Zöldség-Gyümölcs

Mihez kezdjünk a megmaradt sütőtökmagokkal?

Agrofórum Online

Ahogy egyre hűvösebbé válnak az őszi esték, úgy sütnek az emberek egyre szívesebben sütőtököt vagy sütőtökös süteményeket. És akkor még előttünk áll az októberi szezon, amikor is töklámpásokat faragunk, hogy azzal díszítsük a balkonokat és a verandát. De mihez kezdjünk a visszamaradó tökmagokkal?

Kidobni semmi esetre sem szabad, hiszen ez nem szemét. Pazarlás lenne a kukába, de még a komposztra dobni is, hiszen egy csomó mindent kezdhetünk vele. Először is, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek mind vetőmagok. Nincs más dolgunk hát, mint elraktározni egy részüket, és ha alkalmas rá a kertünk, és van hozzá kedvünk, a következő szezonban ezekből saját sütőtököket termeszteni.

Mennyi tökmagot dobnak ki az emberek?

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a halloweeni ünnepi szezon alatt közel nyolcmillió tök kerül élelmiszer-hulladékként a szeméttelepekre. Az Egyesült Államokban évente több mint 1 milliárd kilogramm tököt termesztenek, aminek a java Halloweenkor, pontosabban az őszi szezon alatt a tökfaragás hulladékává válik. Sokan ráadásul – tudatlanságból – nemcsak a tökök magját, de a húsát is kidobják.

Mit lehet csinálni a sütőtök belsejével?

A tök húsa teljes mértékben felhasználható. Isteni finom magában, tepsiben vagy air fryerben megsütve, de levest is főzhetünk belőle és krumplipüréhez hasonló tökpürét is készíthetünk belőle. Remekül illik kalácsokba, kekszekbe, sőt édeskés íze miatt kenyerekbe és desszertekbe is. A kutyáknak is biztonsággal adhatjuk, és akár le is fagyaszthatjuk.

A sütőtök magja azonban ugyanilyen finom és hasznos. Megpirítva magában fogyasztható, levesbe szórva feltétnek is alkalmas, de salátákhoz is illik, és persze grillköretekhez. Ízletes csemege mind az emberek, mind a vadon élő madarak és mókusok számára.

Hogyan pirítsuk meg a nyers tökmagot?

A folyamat rendkívül egyszerű. A tökmagokat alaposan le kell öblíteni, majd szét kell teríteni egy sütőpapírral bélelt tepsin (lehet rájuk egy kis olívaolajat is csepegtetni). Előmelegített sütőben körülbelül 10 perc alatt megpirulnak 180 Celsius-fokos hőmérsékleten. Ezután ki kell hűteni, majd papírzacskókban tárolni őket. Aki szereti fűszeresen, ízesítheti sóval, borssal, akár chilivel is a tökmagokat.

Mikor ültessük el a tökmagot?

A megmaradt tökmagokat el is vethetjük, megtermelve ezzel a következő évi családi sütőtöktermést. A sütőtök érzékeny a hidegre. Csak jóval a fagyveszély elmúltával és 18-35 °C közötti talajhőmérsékleten szabad elvetni a magokat. Ha a talaj legalább 18-20 °C-os, a palánták 5-10 napon belül kikelnek. Hűvösebb éghajlaton ez gyakran csak május végén következik be. (További információkat a sütőtöktermesztésről itt talál.)

Ha nincs kedvünk sütni-főzni és vetni

A tökbelet és a magokat tegyük ki a madaraknak téli eleségként, ez egy remek és igen tápláló csemege nekik és a kertben élő állatoknak.

Forrás: https://www.gardensillustrated.com/features/pumpkin-seeds-innards

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Avokádó: gyümölcs vagy zöldség? A tudomány válaszol

2026. január 3. 07:10

Gyümölcs vagy zöldség? Az avokádó esete jól mutatja, mennyire eltérhet a tudomány és a konyha logikája.

Csírázik a krumpli? Nem mindegy, megeszi-e!

2026. január 1. 07:10

A csírázott burgonya nem mindig veszélyes, de van az a pont, amikor már nem szabad megenni.

Brutális hozam, kemény bogyók, kevesebb növényvédelem – a Kara® szamóca komolyan felkavarta a piacot

2025. december 28. 07:10

A Kara® új klubfajta magas hozamával, ellenállóságával és hosszú eltarthatóságával hívja fel magára a figyelmet.

Ha sokat vettünk karácsonyra, nem kell kidobni – így menthető meg a kelbimbó

2025. december 26. 07:10

Karácsony után maradt kelbimbó? A fagyasztás segít megőrizni az ízt és a vitaminokat akár egy évig.

Idén is gigantikus tököket nevelnek a somogyi gazdák

2023. augusztus 26. 09:10

Több mázsásra is megnőnek a tökök Somogyban, ahol rendszeresen versenyt rendeznek a helyi kis- és őstermelőknek. Már működő csónakot is faragtak egy gigantikus termésből.

Miért érdemes a sütőtököt kukoricával és babbal együtt termeszteni?

2024. augusztus 31. 08:10

Régen folyópartokon termesztették, általában a kukoricával és babbal együtt. Ezt a módszert a „Három Nővér Módszerének” nevezték.

Van olyan sütőtök, aminek biztosan jó az íze

2023. október 29. 09:10

A hazai fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő őszi-téli csemege nemcsak finom, hanem igazi vitaminbomba is, sőt gazdag karontinoid tartalmának köszönhetően a kozmetikaipar is széles körben alkalmazza a bőr öregedésének megállítására.

Mihez kezdjünk a tökökkel Halloween után?

2023. november 2. 07:10

Halloween után már nálunk is halomban állnak a szeméttelepeken a rothadó tökök, amelyek nem kevés metángázzal járulnak hozzá a környezetszennyezéshez, pedig van jobb módja annak, hogy szegény töklámpásoknak egy új, második életet adjunk.