8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Állattenyésztés

Egyszerű trükkje van a tejhozam fokozásának

Agrofórum Online

Kutatások szerint a megtermelt tej mennyisége nő, ha biztosítjuk, hogy a tehenek több időt töltsenek pihenéssel.

A legtöbb tejelő szarvasmarhát tartó termelő tisztában van vele, hogy állatai kényelmes, stresszmentes környezetben több tejet adnak, kevésbé fordul elő közöttük sántaság, és még a borjaik is egészségesebbek. De talán még számukra sem teljesen nyilvánvaló, hogy kritikus jelentősége van a pihenő- és emésztésre szánt időnek a megfelelő kényelmi szint eléréséhez.

Egy tejelő tehén idejét hat tevékenység tölti ki egy nap: táplálkozás, fekvés/pihenés, szociális kapcsolatok, kérődzés, ivás és az ellátásával kapcsolatos tevékenységek, mint a fejés vagy a vemhesség megállapítása, ezek között pedig lehetnek átfedések.

Ebből a fekvés/pihenésnek legalább 12–14 órát kell kitennie naponta.

Több kutatás is azt bizonyítja, hogy ha egy tehén több időt tölt pihenéssel és kevesebbet az ellátása körüli tevékenységekkel, a tejtermelése és az általános egészségi állapota javul.

Egy tanulmány szerint napi plusz egy óra pihenés 1,7 kg többlettejet jelentett naponta, tehenenként.

Egy másikban azt találták, hogy elengedő pihenőidőt biztosítva a hozam 2,2–3,8 kg-mal nőtt, és kevesebb volt a sántaság. A harmadik alapján fekvés közben több vér áramlott a méhbe, elősegítve a magzat fejlődését. Ugyanakkor ha az állatoknak több időt kellett állva eltölteniük, az rontotta a termelés hatékonyságát.

A pihenőidő növelése érdekében több termelő az ultrahangos vagy tapintásos vemhességi vizsgálatról átállt a mintavétellel történő tesztre (vérből vagy tejből mérnek vemhességre jellemző hormonszintet), így az akár egy óráról néhány percre csökkentették azt az időt, amikor az állatnak állnia kellett, és a mintavétel nem járt stresszel sem. További előnye ennek a módszernek, hogy hamarabb kimutatható a vemhesség, mint ultrahanggal.

(Fotó: Wolfgang Ehrecke/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Márciustól nőhetnek a vágósertések árai

2025. február 25. 08:10

A malacár növekedése pedig első lépcsőben Dániában indult el, amit másnap már Németországban is követtek.

Mitől lesz szénahasuk a lovaknak?

2025. február 19. 11:10

A gyenge minőségű széna nem tartalmazza az állat számára szükséges összetevőket, így az állat egyre többet és többet próbál enni belőle.

Jó, nem jó? Egyre inkább koncentrálódik a magyarországi állattenyésztés

2025. február 15. 08:10

A gazdaságok száma tovább csökkent, valamint tovább növekedett a növénytermesztők aránya a KSH legfrissebb adatai szerint.

A szójaolaj részleges kiváltása rovarzsírral a brojlertakarmányokban

2025. február 11. 14:40

Környezetvédelmi és társadalmi aggályok merülnek fel az intenzív tenyésztési rendszerrel és a szójadarával mint a brojlerek takarmányában leggyakrabban használt fehérjeforrással kapcsolatban.

Napelemes fülbevalót fejlesztettek ki a szarvasmarhák ellenőrzéséhez

2018. december 29. 13:41

Az állatok élettartamára tervezett időjárásálló fülbevalót napelem látja el energiával, és GPS-adója lehetővé teszi a mezőgazdasági termelők számára, hogy egy webportálon megnézhessék, merre is jár egy konkrét állat.

Antibiotikum helyett cukoroldattal is kezelhető a méhfertőzés

2025. január 7. 14:40

Tehenek metritisét kezelték dextrózzal, amely ugyanolyan hatásos volt, mint az antibiotikum. A felfedezés az embergyógyászatban is hasznos lehet.

Hajdú-Biharban van a legtöbb szarvasmarha hazánkban

2021. április 30. 04:46

A 2020. december elsejei előzetes adatok szerint hazánkban összesen 932,9 ezer szarvasmarha volt, ebből pedig 413,8 ezer tehén.

A madárinfluenza „tejcseppfertőzéssel” terjedhet tehénről tehénre

2024. május 8. 10:10

A madárinfluenza (H5N1) vírus a szarvasmarhák között a fejőházakban, tejjel terjedhet. A pasztörizálás viszont biztos védelmet nyújt ellene.