Állattenyésztés

Elkerülhető a baromfi-kannibalizmus? Hogyan?

Agrofórum Online

Az ártatlannak tűnő csipkedés, mészevés hamar átválthat kannibalizmusba, ha nem figyelünk a baromfiállományra. Megfelelő takarmányozással, a tartási körülmények javításával a probléma hatékonyan megelőzhető.

Biztosan minden állattartó találkozott már olyan helyzettel, amikor a tyúkudvarban „kikezdik” egymást a szárnyasok. Ez az egy-két tucatnyi egyed alkotta állományban éppúgy előfordulhat, mint a nagyüzemi tartásban.

Nem ártatlan és ártalmatlan csipkelődésről van szó (a szó szoros értelmében), hanem olyan dologról, amelynek komoly tényezők állhatnak a hátterében, és súlyos következményekkel járhat. Mivel vannak már feltűnő előjelei (egymás tollát csipkedik, vagy a falról eszik a meszet), ezért a kannibalizmus elvileg megelőzhető.

Milyen okokra vezethető vissza? Elsősorban a helyszűkére, vagyis ha magas egyedszám esik kisebb területre, de árthat az unalom, a kaparási lehetőség hiánya is. Általában a 3–7 tyúk/négyzetméter arány nevezhető egészségesnek.

A másik eset az, ha a baromfiknál ásványianyag-, vitamin- és/vagy nyomelemhiány lép fel, és ezt a tyúkok más módon nem tudják kielégíteni, csak a csipkedéssel. A tojóállományokat fokozottan érinthetik a hiánybetegségek, hiszen napi szinten rengeteg kalciumot, fehérjét, ásványi anyagokat, aminosavakat, vitaminokat és nyomelemeket veszítenek.

A kannibalizmus súlyosabb változata, amikor a baromfik vérző sebeket ejtenek egymáson, és a csipkedés akár az egyedek pusztulásához vezethet. Az állapot gyógyszeres kezelésére nincs lehetőség, de megfelelő takarmányozással a komolyabb gondok elkerülhetők. A már említett alkotóelemek mellett az árpával, zabbal, korpával bevihető nyersrost is fontos része a megfelelő táplálásnak.

Mi okozhat még kannibalizmust? A Royalfarm Hungary Kft. oldala szerint az, ha nincs elegendő etető, itató, tojófészek kihelyezve. De ludas lehet a magas stresszhatás, a levegő túl magas vagy túl alacsony párakoncentrátuma, a porszennyezettség, a szellőztetés hiánya is, sőt akár a túl erős megvilágítás, ami ingerlékennyé teszi az állatokat.

Hogyan előzhető meg a probléma? Drasztikus megoldás, de a vonatkozó törvény betartása mellett akár csőrkurtítás is végezhető, ha néhány egyednél a genetikai hajlam okozza a kannibalizmust. Kíméletesebb módszer a csomókba felfüggesztett lucerna és a homokba tekert szemes takarmány kihelyezése, miközben a nyers hústól igyekezzünk minden módon távol tartani a baromfikat. A sérült egyedeket is rögtön emeljük ki az állományból, nehogy tovább romoljon a helyzet.

(Fotó: Javier Garcia/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mennyit hoznak a méhek a konyhára?

2024. december 7. 14:10

Magyarország a Föld egyik háziméhek által legsűrűbben „lakott” helye, ami átlagosan nagyjából 13 méhcsaládot jelent négyzetkilométerenként.

Őszi teendők a termékenyebb legelőkért

2024. november 24. 08:10

Az ősz kiváló időszak arra, hogy legalább 2-3 évente talajmintát vegyünk és az eredmények alapján javítsuk a legelő termékenységét.

Miért nem ehetnek a kutyák szőlőt?

2024. november 12. 10:10

A szőlő egyes kutyák számára már kis mennyiségben mérgező. Mit tegyünk, ha a kutyánk szőlőt evett?

Hogyan lehet víz nélkül halat termelni?!

2024. október 7. 08:10

A hazai halgazdálkodás helyzetéről, az ágazat nehézségeiről és lehetőségeiről beszélgettünk Lévai Ferenccel, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatójával.

Hogyan tarthatók stresszmentesen a tejelő tehenek?

2024. szeptember 2. 16:10

A stressz a tejelő szarvasmarhák halálozásának egyik fő oka. Hogyan vehető észre, és mit lehet tenni ellene?

Nem hordunk össze tücsköt, bogarat! - Nagy lehetőség rejlik a rovarfarmok létesítésében

2018. október 20. 04:07

A mai nagy genetikai képességű állatok keveréktakarmányainak egyik fontos komponense a fehérjeforrás. A világ legtöbb országára – így Magyarországra is – jellemző, hogy nem képesek a fehérjetakarmány szükségletet saját termelésből fedezni. A probléma lehetséges megoldásának tűnik: a rovarok takarmányozási célú felhasználása.

Új állategészségügyi és takarmányozási rendszert fejlesztettek ki

2018. október 10. 08:05

A kifejlesztett folyékony és szilárd kiegészítő takarmányok és gyógyhatású anyagok javítják a tejelő tehenek teljesítményét az ellés után, illetve a teljes tejtermelő időszak alatt.

Szenázsolási technológiák – mik a lehetőségeink?

2023. május 18. 10:47

Jászárokszálláson tartott előadást a SAATEN-UNION Hungária Kft. szervezésében számos, az állati takarmányozásban, szenázsolási technológiákban, valamint a humán élelmezésben felhasználható gabonafajtáink termesztésében, feldolgozásában és felhasználásában jártas szakember.