Hasznos kerti örökzöld: közönséges boróka

2021. március 19. 06:08

A közönséges borókák elfeledett örökzöldek a kertekben, ahogy a tuják teret hódítottak. Pedig Magyarországon több ősborókás is van, igazán hazai terepen van és akár közkedvelt is lehetne, de mégis kevesen használják. A borókák között is inkább a divatos fajták terjedtek el, pedig a közönséges boróka gyógynövényként és a konyhánk fűszereként is megállja a helyét dísz jellege mellett.

Folyton virágzó cserjék

2021. március 18. 11:06

Mindenki szinte arra vágyik, hogy a kertjében minden évszakban legyen sok virágzó növény, ami díszít, ami illatozik vagy épp vonzza a pillangókat. Az ilyen lelkű kertbarátoknak hoztam most el egy összeállítást, mit érdemes ültetni erre a célra!

Komló: a térhatárolásra is használt gyógynövény

2021. március 17. 08:11

A komlót (Humulus lupulus L.) az út mellett elhagyatott helyeken, árokpartokon is láthatunk, még akár a fővárosi környezetben is. A vasutak mentén telis-tele van komló növénnyel, vastag lombozattal futják be a rendelkezésre álló helyüket. De hogyan néz ez ki házikertben és vajon a házisörhöz megtermelhetjük a komlót?

Otthoni növényszaporítás: dugványozási alapok

2021. március 16. 08:59

A dugványozás az egyik legpraktikusabb növényszaporítási mód a magvetés mellett. Viszonylag egyszerű is, így kezdő kertészek számára is hamar sikerélménnyel járhat. A dísznövények jó része dugványozással szaporítható, egyesek viszonylag gyorsan, mások lassabban hoznak gyökereket.

Szerszámoskamra: ideje rendet rakni

2021. március 15. 07:38

Rohanó léptekkel közeledik a tavasz, vagyis inkább a kerti szezon és most már biztos nem halogatható a kerti szerszámok rendbetétele. Ilyenkor még talán van idő javítani őket, új nyelet venni vagy épp takarítani a szerszámoskamrában, ami sokszor akár kincseket is rejthet.

Termessz otthon zsályát!

2021. március 14. 08:45

Egyre nagyobb divat otthon megtermelni magunknak minden földi jót, többek között a fűszereket és akár a gyógynövényeket is. A zsálya otthon is könnyen megtermeszthető, magját el is szórja, ha hagyjuk beérni és kis növények nevelkednek környezetében.

Kihagyhatatlan márciusi tennivalók a kiskertben

2021. március 13. 08:37

Ha már a szerszámokat rendbetettük és már minden porcikánk kertészkedne és az első magokat is elvetettük, akkor itt az idő más tennivalók után nézni a kertben.

5 tipp, amiért érdemes rozmaringot ültetni

2021. március 11. 08:22

A rozmaring az évelő és cserjés aromanövények közül az egyik leghálásabb. Nemcsak illatával bűvöli el a kerttulajdonosokat, de a konyhától egészen a házipatikáig számos helyen bevethető.

Mézbogyó: Amit tudni érdemes róla

2021. március 10. 09:17

A kék mézbogyó (Lonicera caerulea) nemcsak egy fantasztikusan finom, édeskés húsú gyümölcs, de még impozáns is, így kertünk dísze lehet. Ázsiában és Kelet-Európában már évszázadok óta termesztik, főleg a hűvösebb klímájú vidékeken, így annyira nem is újkeletű gyümölcsről van szó.

Készítsen házilag önöntözős balkonládát!

2021. március 9. 12:31

Bár az utóbbi évben nem igazán fenyegetett minket az a veszély, hogy hosszabb időre elutazzunk messzi tájakra, de az önöntözős balkonláda és dézsa akkor is praktikus, ha csak a mindennapos öntözés plusz terhét akarjuk levenni a vállunkról. Ezzel a módszerrel tavaly végre elértük azt a sikert, hogy az alföldi, igen aszályos klímájú és déli fekvésű ablakpárkányainkon is elég volt heti egyszer öntözni a balkonládákat.