Zöldség-Gyümölcs

Klímaváltozás: már mangót és avokádót is termelnek az olaszok

Syngenta Blog

Andrea Passanisi talán megelőzte korát, amikor 2001-ben az Etna oldalán létrehozta mangó- és avokádóültetvényét. A környéken csupán szőlők és olajfa-ültetvények voltak.

Úgy tűnik, a ma nem egészen negyven éves Passanisi jókor lépett nagyot, hiszen azóta mérhetően növekedett a sziget átlaghőmérséklete, ami egyben a mezőgazdaság újratervezéséhez vezet(het). Szicília ma ideális hely az egzotikus növények és állatok számára. Catania megyében például 2013-ben alapítottak egy tevenészetet, ahol tevetejet termelnek, és dolgoznak fel. A mangó és avokádó pedig egyaránt keresett Belgiumban és Németországban.

Jóllehet nem Passanisi volt az első avokádó termesztő a szigeten (mentora, Alberto Continella jó negyven évvel megelőzte), most mégis azon van, hogy elképzeléseihez megnyerje a többi gazdálkodót is. Össze kellene fogniuk, hogy öntözőrendszert hozzanak létre az Etna oldalában, azonban a helyiek – a versenytől való félelem miatt – nemigen bíznak egymásban, nem akarnak együttműködni.

Pedig a vulkáni hamu révén a talaj minősége kiváló, és a Coldiretti, az olasz farmerszövetség úgy tapasztalja, hogy egyre több fiatal kezd gazdálkodásba a gazdag szigeten.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Március 25. – Magyar gyümölcs tájfajták napja

2025. március 21. 12:00

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából a hazai őshonos gyümölcsfajták megőrzésének fontosságárára hívják fel a figyelmet.

Olaszországban sem kímélte a fagy az ültetvényeket

2021. április 25. 05:19

A Coldiretti szerint az extrém időjárási események gyakoriságának folyamatos növekedése több mint 14 milliárd eurós kárt okozott már az olasz mezőgazdaságban.

Már tömegesen szaporodnak a molytetvek

2019. június 18. 08:37

A borsót most az akácmoly és a borsómoly veszélyezteti, még a zöldborsó állományokban is, a termés megrágásával.

Globális csemegeszőlő-kereskedelmi körkép

2021. május 22. 07:37

Meglehetősen nagy a nyomás a Közel- és Távol-Keletre vezető hajózási kereskedelmi útvonalakon, és ez megnehezíti a speciális piacok szőlőkereskedelmét Kína, Vietnám, India, Izrael esetében egyaránt.

Kevesebbért veszik át a szőlőt

2018. szeptember 27. 14:20

Tavaly a kompenzációs felárat is tartalmazó bruttó őstermelői áron 100 forintért átvett szőlő most a legjobb esetben 90, de általában 70-80 forintért talál vevőre.