Zöldség-Gyümölcs

Több meggy termett az idén a legnagyobb békési termelőnél

Agrofórum Online

A tavalyinál mintegy száz tonnával több, ezer tonna meggy termett a legnagyobb Békés megyei meggytermelőnél, a Hunapfel Kft.-nél.

A tavalyinál mintegy száz tonnával több, ezer tonna meggy termett a legnagyobb Békés megyei meggytermelőnél, a Hunapfel Kft.-nél – mondta csütörtökön a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Pusztai József kifejtette: Csorvás környékén 100 hektáron termesztik a meggyet, a területet idén elkerülte a sok eső, így nem repedezett ki a termés, és az országban pusztító fagykárok sem jelentkeztek, emiatt lett nagyobb a termés a tavalyinál. A meggyszüret várhatóan a jövő hét végén fejeződik be. A meggy minősége kiváló, a teljes mennyiséget étkezési céllal tudják értékesíteni – tette hozzá.

A termés 95 százalékát exportálják, főként Fehéroroszországba, Szerbiába és Litvániába. Pusztai József elmondta: a meggy önköltségi ára kilónként 200-220 forint körül alakul, miközben egy eurós kilónkénti áron tudják értékesíteni, a szláv és orosz piacok tehát még mindig rentábilisak. Ezekben a felvevő országokban a nagyobb szemű meggyet szeretik, ezért kísérleteznek azzal, hogy a megfelelő tápoldatozással növeljék a gyümölcs méretét, illetve új, tájszelektált meggyféléket, az Éva és a Petri fajtákat is termesztik. Az igazgató elmondta, az első  Petri-ültetvények négyévesek, átlagosan 12 tonnás hozamokat produkálnak, de ha teljesen termőre fordulnak, ez akár 14-15 tonnára is nőhet.

Az idősebb, 10 hektáron ültetett Debreceni bőtermő fajták hozama idén már csak 5-7 tonna volt, ezeket a közeljövőben kivágják a tervek szerint. A cég növelné a cseresznyetermő-területet a meggy rovására, néhány éven belül 60-60 hektáron termesztenék a két gyümölcsöt – fejtette ki Pusztai József.

A 30 állandó foglalkoztatott mellett az utóbbi három héten a Hunapfel Kft. mintegy ötszáz alkalmi meggyszedőt foglalkoztatott.     A cég a 2014-es 320 millió forintos árbevételét 2015-ben húsz millió forinttal növelte, nyeresége tavaly húszmillió forint volt. A Hunapfel Mezőgazdasági Kft. 1994-ben alakult, 160 hektáros területen gazdálkodik, a meggy mellett cseresznyét, almát és szilvát termesztenek. A vállalat idei tervei között szerepel a hűtőház bővítése, amellyel a csomagolóbázis tárolókapacitásán javítanának. Beadtak egy 220 millió forintos pályázatot, amelynek az eredményére várnak.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Napokkal tovább friss maradhat a gyümölcs, ha erre odafigyel

2026. szeptember 27. 08:10

Nem minden gyümölcsnek a hűtő a legjobb hely. A hőmérséklet, az etilén és az érettség együtt dönti el, meddig őrzi meg a minőségét.

Így tárolja a sárgarépát, hogy hónapokig jó minőségű maradjon

2026. szeptember 25. 08:10

A sárgarépa hónapokig eltartható, ha megfelelő hőmérsékleten, magas páratartalom mellett és az etilént termelő gyümölcsöktől elkülönítve tároljuk.

Mikor érett a padlizsán? Három jel, amit érdemes figyelni

2026. szeptember 23. 07:10

A padlizsánnál nem a méret dönti el, mikor jött el a szedés ideje. A héj, a termés feszessége és a magok állapota többet elárul.

Közelednek a hideg éjszakák: mi legyen a még éretlen földicseresznyével?

2026. szeptember 19. 08:10

A földicseresznye maga jelzi, mikor szedhető. A burok és a bogyó színe sokat elárul, a teljesen zöld terméssel viszont várni kell.

A magyar meggy nagy része exportra megy

2018. június 5. 07:28

A magyar meggytermelésben szinte csak hazai nemesítésű és szelekciójú fajták szerepelnek, kiváló beltartalmi értékeket produkálva.

Hogyan védjem meg meggy- és kajszifáimat a virágzás idején a moníliától?

2019. március 23. 16:30

S. László kérdése: Tavaly a meggy és a kajszi is moníliás lett a virágzás után. Hogyan védhetem meg ezeket a gyümölcsfákat?

Nagyon kitettek a gyümölcsösök a károsítóknak, kórokozóknak

2018. május 23. 08:03

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek.

Egyre több a fertőzött meggy

2019. július 10. 10:55

A hónap második dekádjára kissé visszaesett a nappali és az éjszakai hőmérséklet, ami felüdülést jelent a növények, állatok és az ember számára egyaránt. A korábban jelentkező extrém magas UV-sugárzás hatására nagyon sok növényen tapasztalhatóak napégéstől származó égésnyomok a lombozaton.