Az aranysakál, más néven nádi farkas vagy toportyán, a 20. század közepére eltűnt Magyarországról. Az 1980-as évek végén azonban újra megjelent, és azóta folyamatosan terjeszkedik.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatása szerint az aranysakál évente átlagosan 40%-os növekedést mutat, és mára az ország 86%-át belakta. A visszatérés hátterében több tényező áll: a mezőgazdaság szerkezetváltása, a nagyragadozók hiánya, valamint a klimatikus változások és az élőhelyek összekapcsolódása.
Aranysakál populációs robbanása
A legfrissebb becslések szerint a hazai aranysakál-populáció elérheti a 60.000 egyedet, ezzel Magyarországon élhet Európa legnagyobb állománya. A vadászok évente több mint 12.000 példányt ejtenek el, de ez sem lassítja jelentősen a terjedést.
A sakálok alkalmazkodóképessége rendkívüli: jól viselik az emberközeli környezetet, és változatos étrendjük lehetővé teszi számukra a gyors szaporodást és a területszerzést.
A populáció növekedése térben is kimutatható: korábban elsősorban Dél-Dunántúlon voltak jelen, mára azonban az Északi-középhegység és a Tiszántúl területén is rendszeresen észlelik őket. A vadkamerás megfigyelések, genetikai vizsgálatok és vadászati statisztikák egyaránt alátámasztják ezt a terjeszkedést.
Vadgazdálkodási kihívások és viták
A jelenléte komoly kihívást jelent a vadgazdálkodás számára. A vadászok szerint a faj szabályozása elengedhetetlen a többi vadfaj védelme érdekében, mivel a sakálok zsákmányolják az őzgidákat, nyulakat és fácánfiókákat. A vadásztársaságok egy része kvótarendszert szorgalmaz, míg mások célzott állománykezelési programokban látják a megoldást.
Ugyanakkor a kutatók szerint a populáció növekedése természetes folyamat, és a faj fontos szerepet játszik az ökoszisztémában: főként dögöket, elhullott állatokat fogyaszt, így hozzájárul a természetes hulladékfeldolgozáshoz. Továbbá visszaszoríthatja a rágcsálók és egyes invazív fajok számát is.
Mezőgazdasági hatások és védekezési lehetőségek
Az aranysakálok jelenléte a mezőgazdaságban is érezteti hatását. Az állattartók szerint a sakálok veszélyt jelentenek a fiatal jószágokra, különösen a bárányokra és kecskegidákra. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) több ízben jelezte, hogy a sakálok méhészeteket is látogatnak, a családok környezetében turkálnak, bár a méheket nem veszélyeztetik közvetlenül.
A védekezés módjai között egyre elterjedtebb a pásztorkutyák, például kuvaszok vagy komondorok alkalmazása, valamint az elektromos kerítések használata. Többen csapdázást is alkalmaznak, bár ez jogszabályilag szigorúan szabályozott. A vadászat szezonális és térbeli korlátozásokhoz kötött, de a faj nem áll természetvédelmi oltalom alatt.
Természetvédelmi szempontok és jövőbeli kilátások
A természetvédők szerint az aranysakál visszatérése pozitív jelenség, amely a biodiverzitás növekedését jelzi. Ugyanakkor fontosnak tartják a populáció folyamatos monitorozását, az állomány méretének pontos felmérését és a természetes ragadozó-predátor kapcsolatok újraértékelését.
A szakemberek szerint a faj terjedése az utóbbi években lassulni kezdett, ami arra utalhat, hogy a populáció a környezet eltartóképességéhez igazodva stabilizálódik. A MATE 2024-es kutatása szerint a Duna-Tisza közén például már nem mutatható ki további növekedés. A jövőben az ember–sakál konfliktusok kezelésének kulcsa a kiegyensúlyozott, adatvezérelt vadgazdálkodás lehet.
Képek: Pixabay
