Mostanság azt tapasztalom, hogy egyre többen vagyunk mi, vagyis azok, akik szeretik a spenótot.
Emlékszem, gyerekkoromban mind a felnőttek, mind a gyerekek körében megütközést keltett, hogy kedvenc ételeim közé soroltam a zöld levelekből készült ételeket. Persze egyszerű oka volt ennek, az édesanyám által készítettek semmiben sem hasonlítottak a közétkezésben rendszeresen, éttermek kínálatában időnként felbukkanó fogásokhoz.
Érthető hát, hogy a tavaszi vitaminhiányos időszakban nagy lelkesedéssel csaptam le a hazánkban még kevéssé ismert új-zélandi változatra is.
Az sem vette el a kedvemet, hogy megtudtam, közelebbi rokonságban van a porcsinfélékkel, mint a „hagyományos” spenóttal. Miután elkészítettem és megkóstoltam, úgy döntöttem, nekirugaszkodom ennek a cikknek, és bátorítom a fogyasztására azokat is, akik spenót-traumával küzdenek, hiszen valószínűleg egy gyönyörű barátság kezdete előtt állnak.
Miután így égig emeltem ezt a növényt, szedjük csokorba, hogy miben hasonlít, miben tér el az általunk több száz éve ismert változattól.
Az új-zélandi spenót (paraj) tudományos nevén a Tetragonia tetragonoides a szegfűvirágúak rendjének kristályvirágfélék családjába tartozik, míg az, amely (jó esetben) kertünkben nő (Spinacia oleracea), a disznóparéjfélék családjának tagja.
Az előbbi családnak egyébként 30 nemzetsége van, az új-zélandi spenót – többek között – például a porcsinfélékkel viszonylag közeli rokonságban van. A változatos formájú növénycsaládot Linné 1753-ban foglalta össze egy csoportba.
Új barát Új-Zélandról
A növény (amelynek leírásával először Cook kapitánynál találkozhatunk, és aki azt állítólag a skorbut tüneteinek a leküzdésére használta) levelei közepes méretűek, pozsgásak, deltoid alakúak, élénk zöldek. Apró zöldessárga virágait a levél hónaljaiban keressük, termése pedig négyszögletes tok, több szarvacskával.
Az elsők Joseph Banks botanikus poggyászában a 18. század közepén, mag formájában hagyták el hazájukat és érkeztek meg első új otthonukba, Kew Gardensbe. Az elterjedésüket nagyban akadályozta a hómérséklet, az új-zélandi családtag ugyanis igencsak melegkedvelő, 25 °C az, amiben igazán elemében érzi magát.
Ami korábban akadály volt, most előnyére válik a termesztésének, a klimatikus változások miatt egyre forróbb nyarak kevésbé viselik meg, mint a Spinacia oleraceát. Ez pedig az íze mellett még egy további érv, hogy kertünkben helyet szorítsunk neki.
Nem kell a közönséges spenótot sem száműznünk, de az új-zélandi akkor ad bő levéltömeget, amikor már átmegy magszárba. Rendszeres öntözéssel bátoríthatjuk a növekedését, talajra kevéssé igényes, a hideget azonban nem kedveli, ezt 0 °C körül már értésünkre adja: elfagy.
Ültetés
Ezzel még nem késtünk el, hiszen áprilisban esedékes a magvetés és most, mikor ezt írom, az időjárás sem sürget erre, a maga 5 Celsius-fokával. Érdemes kivárni, bár 10 fok alatt is vethetjük, de sok értelme nincs, fejlődése ez alatt megáll.
A vetés után érdemes türelemmel lennünk, mivel a magok kemények, a csírázás lassan történik.
Mivel lágy szárú, akár 40-50 cm hosszúságúra is megnő, célszerű valamilyen tartószerkezettel segíteni. Ez később, a levelek szedésénél jócskán megkönnyíti a mi munkánkat is. A szedés ideje attól függ, hogy mikor vetettük el a magokat, vagyis június és szeptember között lehetséges.
Nem évelő, de tapasztalatlan kertészeknek fel sem tűnik
A növény ugyan a téli fagyok hatására elpusztul, de a számára kedvező termőhelyen az érett magjait elszórja, amelyek a következő tavasszal kikelnek és ez így megy évről évre.
Vásárlás
Ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy a spenótért csak a kertbe kelljen ki sétálnunk, akkor (akárcsak a többi spenót esetében) vásárlásnál a következőket tartsuk szem előtt. Élénk, mélyzöld leveleket válasszunk, ahol a szárak (ha vannak) színe nem sárgás.
A levelek amellett, hogy frissek és zsengék, ne legyenek nyálkásak, az ugyanis egyértelműen arra utal, hogy nem a tányérban, hanem a komposztban van a helyük.
Fogyasztás
A vegyszerrel nem kezelt spenótot nyersen is ehetjük, de az 1 perces hőkezelésük forró vízben remek megoldás. Ez ugyan rendkívül rövidnek tűnhet, de higgyük el, mégis bőven elegendő, mivel a spenót igen hőérzékeny zöldség, és ha túlfőzzük, könnyen elveszíti tápanyagtartalmát, az ízéről és az állagáról nem is beszélve.
Amellett, hogy finom, nem kesernyés
Energiában szegény, de vitaminokban és ásványi sókban gazdag. Különösen magas a béta-karotin-, B2-vitamin-, vas-, magnézium- és kalciumtartalma, ezenkívül sok fehérje, C-vitamin és foszfor is található benne.
Amit még én nem próbáltam:
Spenótos üdítő
15-20 dkg tiszta, nyers spenótlevél (lehet új-zélandi vagy közönséges spenót is)
1 banán
1 alma
¼ citrom leve
A hozzávalókat turmixgépbe tesszük, egy kevés vízzel felöntjük, majd alaposan összekeverjük. Szükség szerint annyi vízzel hígítjuk, hogy iható állagú legyen. Igazi energiabomba!
Kipróbálva:
Spenótos burgonyapuffancs
20 dkg spenótot ledarálunk, 20 dkg burgonyát nyersen lereszelünk. Finomra vágott metélőhagymát, összezúzott fokhagymát, tojássárgáját és felvert tojásfehérjét adunk hozzá. Összekeverjük, megsózzuk, majd fánkokat formálunk, és forró olajban kisütjük.
