A magas minőségű tejnek ma már komoly felvevő piaca van. Nem túlzás azt állitani, hogy a Hétforrás Birtokról származó tejért, és csekély mennyiségű sajtért, túróért sorban kell állniuk a vevőknek, „akik” jelenleg éttermek, kávézók, reggelizőhelyek.
„Úgy kerültünk bele, mint Pilátus a Krédóba” – válaszolja Gábor, mikor azt kérdezem, hogyan, milyen szakmai tudással, családi háttérrel a hátuk mögött indították el azt az ún. biodinamikus családi vállalkozást, amely a Hétforrás nevet viseli. Nem mondhatom, hogy nem lepődtem meg a válaszon, de pár perc múlva, amikor kiderül, hogy egy klasszika-filológiát és jogot végzett gazdálkodóval beszélgettem, a csodálkozásom egyszeriben elpárolog…
Barta Gábor és felesége, Káplár Edit életútja ugyanis némileg eltér attól, amit egy olyan családi gazdaság vezetőitől várnánk, akinek termékeiért jelenleg sorban állnak a vevők. A Hétforrás Birtokot ugyanis, ahonnan származó tejért, sajtért és túróért komoly versengés folyik, egy latin-történelem szakos végzettséggel rendelkező tanárnő és egy klasszika-filológus, ill. jogász álmodta és valósította meg.
Edit debreceni születésű volt, egyetemi tanulmányait itt folytatta, Gábor pedig az ország másik végéből, Sopronból érkezett a cívisvárosba. A tanulmányaik befejeztével, immár egy párként úgy döntöttek, hogy sem egyik, sem a másik várost nem választják lakhelyüknek, hanem valahol a kettő között keresnek egy csendes, nyugodt helyet, ahol a számukra vágyott egészséges életformát tudják majd kialakítani.
Így akadtak Máriahalomra, erre a kicsi, mintegy 700 lélekszámú településre. A falu szélén építkeztek, majd ahogy arra lehetőség nyílt, gyümölcsöst telepítettek, állattartásba kezdtek, nem nagy léptékben, csupán akkorában, ami a saját és gyermekeik igényeinek megfelelő. Így kezdődött hát a történet, amelyet beszélgetőtársam, Gábor oszt meg velem, gondosan leszögezve, hogy amúgy a vállalkozás terheinek oroszlánrésze felesége vállán nyugszik, aki hihetetlen kreativitással intézi a birtok dolgait, de nyilatkozni kevéssé szeret, így ezt a feladatot a férje látja el.
Hét forrás fakadása
A dolgok akkor jöttek mozgásba, meséli, amikor, mintegy nyolc évvel ezelőtt, a szomszédos faluból megvásároltak hét darab holstein-fríz tehenet, gondolva, hogy ezek a megfelelő tartásban majd annyi tejet, tejterméket adnak nekik, amennyire csak szükségük van.
„Aztán, egyszerre csak azt vettük észre, hogy a termékeinknek akkora sikere van a közel sem csekély számú rokonaink, barátaink között, hogy számunkra nem marad belőlük semmi. A sikeren felbuzdulva, na meg attól vezérelve, hogy hátha a munkánk gyümölcsét tudjuk majd élvezni, elkezdtük növelni az állományt.”
Gáborék, ez a gazdálkodásuk egyik alappillére, ún. biodinamikus gazdálkodást folytatnak, amelynek keretében a náluk lévő tehenek a már felsoroltakon túl egyéb kiegészítőket nem kapnak. A mintegy harminc hektárnyi Natura 2000-es területen fekvő birtokon legel az a mára ötvenre duzzadt állomány, amely a Hétforrás tejkészletét biztosítja: „A szálas- és szemestakarmányhoz a szomszédos gazdától jutunk, aki -– és ez fontos szempont –, ha nem is biogazdálkodást folytat, de jól tudott, hogy növényvédő szereket csak szükség szerint és akkor is csak minimális mértékben alkalmaz.
Mindaddig, amíg a nagyüzemi körülmények között tartott teheneknek hozamnövelő tápokat is adnak, addig a mieink semmi ilyenben nem részesülnek. Ennek természetesen vannak következményei, az egyik, hogy ezek az állatok, szemben azok 70 literes hozamával, legfeljebb 15-20 litert adnak, a másik pedig az, hogy emiatt nem is használódnak el olyan sebességgel, mint amazok. Ugyanis egy átlagos, nagyüzemi körülmények között tartott tejelő tehén maximum öt éves koráig hasznosítható, a mieink 8-14 éves korukig is tejelnek. Nem vágunk állatot, így aztán van nyugdíjas szakosztály is, ahol se tej, se borjúellés, csak élvezete a békés nyugdíjas éveknek.”
Fehéret, feketét tarkát
Visszatérve a kezdeti hibákhoz, vagyis a Holsteinekhez, Gábor elmondja, hogy miután rájöttek arra, hogy a szabadtartás és a Holstein nem igazán sikeres együttes, igyekeztek minél gyorsabban váltani a magyar tarkára, ez azonban közel sem volt egyszerű. Ugyanis, ahogy fogalmaz, a Holstein vér igen erős, az azóta világra jött bikák szinte 100 százalékban, az üszők ötven százaléka ezeket a jegyeket hordozza. Ezért van az, hogy bár az állomány háromnegyede ma már magyar tarka, de a születetendő borjuk tekintetében továbbra is rosszul állnak.
