Zöldség-Gyümölcs

Rózsapaprika napot rendeznek Röszkén a hétvégén

MTI

A fűszerpaprika termesztésének és feldolgozásának hagyományait is megismerhetik a látogatók a szombati röszkei rózsapaprika napon, melyet a 150 éve született első szegedi paprikamárkára emlékezve rendeznek meg.

A rendezvényről a szervező Beretzk Péter Természetvédelmi és Kulturális Hagyományőrző Klub téjékoztatta az MTI-t. A Dél-Alföldön minden bizonnyal a ferences szerzetesek voltak az elsők, akik fűszerpaprikát ültettek ezen a vidéken, először dísznövényként, majd később gyógyításra is használták. A paprikás pálinkával külsőleg rovarcsípéseket kezeltek, elfogyasztva pedig „a háromnapos hideglelés”, a malária gyógyítására volt kiváló.

A tengeren túlról a Balkánon keresztül érkezett fűszerpaprikát a 18. század második felében kezdték el nagyobb területeken termeszteni a Kárpát-medencében, a 19. század elején pedig a Szeged környéki tanyákon is megjelent, majd a térség egyik meghatározó kultúrnövényévé vált.

Két évvel ezelőtt hagyományteremtő, közösségépítő céllal, az első szegedi paprikamárkára emlékezve hívták életre a Röszkei Rózsapaprika Napot. A rendezvényt szervező Molnár Anita A szögedi paprika című könyvében leírta, hogy Pálfy János 1874-ben jegyeztetett be szabadalmat „olyan paprika kikészítő őrlő és finomító gépre, amellyel a legszebb színű és legkitűnőbb minőségű paprikaárut lehet előállítani”. A sikerhez valószínűleg nemcsak a gép, hanem a termések gondos, kézi hasítása is hozzájárult, így lett az őrlemény kevésbé csípős.

A paprikaőrlemény élénkpiros színét az egyik megfigyelő nyíló rózsához hasonlította, innen a neve: rózsapaprika, melyet márkanévként használt a család.

A következő években sikerrel mutatták be a Pálfy-féle rózsapaprikát hazai és nemzetközi kiállításokon, még Kossuth Lajos olaszországi konyhájára is küldtek belőle. A Pálfy-féle eljárást és a rózsapaprika nevet az 1890-es években sorra másolták az új paprika-feldolgozók: a szabadalom lejárt, az alsóvárosi kikészítők szabadon használhatták fel az eljárást műhelyeikben.

 Az ingyenes rendezvényen a Röszkei Paprika Múzeumban – ahol tárlatvezetéssel is várják a látogatókat – kipróbálható a paprikafűzés és -törés. A gyerekeknek közműves-foglalkozásokat szerveznek, paprikás ételek kóstolhatók, a vendégek sétálhatnak a Paprika tanösvényen, megismerhetik hogyan érdemes otthon csilipaprikát nevelni, és akár magokat is vihetnek haza a jövő tavaszi palántaneveléshez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hűtő vagy konyhapult? Hol romlik gyorsabban a paradicsom?

2026. február 1. 08:10

Hűtőbe teszi vagy a pultra? Egy rossz döntés, és a paradicsom gyorsan íztelen, fonnyadt lesz. Megmutatjuk, hol rontja el.

A legegészségesebb zöldségek és gyümölcsök – a lista első helye meglepő

2026. január 28. 07:10

Ezek a zöldségek és gyümölcsök nemcsak finomak, hanem valódi fegyverek a betegségek ellen. Nem mindegy, mi kerül a kosárba!

Nem hinnénk, de ezt teszi a kivi a szervezetünkkel

2026. január 24. 07:10

Magas C-vitamin-tartalom, emésztést segítő enzimek és sokoldalú felhasználás jellemzi a kivit. Megnéztük, mit tud valójában.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Mivel kezeljem a paprikát és az uborkát a fólia alatt, ha sárgulnak, száradnak a leveleik?

2023. július 16. 14:36

Mivel kezeljem a paprikát és uborkát, melyek most fólia alatt vannak? Sárgulnak, száradnak. Mi lehet a bajuk?

Miért penészes a paprikák magháza?

B. Pál kérdése: Pritamin paprika termelőként sok a problémám a magházpenészedéssel, mit tudnék tenni ellen?

A szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye

2023. június 12. 11:42

Egyenletes, de gyenge kereslettel és a szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye.

Miféle kártevők szívogatják a paprika bogyóját?

2023. szeptember 8. 04:36

Mitől alakult ki a képen látható kártétel paprikán? Fotót csatoltan küldök Önöknek.