A cikk előző részében választ kaptunk a tőzeglégy elleni védekezés kérdéseie, a kávézacc felhasználhatóságára és az átültetés megfelelő időpontjára is. A mai összefoglalóban az ültetőanyagok sokszínűségéről, a túlöntözőtt növényekről és a növényfürösztésről lesz szó.
Nincs időm/kedvezőtlenek a környezeti viszonyok a szobanövényem átültetésre, de lassan kinövi a cserepét. Tudom még húzni valameddig?
Van néhány módszer az átültetés időpontjának kitolásához. Fontos tudni, hogy mivel a kérdés feltevésekor már indokolt lett volna az átültetés, tehát kinőtte a cserepet, vagy régi a föld, kevés a tápanyag, így elsősorban jobb körülményeket kell teremteni növényeinknek. Fordítsunk nagy hangsúlyt a tápanyagutánpótlásra: a megszokottól gyakrabban (de ne töményebben!) tápoldatozzunk (ezesetben télen is, de ügyeljünk a túlöntözés elkerülésére). Az ültetőanyag felső részét lehánthatjuk olyan mélyen, hogy a gyökereket még ne sértsük meg, és csak ezt a felső réteget pótoljuk valamilyen tápdús földkeverékkel, földes érett trágyával. Megfelelő és rendszeres öntözéssel így a tápanyagok lemosódnak a gyökerekhez. A tárolóedényből kiemelve a növényt a külső felületéről és aljáról levághatunk annyit az összetekeredő gyökérrérszből, hogy a tárolóedényébe visszahelyezve jusson körülötte hely a friss tápdús földnek.
Idén először szeretném én magam elkészíteni az ültetőközeget a szobanövények átültetéséhez. Mit érdemes szem előtt tartani?
Ültetés előtt tájékozódni kell az egyes fajok földkeverék igényeiről, kémhatásról.
Az ültetőközegben ne legyenek káros élő szervezetek. Ha különféle anyagokból keverjük, az ültetést megelőző legalább 1-2 héttel rakjuk össze, hogy legyen idejük összeérni. Ezt elősegíthetjük gyakori kevergetéssel. Nem tartalmazhaz kődarabot, egyéb nem bomló anyagot. Erről megbizonyosodhatunk, ha a keverék mennyiségétől függően kézzel átnyomkodjuk, de még jobb, ha átrostáljuk. Ültetéshez a keverék nedvességtartalma abban az esetben kedvező, ha kézbe fogva hurkaszerűen egyben marad, de ujjunkkal megnyomkodva szétesik. Ilyen állapotúra szikkasszuk, vagy beöntözéssel nyirkosítsuk. Az ültetőanyag ne legyen hidegebb a növény környezeténél.
Nagyobb tápanyagigényű növények esetében a meglévő kerti föld alapanyaghoz kb. egyharmad arányban javasolt szerves trágyát keverni, és ha a növény gyökere nagy levegőigényű, vagy átültetés után a cserepek hűvös, párás helyre kerülnek, akkor ne felejtsünk el homokot is keverni hozzá kb. egytized arányban. Amit nem árt észben tartani, ha fehér-sárga csíkozott levelű növényeink vannak: a túltrágyázott földben veszíthetnek színükből, de akár teljesen el is zöldülhetnek. Színük a tápanyagszegény, sovány földben élénkebb lesz.
A kerti földemen kívül szeretnék más anyagokat is kipróbálni az ültetéshez. Mik a lehetőségek?
Olyan anyagok, melyek szerkezetük révén még bővebb öntözéskor sem válnak levegőtlenné. Kémhatásuk beállítható a növények igényeinek megfelelően, szerkezetük állandó, káros élő szervezettől mentes, könnyű a kezelésük, és bomláskor nem keletkeznek belőlük a növényekre káros anyagok. Ezek a következők lehetnek:
- -Gyöngykavics vagy folyami kavics – legjobb, ha 3-5 mm nagyságú, viszonylag sima felületű, tiszta, káros anyagtól mentes – felületén megköti a tápanyagokat, fontos nyomelemeket tartalmaz.
- -Perlit – érdemes homokkal keverni, mert magában kis súlyánál fogva kevésbé tartja meg a növényt.
- -Tiszta folyami homok – perlittel, vagy rostos tőzeggel keverve.
- -Hungarocell golyók – perlithez hasonló. Magában nem, de azt kiegészítve alkalmazható.
- -Rostos tőzeg – akár önmagában is. Legjobb, ha dohánysárga színű, bomlófélben lévő növényi maradványok még látszanak benne. Akár évekig hagyhatók benne a növények átültetés nélkül.
- -Trágyaföld – marha- vagy lótrágya a legelőnyösebb, magában vagy földdel keverve. Kisállattartásból eredő trágyát más korhadó anyaggal keverten érdemes felhasználni.
- -Komposztföld – konyhai, kerti növényi hulladékokból. Komposztkészítéskor fontos, hogy azt állandóan nyirkosan tartsuk, és segítsük az érlelődését kéthavonta történő átforgatással. A komposztunk akkor használható, mikor egynemű, földszerű, az alkotóelemek nem ismerhetők fel benne. A komposztba a tápanyagtartalom javítása céljából javasolt a szervestrágya keverése.
- -Jó minőségű kerti föld – kövektől, darabos szennyezőanyagoktól mentes, sötét, morzsalékos szerkezetű, nem porladó felszínű.
Hogy takaríthatom a leggyorsabban és legkisebb sérüléssel a poros növényeket?
A növényfürösztés nem az ördögtől való módszer, ha a szobanövényeink alkalmasak rá, nyugodtan el lehet alkalmanként végezni. A növények lemosásával növeljük a légtér páratartalmát, csökkentjük a felmelegedést, de ami még fontosabb, hogy eltávolítjuk a levelekre lerakódó porréteget, ami alapevtően eltömíti a légzőnyílásokat és beárnyékolja a felületet. A növényeket oldalra döntve (hogy ne ázzon át a gyökérlabdájuk) helyezzük a fürdőkádba, és lassan, gyenge vízsugárban kezdjük ereszteni levélzetükre a kézmeleg vizet. Ezt folytassuk addig, amíg tiszta víz nem csorog róluk. Érdemes az időjárási körülményeket is figyelembe venni: a napsütéstől felhevült növényt ne fürösszük! Ha lehűl a levegő, ne maradjon víz a leveleken, mert helyükön barna foltok keletkezhetnek. Amennyiben növényfürösztés helyett a levelek nedves ronggyal, szivaccsal történő letörölgetését választjuk, ne felejtsük el a fonáki részt és levélnyeleket is áttörölni.
Túlöntöztem a növényeimet. Még megmenthető?
Ha a gyökérzete még teljesen ép, elég csak szárazban tartani, de mindenképp tegyük át melegebb vagy napsütötte helyre, így a legtöbb esetben megmenthető – viszont ügyeljünk arra, hogy a levelei védve legyenek az esetleges napperzseléstől. Gyorsabb szikkasztást eredményezhet a földlabda kiemelése vagy annak áthelyezése ideiglenesen egy rácsos oldalfalú cserépbe. Ha több növényt nevelünk az ültetőedényben, az edény oldalfala mellett ujjnyi szélességben kaparjuk ki az ültetőanyagot, elősegítve a levegő átjárását, majd csorgassuk ki az aljáról a vizet. Végső esetben indokolt lehet az ültetőanyag cseréje – ha langyos vízzel mossuk le az eredeti ültetőanyagot, minimális lesz a gyökérsérülés. A nedvességtől elhalt gyökereket viszont mindenképp távolítsuk el átültetés előtt.