Agrárhírek
Fizetett tartalom

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

Friss piackutatási adatok a magyar mezőgazdaságról.

Az AgroStratéga idén már kilencedik alkalommal végezte el azt a felmérést, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési és döntési szokásaival, preferenciáival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. Cikksorozatunk lépésről lépésre ad betekintést legfrissebb kutatási eredményeinkbe.

A kutatási jelentés szerkezete hasonló a korábbi években már megszokotthoz, de mint minden évben, idén is kerültek új kérdések a kérdőívbe. Többek között a koronavírus okozta járványhelyzetre tekintettel arra is kíváncsiak voltunk, hogy az elmúlt gazdasági évben milyen tényezők hátráltatták a gazdálkodókat leginkább. A talaj termőképességének megőrzése, fenntartása érdekében alkalmazott eljárásokra újra rákérdeztünk, így az eredmények összehasonlíthatóvá váltak a két évvel ezelőtt mért adatokkal. Megismételtük a precíziós gazdálkodásra vonatkozó kérdésünket, hogy e téren szintén követhető legyen a változás.

Vadonatúj témaként került a kérdőívbe a szakmai mobilapplikációk használata. Választ kaptunk arra is, hogy a gazdaságvezetők milyen tartalmakat keresnek a közösségi portálokon. A kapott válaszok az öt évvel ezelőtti eredményekkel hasonlíthatók össze, mivel ezt a kérdést legutóbb 2015-ben tettük fel. A rendezvények személyes látogatására vonatkozó kérdésünk mellett idén a virtuális látogatásokra is rákérdeztünk, mivel 2020-ban több kiállítás, konferencia és bemutató elmaradt. Ugyanezen oknál fogva töröltük a rendezvények ismertségére és látogatottságára vonatkozó kérdést. Egy szakportállal és egy megpályázható szakmai díjjal viszont tovább bővült az idei lista. Van tehát újdonság bőven.

A felmérés válaszadóinak 16%-a gazdasági szervezetet képvisel (társas vállalkozás és nonprofit szervezet), 16%-a egyéni vállalkozó, kétharmada pedig gazdálkodó (őstermelő és családi gazdálkodó).

A kutatás 84-87%-ban az alapanyag-, gép- és alkatrészbeszerzésben, továbbá az értékesítésben és pénzügyekben döntéshozó; valamint 10-12%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók mindegyike döntéshozó vagy döntésbefolyásoló legalább egy szakterületen.

A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Az adószám nélküli őstermelők, az önellátásra termelők és a hobbigazdálkodók válaszait nem vettük figyelembe az értékeléskor. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és egységes agrártámogatási kérelmet benyújtó gazdaságokat reprezentálja. A minta nagysága 1425 fő. A piackutatás országosan reprezentatív.

Az országos felmérésnek idén is szakmai partnere volt az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége), a FRUITVEB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács), a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége) és a MÁSZ (Magyar Állattenyésztők Szövetsége). E négy szakmai szervezet mellett az EUROCHEM, a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL és a SAATEN-UNION is támogatta kezdeményezésünket.

Köszönjük a kutatás kérdőívét kitöltőknek, hogy időt szántak rá és válaszaikkal támogatták a felmérés sikerét. Szakmai partnereinknek, támogatóinknak és a média képviselőinek pedig köszönjük, hogy a kutatás meghívójának célba juttatásával segítették munkánkat.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető ide kattintva.

Pólya Árpád – Varanka Mariann

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

Így kell szellőztetni a mínusz 10 fok alatti fagyban – megváltoznak a szabályok

2026. január 13. 09:10

Érdemes ugyanúgy szellőztetnünk a fogcsikorgató fagyban, mint a 0 fok fölötti, kellemesnek mondható téli időben? Nem, mert a szabályok megváltoznak!

Élénkülőben a magyar-ghánai kapcsolatok

2018. november 21. 12:33

A releváns magyar termékek már bemutatkozhattak a ghánai-magyar mezőgazdasági-feldolgozóipari szakfórumon, ahol a cégek a termeléstől a csomagolásig, illetve az értékesítésig kínálnak nemzetközileg versenyképes megoldásokat.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

A klímaváltozás átírja a szlovák mezőgazdaság szabályait

2025. április 27. 16:10

A szlovák mezőgazdaság példája világosan mutatja, milyen drasztikusan befolyásolja a klímaváltozás a termelést.