8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Mit lát a szakértő? – Kalászos évértékelő 2022

Bayer Crop Science

Az idei év tavaszán sokadik alkalommal tapasztalhattuk a gombabetegségek visszafogott jelenlétét a kalászos kultúrákban. A jellemzően minden évben megjelenő lisztharmat, szeptória, rozsdabetegségek és fuzárium ugyan idén is mutattak tüneteket, járványszerű elterjedésükre azonban szerencsére nem került sor. Ennek ellenére főleg az ország dél-nyugati régióiban, helyenként rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék zúdult virágzás idején az állományokra, az ilyen területeken pedig az egyébként száraz időjárás ellenére is tapasztaltunk fertőzéseket.

A Bayer Crop Science fejlesztői kísérleteit összegezve azt láttuk, hogy a búza vörös rozsdája például nagyon megkésve jelent meg a növényeken, emiatt pedig a legtöbb helyen még az érzékeny fajtákon sem okozott jelentős tüneteket. Ennek oka, hogy a kórokozó hatékony penetrációjához szükséges zöld levélfelület ekkor már jelentősen lecsökkent az állományokban.

A fejlesztők számára egy olyan száraz évjárat, mint a 2022-es, mégis sok tanulsággal szolgál: jól látjuk az idei eredményekből, hogy fertőzés hiányában is pozitív élettani tapasztalatokról tudunk beszámolni a fungicidekkel kezelt állományokban. Jól ismert, hogy az egyes gombaölőszerek a kórfolyamatoktól teljesen függetlenül pozitív élettani hatással is bírnak, amely végsősoron a hozameredményekben is megmutatkozik. Más hatásmechanizmussal ugyan, de a különböző hatóanyagcsoportok mindegyikéről elmondható ez a tulajdonság. Fejlesztési kísérleteink az idei évben is bizonyították, hogy az intenzív gombaölőszeres technológia alkalmazása a fertőzésnek kevésbé kitett évjáratokban is magasabb hozamot biztosít.

A tapasztalataink ismeretében tehát bátran javasoljuk, hogy a jövő évi gombaölőszeres kezeléseket időben kezdjük el megtervezni az üzemi gyakorlatnak megfelelően. Intenzív technológiában egy jól megválasztott T2 időzítéssel kijuttatott szerrel (Ascra Xpro 1,2 l/ha, Zantara 1,2 l/ha) nem csak a levélbetegségek megelőzését tudjuk elérni, de megfelelő alapot tudunk teremteni a későbbiekben megjelenő kalászbetegségekkel szemben is azáltal, hogy a lehető leghosszabb ideig egészségesen tartjuk a levélzetet. Az idei száraz évben is tapasztaltuk a fuzárium konídiumok jelenlétét a legfelső levélemeleteken, a kalászfuzáriózis elsődleges fertőzési forrása pedig ez a terület. Emiatt kiemelten fontos a preventív védekezés megválasztása, ugyanis már rövid ideig (akár 1-2 órán át) tartó nedvesség is elindíthatja a csírázási folyamatot. A Prosaro (1 l/ha) két azol típusú hatóanyaga a protiokonazol és a tebukonazol egymást kiegészítve nyújt kiváló védelmet nyújt több Fuzárium faj ellen is.

Használjanak 2023-ban is Bayer kalászos gombaölőszeres technológiát a biztos háttér és az egészséges állományok érdekében!

Lakatos Réka, termékmenedzser és Kudranyik István, fejlesztőmérnök
Bayer Crop Science

További információ >> agro.bayer.co.hu

A precíziós növénynemesítés termelői megítélése Magyarországon

2025. március 2. 10:10

A precíziós nemesítéssel kizárólag a természetben előforduló, hasznos tulajdonságokat használnak fel a nemesítők.

Vajon lesz-e elég csapadékunk?

2025. február 28. 13:10

A meteorológiai adatok tanúsága szerint nincs érdemi csapadékcsökkenés, sőt az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.

A Syngenta kukoricák 2024-ben is kimagaslóan teljesítettek

2025. február 28. 09:40

Érdemes a 2024-es évet áttekinteni, hogy mivel néztünk szembe és ennek fényében milyen eredményeket értünk el.

Aktuális gépesítési feladatok a repce termelésében

2025. február 25. 16:10

A termelés oldaláról tekintve a versenyképességhez kifejezetten kedvező talaj és klimatikus feltételek szükségesek.

Nehezen lehet védekezni a pettyes szárnyú muslica ellen

2018. július 24. 08:20

A fajnak kialakult egy olyan képessége, hogy az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, és abban fejlődik ki, ezért a gyümölcs nagyon hamar megromlik.

Ritkább, de veszélyes betegségek az árpában

2022. május 30. 07:38

Az őszi árpa kalászolása után, de főleg a virágzást követően rosszabb esetben néhány olyan kórokozó károsításával is lehet találkozni, amelyek eddig is jelen voltak a növényekben, de most látványos tünetekkel jelzik jelenlétüket.

Egy elfeledett kártevő felbukkanása, avagy a hollóbogár kártétele szójában

2019. szeptember 1. 08:28

Egy Baranya megyei 11 hektáros szójatáblában 2019. július derekán meglepő kártétellel szembesültek a termelők. Hirtelen fellépő levélkaréjozás és több esetben az egész levéllemez pusztulása is megfigyelhető volt. A tettes a korábbi évtizedekben eltűnt és pár éve rovartani kuriózumként burgonyában újra megfigyelt hollóbogár (Epicauta rufidorsum) volt, amelynek fellépése mindenképp valamilyen jellegű változás indikátoraként fogható fel.

Őszi aktualitás: záró lemosó permetezés

2018. október 4. 06:00

A még betakarításra váró növényeket jó ütemben aratják. Kertészeti kultúrákban növényvédelmi téren aktuálissá válik az őszi záró lemosó permetezés.