11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárhírek
Fizetett tartalom

Mi lesz veletek, rendezvények?

Egyelőre egy dolog tűnik biztosnak: a bizonytalanság. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, lesznek-e idén agrárszakmai rendezvények, és cég legyen a talpán, amelyik biztosra meri tervezni a részvételét.

Húsvét előtt kaptuk a hírt, hogy az agrárszakemberek egyik legismertebb találkozóját, a magyar gazdálkodók körében is népszerű DLG-Feldtage kiállítást a szervezők (a Német Mezőgazdasági Társaság, a kiállítás tanácsadó testülete és a társszervezők) lemondták. Alig egy héttel később pedig már azt is hivatalosan bejelentették, hogy a mezőgazdasági csúcstechnológiát bemutató, ősszel esedékes hannoveri Agritechnica kiállítást – egyelőre – 2022 tavaszára halasztják.

Kilenc éve tartó kutatássorozatunk eredményeiből látszik, hogy a hazai agrárium döntéshozóinak szakmai információforrásai között évek óta vezető helyen szerepelnek a személyes kapcsolatok. A gazdálkodók többsége rendszeresen, gyakran beszélget kollégáival, meghallgatja szaktanácsadóját, és kiállításokon, bemutatókon, konferenciákon is tájékozódik az újdonságokról. Illetve tavaly óta csak tájékozódna, ha lenne rá lehetősége. 2020-ban a járványhelyzet és a korlátozások miatt már jelentősen csökkent a látogatható rendezvények száma, a megtartott események többségén pedig a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebben vettek részt.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban című országos felmérésünk többek között a mezőgazdasági árutermelő gazdaságok döntéshozóinak rendezvénylátogatási szokásait is vizsgálja. A kutatást 2020. augusztus 19. és szeptember 20. között végeztük. Az 1425 fős mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, így a minta a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és egységes agrártámogatási kérelmet benyújtó gazdaságokat reprezentálja. A kutatás 84-87%-ban az alapanyag-, gép- és alkatrészbeszerzésben, továbbá az értékesítésben és pénzügyekben döntéshozó, valamint 10-12%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók mindegyike döntéshozó vagy döntésbefolyásoló legalább egy szakterületen.

2019-ben az országos felmérésünk során megkérdezett gazdálkodók 74%-a vett részt szántóföldi, kertészeti bemutatón, 83%-a látogatott el szakmai kiállításra, vásárra, valamint 67%-a volt jelen konferencián, egyéb szakmai rendezvényen. 2020-ban drámai csökkenésnek lehettünk tanúi. Vélelmezhetően a járvány miatt elmaradt szakmai rendezvények hiányában, illetve az óvatosság következtében a válaszadók 52%-a vett részt szántóföldi, kertészeti bemutatón, 60%-uk szakmai kiállításon, vásáron és 51%-uk konferencián, egyéb szakmai rendezvényen. Ami nem változott: az érdeklődők tavaly is általában egy-két alkalommal látogattak el a három eseménykategória programjaira, ugyanúgy, mint korábban.

2020-ban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt a korábbinál több szakmai rendezvényt is lehetőség volt virtuálisan meglátogatni. A válaszadók 49%-a szántóföldi, kertészeti bemutató, 35%-uk szakmai kiállítás, vásár és 34%-uk konferencia, egyéb szakmai rendezvény esetén élt a lehetőséggel. Érdekesség, hogy a személyes látogatásokhoz hasonlóan jellemzően 1-2 alkalommal látogattak meg virtuálisan szakmai rendezvényeket.

Az AgroStratéga 2020-ban már kilencedik alkalommal végezte el azt a felmérést, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési és döntési szokásaival, preferenciáival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz.

Az országos felmérésnek 2020-ban is szakmai partnere volt az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége), a FRUITVEB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács), a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége) és a MÁSZ (Magyar Állattenyésztők Szövetsége). E négy szakmai szervezet mellett az EUROCHEM, a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL és a SAATEN-UNION is támogatta kezdeményezésünket.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető ide kattintva.

Pólya Árpád – Varanka Mariann

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

A RAPOOL repcevetőmag-ajánlata 2020-ban (VIDEÓ!)

2020. július 22. 05:47

Tekintse meg összefoglaló videónkban, mit kínál Önnek idén a RAPOOL!

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.

Területi Szántóverseny és Veterán Gép- és Gépésztalálkozó - Jászkisér 2019.08.17.

2019. augusztus 25. 04:36

Az idei verseny a szokásos ünnepélyes felvonulással, majd üdvözlő beszédekkel és ekeáldással kezdődött. A szántóverseny kiegészítéseként a nagyszámú látogató közönség számára különböző programokat szerveztek.

Itt a zöldborsószezon - a KITE Zrt. bemutatta a legújabb fajtákat

2019. június 7. 06:38

Az ország minden szegletében jelen vannak a KITE Zrt. és a van Waveren közös együttműködésében kínált zöldborsófajtái. Ma Magyarországon nincs olyan feldolgozó, illetve integrátor, aki az elmúlt években ne használta volna ezeket a fajtákat.