Zöldség-Gyümölcs

Ezt a csodaszert használja többször a kertben, van belőle elég otthon mindenkinek

Agrofórum Online

A komposztba is beletehetjük, gazdag nitrogénben, foszforban és káliumban, és még a kártevőket is elriasztja. Mi az?

Ki emlékszik már a rendszerváltás előtti időkre, a hiánygazdaság időszakára, amikor számos termékért sorba kellett állni a bolt előtt, mert csak korlátozott számban volt elérhető? Mára ez eltűnt, bármit megvásárolhatunk, csak győzzük megfizetni. Egy hajdani hiánytermék pedig remekül hasznosítható a házikertünkben, de Magyarországon még mindig nem fedezték fel áldásos hatásait.

A narancs a legkedveltebb déligyümölcsök egyike, amely Spanyolországból, Törökországból, Görögországból, Marokkóból és Egyiptomból, a hideg évszakban pedig általában Dél-Amerikából érkezik hozzánk. Ma már nem megfizethetetlen élelmiszer, a lehámozott héját pedig általában kidobjuk, pedig valóságos csodaszer lehet számunkra a tavasz beköszöntével.

A narancshéjat a komposztba is beletehetjük, így később a talajt gazdagíthatja nitrogénnel, foszforral, káliummal, de részben a rossz szagokat is elveszi. Arra azonban ügyeljünk, hogy a héj ne legyen vegyszerrel kezelt, mert azzal árthatunk a földünknek, lehetőség szerint tehát biogyümölcsöt vásároljunk. A komposztba kiszárítva tegyük a héjat, és vágjuk kisebb darabokra, mert a lebomlásához az átlagosnál hosszabb idő kell.

A tápanyagokban és illóolajokban gazdag narancshéj részben fertőtlenít, illetve elriasztja a kártevőket is. Savassága miatt ezt a szerves hulladékot ne használjuk akkor, ha gilisztakomposztálást (vermikomposztálást) végzünk, mert ez a hasznos humuszképző segítőinknek árthat. A benne lévő illóolajok viszont segítenek távol tartani a hangyákat, szúnyogokat, levéltetűket, vagyis érdemes valahol a ház körül elhelyezni a héjakat. A rovarok idegrendszerére fejtik ki hatásukat, de mindezt vegyszerek alkalmazása nélkül érhetjük el.

Szakértők tanácsai szerint a narancshéjat még a kerti szerszámok, kesztyűk, locsolókannák fertőtlenítésére is használhatjuk, ugyanis természetes módon számol le a baktériumokkal és gombákkal. Ha valahol szerves vagy műtrágyát tárolunk, oda is érdemes narancshéjat tenni, mert semlegesíti a kellemetlen szagokat. Még a macskákat is elriasztja a kertünktől, így azok nem tudják vécének használni a veteményesünket.

Narancshéj, banánhéj, diólevél is kerülhet a komposztba:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Újabb magyar cég léphet be a komposztálható műanyagok piacára

2022. április 23. 07:39

A Horváth Fólia Kft. fóliagyártó berendezéseket vásárol a támogatásból.

Ne hagyja ott! A diófa levele gondot okozhat

2025. november 25. 11:10

A diófa alatt hagyott lomb nemcsak a talajéletet gyengítheti, hanem betegségek forrása is lehet a következő szezonban.

Kincset érő humusz: így készítse el otthon!

2025. november 3. 07:10

Kert nélkül is lehet humuszt készíteni! Komposzt, giliszták vagy Bokashi – válassza ki az Önhöz illőt, és táplálja a talajt természetesen.

Az őszi kerti hulladék megfelelő kezelése

2023. október 26. 07:10

A legtöbb növényi hulladék ősszel keletkezik a kertben, aminek megfelelő és környezettudatos feldolgozása sok fejtörést okozhat a kerttulajdonosok körében. Néhány egyszerű tippet betartva azonban sok időt spórolhatunk, sőt, az ökológiai lábnyomunk sem fog növekedni.