A felsorolt problémák ellenére a Hétforrásmi egy olyan állattartó gazdaságnál, ahol szempont az is, hogy a kiöregedett teheneknek is békés öregkort biztosítsanak, több mint meglepő. Mikor feltesszem a kérdést Gábornak, hogy miben látja a sikerük titkát, a következőket emeli ki:
„Az egyik a minőség, a tej maga. A boltban kapható, nagyipari – véletlenül sem mondok nagyüzemit -, sem ízben, sem a tej belső mutatóit tekintve sem fel meg a házi tej kritériumuknak. Az amatőr vásárlók is érzékelik ezt. A már említett tejfakasztó egy része bekerül magába a tejbe is, emiatt az, hogy ezek egyáltalán nem lesznek hatással a fogyasztóra, számomra legalábbis megkérdőjelezhető. Azonban vannak jó tulajdonságai is, pl. az, hogy uniformizált, vagyis mindig és mindenkor ugyanazt a minőséget adja. Ez jó, de egyben gát is, hiszen így nem emelkedhet egy bizonyos minőségi szint fölé.
Van azonban egy lényeges pozitívuma, ez pedig a magas szintű higiénia, amiben sok esetben a hagyományos házi tartásra nem jellemző. A megfelelő higiénia hiánya eredményezi azt az ízélményt, amit a vásárló úgy szokott leírni, ’tehénízű’ a tej. Ez pedig egyáltalán nem szükségszerű velejárója a házitejnek. Mi a két pólus között lavírozunk, igyekszünk minél magasabb beltartalommal bíró tejet biztosítani, ezt a legeltetéssel, takarmánnyal és a nem kizsigerelő tartással érjük el.
A higiéniás feltételekre pedig nagyon oda figyelünk, ez első rendű fontosságú a rendszerünkben. Legalább ilyen fontos, az, hogy a lehető legalacsonyabb hőfokon kezeljük a tejet, így a benne lévő értékes vitaminok nem sérülnek. Azt gondolom, az is a siker titka, hogy üvegben értékesítjük a tejet.”
Bürokrácia, ami nehezít
Az biztos, hogy ennek a magas minőségű tejnek ma már komoly felvevő piaca van idehaza is. Nem túlzás azt állitani, hogy a Hétforrás Birtokról származó tejért, és csekély mennyiségű sajtért, túróért sorban kell állniuk a vevőknek, „akik” jelenleg éttermek, kávézók, reggelizőhelyek. Jó volna, sőt szükségszerű volna továbblépni, de az állomány növeléséhez, további legelőterületet is kellene, ami nem egyszerű, sőt jelenleg úgy tűnik, már-már lehetetlen feladat.
Nincs számukra ugyanis olyan terület, ami megfelelő, illetve elérhető lenne. Azt pedig, hogy távolabb hozzanak létre egy másik, azonos elveken nyugvó gazdaságot, számos probléma akadályozza, például az, hogy további személyzetet kellene alkalmazni, aminek a megtalálása sem egyszerű feladat, de bérének kitermelése közel lehetetlen. Így egyelőre ezzel a létszámmal dolgoznak tovább. Mint Gábor hangsúlyozza, nem szeret, nem is akar panaszkodni, de azt komoly hibának tartja, hogy az ilyen típusú családi gazdaságok támogatása nevetségesen csekély. Ami pedig munkájukat nap mint nap nehezíti, az nem más, mit az azzal járó adminisztráció:
„Megdöbbentő a bürokrácia; nem is időznék sokat a körömápoló napló szükségességén, de az tényleg elképesztő, hogy ki kell számolni azt, hogy egy tehénnek mennyi az ürüléke. Senkit sem érdekel az, hogy legeltetett, szabadon tartott tehenekről van szó. Hiába jeleztük több alkalommal, senkit nem érdekelt, így feltételezzük, számításokat végzünk korra, nemre való tekintettel. A másik kedvenc kérdésem, amit minden évben megkapunk, az, hogy mekkora mennyiségű füvet kaszáltunk le a legelőnkről? Itt is próbáltuk jelezni, hogy legeltetünk, ezért semennyit, de ezt nem tartották megfelelőnek, tehát leírjuk, mennyit kaszáltunk volna le, ha kaszálnánk. Képtelenül hangzik, ugye?”
Nehéz lenne ezzel nem egyet érteni, valószínű tudná is Gábor folytatni a sort, de abbahagyja és azt kezdi mondani, hogy amióta ők ezt a vállalkozást folytatják számos hasonló elveken nyugvó gazdaságot ismertek meg, ahonnan magas minőségű termékek kerülnek ki. Ez pedig jó fejlemény, hiszen ez azt mutatja, hogy egyre szélesebb igény van a manufakturális körülmények között előállított magas minőségű termékekre. Ez az igény pedig magával hozza azt is, hogy a termelők, ha nem is komoly profitot termelve, de meg tudnak élni munkájukból.
