Szakcikkek

Egy újabb kártétel a kukoricacsövön

Agrofórum Online

Nem kizárt, hogy sok, a kukoricaföldeken idén történtektől megfáradt kukoricatermesztő kérdezheti most, ugyan, mi lehet ez már megint a csövön?

A kérdésük teljesen érthető lenne, ugyanis egyre több kukoricacsövön találhatunk kisebb nagyobb rágásnyomokat a magok felületén (1.-2. kép). Ezek több problémát is felvetnek, amelyek egyaránt lehetnek mennyiségiek és minőségiek. Az ilyen károsított, „rágott” szemek közül nem kevés veszít annyit a tömegéből, fizikai kiterjedéséből, ami miatt akár már a szántóföldön a kombájn, akár a szárítóüzem tisztítóberendezése eltávolítja azt a terményből. Ez egyértelműen mennyiségi veszteséget jelent, azonban ennek most mégis örülnünk kell! Amennyiben ugyanis a sérült szemek bekerülnek a tárolóhelyre és a tárolásra szolgáló garmadában, toronyban szerencsétlen módon kedvezővé válnának a körülmények valamely raktári gombabetegség számára, ezek a sérült felületek lesznek az elsők, ahol azok megtelepednek. Ezek olyan fertőzési gócokat hozhatnak létre, amelyek akár nagyobb tömegű termény károsodását is okozhatják.

1. kép: A kártétel sok kukoricaszemre is kiterjedhet,…
2. kép: … amelyek emiatt tömegük jelentős részét is elveszíthetik

De, milyen kártevő okozhatja ezeket a rágásnyomokat? Ha ilyen kártétellel találkozunk, szinte biztosak lehetünk abban, hogy valamely molykártevő lárvája állhat a háttérben. Ezeket nem minden esetben találjuk már meg a csöveken, vagy ha ott is tartózkodnak még, a csuhélevelek lehúzásakor lehullhatnak a földre, vagy azok belsejében kapaszkodnak meg. Azonban, ha nagyobb számú csövet bontunk ki, előbb vagy utóbb biztosan rátalálunk valamelyikükre, ami jelenleg az esetek többségében a gyapottok-bagolylepke hernyója lesz (3.-4.-5. kép). Ilyen rágásnyomokat a kukoricamoly lárvái is okozhatnak, de azok ilyen típusú kártétele inkább az év korábbi időszakaiban látható a csöveken, ilyenkor általában már telelőre húzódnak a növény alsó részei felé.

3. kép Gyapottok-bagolylepke hernyója a már érőfélben lévő kukoricacsövön
4. kép: A gyapottok-bagolylepke hernyója a csuhélevelek védelmében károsít
5. kép: „Tettenérés”, itt már nem is kérdés, mely kártevő felelős a kártételért

Adódik a kérdés, mekkora veszélyt jelenthet ez a fajta kártétel a kukoricákban? Hiszen azok már érnek, sőt helyenként már beértek, a szemek nedvességtartalma egyre alacsonyabb, előbb vagy utóbb már nem lesz képes a kártevő sérüléseket okozni rajtuk. Sajnos a mostani, kissé csapadékosabbra forduló időjárás, amely az őszi vetésű növényeinknek kedvez, egyben lelassítja a kukorica vízleadását, száradását, így az állományok hosszabb ideig lehetnek kitéve ennek a kártételnek.

Ha olyan táblára akadnánk, ahol nagy tömegben tapasztaljuk a szemek károsodását, egyetlen módon mérsékelhetjük a kárt, ha előrehozzuk annak betakarítását, akár bevállalva a magasabb szemnedvesség miatti nagyobb szárítási költséget is. Felmerülhet, hogy az egyre alacsonyabb hőmérsékleti értékek miatt a kártevők aktivitása csökkenni fog, magától is megszűnhet a kártétel. Ez természetesen igaz lehet, azonban, látva az előrejelzéseket, erre nem szabad alapoznunk, ilyen körülmények mellett egy hónapig még biztosan kellően aktívak maradnak ahhoz, hogy sok-sok kukoricaszemet károsíthassanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nem mindegy, mikor és hogyan aprítja fel a fát: sokat veszíthet a tüzelőanyag értékéből

2026. október 16. 14:10

A nedves tüzelőapríték tárolás közben felmelegedhet, penészedhet és veszíthet értékéből. A megfelelő előszárítás sokat számít.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Nem feltétlenül egynyári a paprika: így tarthatja meg a következő szezonra

2026. október 15. 08:10

A még termő paprikatövet érdemes lehet megmenteni a fagyoktól. Mutatjuk, mire kell figyelni, ha a lakásban teleltetné át.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: nem halasztható a repcevetések őszi gyomirtása

2022. szeptember 27. 08:42

Az őszi betakarítási munkálatok és a kalászos vetési előkészületek folyamatosan haladnak, időnként az esők miatt megállásra kényszerülnek a gazdálkodók.

Inváziós kártevők: a keleti gyümölcsmoly

2019. március 19. 04:36

A karantén kártevőként számon tartott keleti gyümölcsmoly (Grapholitha molesta BUSCK) magyarországi megjelenését az 1960-as években jelezték először. A gyümölcsültetvények egyik legveszélyesebb kártevőjének tartott faj napjainkban is komoly gondot jelenthet megfelelő növényvédelem hiányában.

A sokoldalú Laudis

2019. április 27. 03:33

Több mint egy évtizede, hogy engedélyt kapott a Laudis kukoricagyomirtó-szer, ez idő alatt óriási karriert futott be, hiszen könnyebb felsorolni azokat a magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényeket, amelyek ellen nincs, vagy nem elegendő a hatékonysága, mint azokat, amelyek ellen hatékonyan alkalmazható.

Olvasóinktól: Fejér megyében is egyre több a rozsda és a lisztharmat

2018. január 30. 19:50

A lisztharmat és rozsda a Fejér megyei kalászos gabonákon is megjelent, ahogy repcében szárormányossal is lehet már találkozni.