14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Zöldség-Gyümölcs

Luxustermék lett az eper Japánban

Agrofórum Online

Az 50 éves Kuriszaka Maszafumi Tokusima megyében, Szanagoucsiban született és nevelkedett, majd hét évet töltött egy híres japán vállalatnál Oszakában. Azért dolgozott, hogy kitanulja a szakma minden csínját-bínját, majd otthon folytassa a családi epervállalkozást.

Most, 25 évvel később ő az első japán luxus-epertermékcsalád, a Sakura Momo Ichigo márka tulajdonosa és a Japán Mezőgazdasági Termesztők Szövetkezetében az eperrészleg vezetője.

„Vidám, piros, eper”

Amikor arról kérdezték Kuriszakát, hogy milyen szavakkal tudná leginkább jellemezni magát, így válaszolt.
„Az első kifejezés a vidám lenne. A második a piros, mert szenvedélyesen szeretem az epret. És végül az eper, mert úgy kell gondolkodnom, mintha én lennék az egyik eprem, hogy tudjam, szomjas-e vagy éppen fázik” – mondta Kuriszaka. Majd azt is elárulta, hogy annak idején azért hagyta ott a családi gazdaságot, mert úgy látta, gyenge lábakon áll.

„Kezdtem kételkedni a vállalkozás működésében. Ugyanakkor apám Momo Ichigo nevű szamócája iránt egyre nőtt a kereslet. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy tanuljak, fejlődjek, jobban beleássam magam a szakmába és továbbvigyem a családi vállalkozást. Ma már nagyon büszke vagyok az általunk termesztett eperre, és szeretném, ha a világon mindenki megismerné. Nem várom el, hogy 100-ból 100 ember szeresse, de olyan fajtát szeretnék termeszteni, amelyet 100-ból legalább 90 ember szeret.”

Marketing és minőség kéz a kézben

„A Sakura Momo Ichigo nevet a Szanagoucsin kívül máshol nem használhatják, mert mi voltunk az elsők az országban, akik törvényesen bejegyeztettük ezt a fajtát. Úttörők voltunk abban, hogy egy mezőgazdasági terméket, esetünkben az epret luxustermékké fejlesztettük, mint ahogy a divat világából kiemelkedett például a Louis Vuitton.”

Kurisaka azt is elárulta, hogy a sikert nem ingyen mérik, ő is keményen megdolgozik a luxustermékéért.

„Mindennap hajnali 4-kor kelek – mondta. – Először epret csomagolok, aztán reggel 7 óra körül reggelizem, általában helyben termesztett tengeri algát rizzsel. Ezután betakarítom a frissen érett epret és elszállítom. Általában este 6 óra körül végzek. Ezután este 9 óráig folytatom az eper csomagolását, és csak ezután fejezem be a munkát.” 

Forrás: https://www.hortidaily.com/article/9617664/japan-the-fewer-the-flowers-the-bigger-the-strawberry/

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indiai banán termesztése: mit kell tudni róla?

2025. szeptember 28. 16:10

Az indiai banán különleges gyümölcs, mely Magyarországon is termeszthető – ízletes, tápláló és egzotikus.

Szuperélelmiszer, amit az orvosok is imádnak!

2025. szeptember 26. 16:10

Az alma igazi őszi szuperélelmiszer: segít a szívnek, szabályozza a vércukrot, és természetes energiát ad.

Az alma barna foltjai: ezt kell tudni róla

2025. szeptember 25. 07:10

Barna foltok jelentek meg az almán? Nem biztos, hogy betegség okozza! Mutatjuk, hogyan különböztesd meg a leggyakoribb okokat.

Őszi metszés: így hoz a málna dupla annyi termést!

2025. szeptember 24. 08:10

A málna őszi metszése kulcsfontosságú: nemcsak a terméshozamot, de a bokor egészségét is alapvetően befolyásolja.

A szamócaszezon itt van, de a termesztés kihívásokkal teli + videó

2025. április 22. 15:10

A szamóca az egyik legkeresettebb korai gyümölcsünk. A termesztés kihívásairól készítettünk interjút.

Bőven van szamóca az Egyesült Királyságban

2019. június 9. 04:47

Az Egyesült Királyság szupermarketeibe szállított bogyók 95 százalékát képviselő iparági szervezet szerint a melegházakban való termelés felfutását új fajták is segítették.

Továbbra is magasak a szamócaárak

2019. május 28. 09:47

A jó íz feltétele a kiegyenlített vízgazdálkodás, a meleg és napsütéses időjárás. Az utóbbiak most hiányoznak, és az előrejelzések szerint a következő egy hétben sem lehet gyökeres változásra számítani.

Hétvégétől már kapható lesz a magyar szamóca

2020. április 21. 14:16

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező importtól.