Gépészet

Idén már Arbos gépekkel dolgoznak a Ménesmajor Manufaktúránál – VIDEÓK

Agrofórum Online

Az Arbos olasz gépgyártó története 1896-ra nyúlik vissza, ám a munkálatok majdnem 30 évig szüneteltek, mígnem a Lovol Europe Engineering Srl. felélesztette a nagy hagyományokkal rendelkező márkát, és 2015-től új termékekkel jelentkeztek a piacon. Magyarországon az Arbos gépeket a DM-Ker Kft. forgalmazza, a vállalat pedig néhány hete egy ARBOS 5130 Advanced traktort, egy ARBOS MS 8130 hatsoros szemenkénti vetőgépet és egy ARBOS MMX Elektro műtrágyaszórót értékesített az adonyi székhelyű Ménesmajor Manufaktúra Kft. számára.

A gazdaságban még tavaly próbálták ki az Arbos gépeket, a tesztek pedig annyira jól sikerültek, hogy az idei szezonban már az új eszközökkel kezdhették el a kukorica vetését és a tápanyag-utánpótlást. Az Agrofórum a helyszínen tekintette meg a három új gépet, a munkák során pedig Veréb Attila, DM-Ker Kft. területi képviselője mutatta be a termékeket, Kirinovics Pétert, a Ménesmajor Manufaktúra Kft. ügyvezető-tulajdonosát pedig az első tapasztalatokról kérdeztük legfrissebb videóinkban.

5 év garancia, díjnyertes dízelmotor

Veréb Attila: A DM-Ker Kft. által forgalmazott ARBOS 5130 Advanced traktor 136 lóerő teljesítményű. Powershift váltóval és elektrohidraulikus hátsó emelőművel érhető el. Egy amerikai, Kohler típusú motorral szerelték, ami tavaly elnyerte az év dízelmotorja címet. A hátsó emelőmű terhelhetősége 4600 kilogramm. Ezen a típuson felül még elérhető egy 5130 Global kivitel is, ami mechanikus váltóval és mechanikus hátsó emelőművel szerelt.

Kirinovics Péter: Tavaly volt nálunk egy próbagép, és az akkor összegyűjtött tapasztalatok alapján döntöttünk úgy, hogy vásárolunk egy ARBOS 5130 Advanced traktort. Amit mindenképpen ki lehet emelni, az az 5 éves garancia, és a kiváló ár-érték arány. Ez a gép nagyon kedvező árszínvonalat képvisel.

Precíziós vetőgép alacsony üzemanyag-fogyasztással

Veréb Attila: A DM-Ker Kft. által forgalmazott ARBOS MS 8130 hatsoros szemenkénti vetőgép előnye, hogy nagyon kompakt, és az erőgéphez képest kicsi a túlnyúlása. Ezeknek köszönhetően az eszköz kisebb teljesítményű traktorral is vontatható, így a munka kevesebb üzemanyag-felhasználást eredményez, illetve a talaj tömörödése is csökkenthető. A gépre jellemző MS rendszer azt jelenti, hogy a vetőtárcsát nemcsak a vetőtengelyre, hanem egy tartótárcsára is szerelték. Ezzel kiküszöbölhető az esetleges deformáció, aminek köszönhetően megtartható a folyamatos és egyenletes vákuum. Ez pedig a precíziós gazdálkodást nagymértékben elősegíti.

Kirinovics Péter: A vetőgép egyik előnye, hogy robusztus, illetve precíz magadagolást tesz lehetővé. Műtrágya- és mikrogranulátum-szóró adapterrel is felszerelhető, ehhez képest pedig a piacon kapható egyéb vetőgépekhez képest valamivel kedvezőbb árfekvésű. Ezért esett a választásunk az ARBOS MS 8130 hatsoros szemenkénti vetőgépre.

Mérleges műtrágyaszóró automata funkcióval

Veréb Attila: A DM-Ker Kft. által forgalmazott ARBOS MMX Elektro műtrágyaszóró 3600 kilogramm kapacitással rendelkezik,18 és 36 méter közötti szórástávolságot érhetünk el vele. Mérleggel szerelt, így előre meghatározhatjuk a műtrágya mennyiségét a megadott szórásszélességhez. Az automata funkcióval a gép sebességarányosan annyi tápanyagot juttat ki, amennyit a monitorban előre betápláltunk.

Kirinovics Péter: Eddig egy sima mechanikus műtrágyaszóróval dolgoztunk, amivel a sebességarányos, helyspecifikus kijuttatás nem működött. Ez ugyanakkor már egy mérleges, teljesen automata gép, amivel precízen juttathatjuk ki a tápanyagot. Első sorban az egyenletesség miatt választottuk az ARBOS MMX Elektro műtrágyaszórót.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Új MTZ/Belarus traktor született, izgalmas műszaki megoldásokkal

2024. szeptember 10. 14:40

Az MTZ már 2015 óta folyamatosan fejleszti ezt az erőgépet, amely sok híradásban elektromos traktorként szerepel, ám korántsem az. Viszont fejlett elektromechanikus átvitellel felszerelt.

Új traktorokat mutatott be a John Deere, itt a 6M sorozat

2024. július 7. 14:10

A kompakt 6M 95-östől a nagy teljesítményű 6M 250-es modellig terjedő sorozat különböző alvázméretekkel rendelkezik.

Rangos díjjal tüntették ki a Massey Ferguson MF 5S sorozatát

2022. november 15. 09:01

A Groupe La France Agricole rangos kitüntetését november 6-án a SIMA Show keretében egy különleges ünnepségen adták át Párizsban, Franciaországban.

Újjáéledt a legendás svéd traktormárka

2024. február 15. 12:10

Egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort kívánt a gazdák kezébe adni a svéd Swedtrac, amely a nyolcvanas években csődbe ment, most azonban főnixmadárként éledt újjá.