27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Növényvédelmi előrejelzés

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (13. rész)

Agrofórum Online

16. Kajszi és szilva

2019-ben a tavasz a megszokotthoz képest korábban megjött. Az enyhe és száraz tél után már áprilisban is kora nyári hőfokok uralkodtak, mely szárazsággal párosult. A gyümölcsfák korai rügyfakadással reagáltak az áprilisi melegre és a növények fejlődésükben mintegy kéthetes előnyre tettek szert. Ez az előny a májusi hűvös és csapadékos időben aztán fokozatosan elolvadt, és inkább lelassult a növekedés. A májusi hűvös időben a bőséges virágzás ellenére a vártnál gyengébben termékenyültek a virágok, így a terméstisztulás során jelentős volt a megkötött, de terméketlen gyümölcskezdemény, ami később lehullott a fákról. A késői fagy viszont elkerülte a gyümölcsösök többségét, így kevés fagykárról van információnk.

Monília kajszin

Az áprilisi szárazság után a májusi csapadék hatására nemcsak a meggyen és cseresznyén, hanem a kajszin és szilván is tömegesen fertőzött a virág- és hajtásfertőző monília. A tünetek ezeken a növényeken kevésbé látványosak, mint a meggyen, de így is jelentős károkat okoztak védekezés híján. Friss hajtástünetek még június hó folyamán is jelentkeztek a fákon. A májusi és júniusi időjárás kedvezett a sztigminás levél- és gyümölcsfertőzés kialakulásának, kezdetben a kajszin később pedig a szilván is. Az idén különösen sok volt a fertőzött gyümölcs. A gnomóniás fertőzés kajszin inkább a szüret előtti időszakban jelent meg, és elsősorban a szórvány ültetvényekben. Egyes, arra érzékeny fajták termése a szüreti időszakban lehullott esőtől felrepedt, ezért itt jelentősebb volt a botrítiszes magházfertőzés.

Sztigminás betegség kajszi termésén

A szilva virágzása során a fehér színű ragacsos fogólapok erős poloskaszagú szilvadarázs repülést jeleztek, védekezés híján csaknem 100%-os terméshullást okozott néhány ültetvényben. A terméshullást sokan a hiányos kötődésnek tudták be, pedig a darazsak lárvái idézték elő a terméskiesést.

Poloskaszagú szilvadarázs lárvája

A nyár folyamán szinte minden kajszisban jelentkezett a gutaütés tünetegyüttese, ami sajnos a hazai termesztés krónikus velejárója, és már néhány éves telepítésű ültetvényekben is jelentős arányú tőszám kiesést idéz elő.

Kajszi gutaütés

A barackmoly, a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly első nemzedékének rajzását a korai kitavaszodás előbbre hozta, a későbbiekben pedig az egyes nemzedékek szinte összefolytak, ami különösen megnehezítette az ellenük való védekezést. Az igen erős gyümölcsmoly fertőzések elősegítették a gyümölcsfertőző monília nagyarányú megjelenését, ami az egyes gyümölcsfajták érési idejét a zsendülés kezdetétől a szüret lezárultáig végigkísérte a szezont, sőt a fákra száradt gyümölcsmúmiákat most is látni lehet a fákon.

Szilvamoly kártétele

Szilvafákon a nyár folyamán több hullámban erős levéltetű fertőzés alakult ki a hajtásvégeken, de ezt a fertőzést a gyümölcsmolyok elleni kezelésekkel sikeresen elhárították a termelők.

Azokban az ültetvényekben, ahol elhanyagolták a szüret utáni lombvédelmet, többfelé jelentős mértékű korai levélhullást okozott a sztigminás- és a gnomóniás levélfertőzés, ami bizonyítottan kihatással van a rügyek differenciálódására és a jövő évi termés nagyságára.

Sztigminás fertőzés kajszin

A 2019. évi tapasztalatok alapján feltétlenül fontos lesz ismét a télvégi lemosó permetezés elvégzése, kiemelt fontosságú feladat lesz a virág- és hajtásfertőző monília elleni tervszerű védelem, a gyümölcsmolyok elleni előrejelzésre alapozott védekezés, mely pozitív hatással van a gyümölcsfertőző monília megfékezésére, és nem szabad megfeledkezni a betakarítás utáni lombvédelemről sem, ha azt akarjuk, hogy a következő évben is bőséges termésünk legyen kajsziból és szilvából.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Áldás vagy átok - A szőlő szürkerothadása

2018. október 7. 16:57

A szőlő szürkerothadásáért felelős kórokozó kozmopolita, polifág faj. Gazdasági jelentősége igen nagy; bár a szőlő minden zöld részét fertőzheti, elsősorban az éredő fürtök károsításával okoz jelentős kárt. A Botrytis cinerea által okozott tüneteket és a gomba elleni védekezési lehetőségeket foglalja össze a Szerző.

Szép lenne a kukorica, de pusztítja a mezei vad

2018. július 18. 04:05

Az elmúlt hét száraz időjárása felgyorsította az őszi búza aratását, és amint végeznek vele, folytatódhat a rozs, a tavaszi árpa és a zab betakarítása. Csapadékosabb helyeken a kint levő búza kalászain megjelent a korompenész tünete.

Csúcson az amerikai kukoricabogár imágók rajzása

2021. július 21. 06:39

A kukorica táblákon az amerikai kukoricabogár imágók rajzása a napokban érte el a csúcsot.

Két betegséget egy csapásra!  

2018. május 30. 11:19

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a szőlő az a kultúrnövény, amely a legtöbbet tett hozzá termesztett növényeink közül az emberi kultúrához. Jézus születése előtt 400 évvel Thukydidész görög történetíró már így írt.