A karácsonyi ünnepkör elengedhetetlen részét képezi a szentestén asztalra kerülő menü. Természetesen ahány ház, annyi szokás van.
Ma már nemcsak a szokásos magyar halászlével és rántott ponttyal, de számos zöldséges és gyümölcsös fogással is fel lehet dobni az ünnepi menüt.
Vannak azonban, akik nem akarnak eltérni a jól bevált, évtizedek óta közkedvelt ünnepi menütől. De olyanok is akadnak, akik szívesen újítanak. Pláne, hogy ma már a boltok és a hipermarketek polcain számtalan jó minőségű zöldséget és gyümölcsöt lehet kapni.
Nekik állítottuk össze az alábbi, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag karácsonyi menüt.
Avokádós spárgakrémleves
Hozzávalók:
- 2 érett puha avokádó
- 2 tk citromlé
- 2 erőleveskocka
- 45 dkg zöld spárga (fagyasztott)
- néhány bazsalikomlevél
- főzőtejszín
Elkészítés:
1.) Az avokádót hámozzuk meg, a magját pedig dobjuk ki. A húsát villával törjük össze és egy kis citromlével locsoljuk meg, hogy ne barnuljon meg. A zöld spárgát bő 1 liter, leveskockával ízesített vízben főzzük puhára. A levet szűrjük és csepegtessük le, majd tegyük félre.
2.) A spárgát az avokádóval és egy kevés erőlevessel turmixoljuk össze. Melegítjük fel a turmixot, és a zöld spárga főzőlevéből annyit öntsünk hozzá, hogy krémes állagot kapjunk. Ezt követően forraljuk össze.
3.) A levest sóval és őrölt fehér borssal ízesítsük. Ha túl sűrű, akkor kevés tejszínt vagy vizet keverjünk még hozzá. Ezt követően szedjük tányérokba és bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk. Pirítóst, reszelt parmezánt kínáljunk hozzá.
Svéd gombasaláta
Hozzávalók:
- 50 dkg csiperkegomba
- 2 fej hagyma
- 1.5 dl fehérbor
- só
- bors
- szerecsendió
- kakukkfű
- sűrített paradicsom
- ketchup
- olaj
- olívaolaj
Elkészítés:
1.) A gombát és a hagymát mossuk és pucoljuk meg. A gombát szeleteljük fel, a hagymát pedig vágjuk karikákra.
2.) Egy teflonban forrósítsunk olajat, rajta üvegesre pirítsuk meg a hagymát. Adjuk hozzá a gombát és pároljuk puhára. Sózzuk és borsozzuk meg. Kevés szerecsendióval és kakukkfűvel fűszerezzük.
Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a ketchupot és a fehér bort, és ha szükséges, akkor egy kevés olívaolajat is. Kóstoljuk meg! Ha szükséges sózzuk meg, majd tegyük félre kihűlni. Tálaljuk hűtő-hidegen. Sültekhez és magában, pirítóssal is nagyon finom!
Paradicsomos minimozzarella
Hozzávalók:
- 1 zacskó mini mozzarella
- 10 db koktélparadicsom
- friss bazsalikomlevelek
- olívaolaj
- só
- bors
- bazsalikom
- oregánó
- jégsaláta
- pirítós
Elkészítés:
1.) Fogjunk egy műanyag tálat és egy zacskó lecsepegtetett minimozzarellát öntsünk bele. Locsoljuk meg egy kis olívaolajjal. Sózzuk és borsozzuk meg, majd bazsalikomot és oregánót szórjunk rá. Ezt követően jól forgassunk meg minden kis sajtgolyót, hogy minden oldalukat érje az ízesített olívaolaj.
2.) Saslikrúdra/fogpiszkálóra szúrjuk fel a sajtokat, a felkarikázott paradicsomokat és a friss bazsalikomleveleket. Az így elkészült apró harapnivalókat a jégsalátával kirakott tálra tegyük, és előételként vagy sültek mellé tálaljuk.
Körözöttel töltött sajttekercs majonézes zöldborsóval
Hozzávalók:
- 60 dkg sajt
- 1 csomag túró
- 2-3 dl tejföl
- 1 csokor apróra vágott snidling
- 1 vöröshagyma
- 2 evőkanál pirospaprika
- nagy csipet só
A majonézes borsóhoz:
- 1 üveg zöldborsó
- 1 tubus majonéz
- 2 dl tejföl
- 2 evőkanál mustár
- kevés citromlé
- csipet só
- nagyobb csipet porcukor
Elkészítés:
1.) A sajtot hideg vízbe áztatva tegyük a gázra egy fazékban. Forraljuk fel, majd 25 percig a hagyjuk forró vízben. Ezt követően tegyük egy ezüstpapírral bélelt nyújtódeszkára és nyújtsuk ki.
2.) A túrót keverjük össze a kockákra vágott hagymával, snidlinggel, tejföllel, majd sózzuk meg. Adjunk hozzá piros paprikát és alaposan keverjük össze.
3.) A kinyújtott sajtra kenjük fel a túrót, majd óvatosan tekerjük fel. Szorosan csavarjuk bele az ezüstpapírba, és néhány órára tegyük a hűtőbe. Végül, ha letelt az idő, vegyük ki, és szeleteljük fel.
4.) A zöldborsót csepegtessük le. A többi hozzávalót egy mély tálban keverjük simára, majd adjuk hozzá a borsót. Simítsuk egy lapos tálba a zöldborsó salátát, helyezzük el rajta a felkarikázott sajttekercs-szeleteket. Kígyóuborkával, paradicsommal és majonézzel díszítsük.
Ünnepi máktorta
Hozzávalók:
- 20 dkg cukor
- 20 dkg darált mák
- 5 db tojás
- 3 evőkanál tej
- 2 evőkanál margarin
- 1 db citrom
- lekvár
- tejszín
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
1.) Tegyük egy tálba az 5 db tojássárgáját és keverjük habosra a cukorral. Adjuk hozzá a mákot, a tejet és az olvasztott margarint. Reszeljük bele a citromhéját.
2.) Egy másik tálban konyhai robotgéppel verjük habosra a tojásfehérjét, majd óvatosan keverjük össze a mákos keveréket a habbal. Tegyük egy kivajazott tortaformába.
3.) Előmelegített sütőben kb. 5 percig süssük erős lángon a tésztát. Majd 40-45 perc alatt kis lángon (kb. 180 fok) süssük készre. Várjuk meg, amíg kihűl.
4.) Ha egy lapot sütünk, vágjuk ketté, és kenjük meg lekvárral a tésztát. Majd csukjuk össze, és kívülről is kenjük le a tortát. Másnap felvert tejszínhabbal kenjük meg a tortát.