Gépészet
Fizetett tartalom

Frontfüggesztés és megnövelt tartálytérfogat – Permetezőgép újdonságok a Hardi Rally-n

Agrofórum Online

Egy egész héten át tartott a Hardi Rally elnevezésű rendezvény Cserkeszőlőn, ahol a gyártó három legújabb önjáró permetezőgépét tekinthették meg a magyar, illetve a világ szinte minden pontjáról az Alföldre érkező gazdálkodók.

A rendezvényt eredetileg egynaposnak tervezték, az érdeklődés azonban olyan jelentős volt, hogy hamar nemzetközivé nőtte ki magát. Így aztán a Hardi Hellios, a Hardi Rubicon és a némi ráncfelvarráson átesett Hardi Alpha Evo 2 több száz termelőnek mutatkozhatott be a hideg, szeles március végi időben. A Hardi Rally megszervezésének fő oka az volt, hogy az EXEL csoporthoz tartó Matrot márkát összevonták a dán gyártóval, így a Hardi termékpalettája frontfüggesztésű szórókerettel bővül.

Miért jó a frontfüggesztésű szórókeret?

A cserkeszőlői rendezvényen a bemutatott gépekről és a gyártót érintő változásról Villám Ferencet, a Hardi Magyarország értékesítési vezetőjét kérdeztük, aki szerint a frontfüggesztésű szórókeret növeli a területteljesítményt, hiszen a gépkezelő folyamatosan rálát az eszközre, az akadályokat is bátrabban, gyorsabban tudja megközelíteni és kikerülni.

„Ettől függetlenül abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell megideologizálnunk az egyik vagy a másik változatot, hiszen a Hardi termékpalettáján elérhető a front- és a hátsó felfüggesztésű szórókeret is, a gazdálkodók maguk dönthetnek arról, hogy számukra melyik a szimpatikusabb, praktikusabb” – fogalmazott Villám Ferenc, aki hozzátette: az önjáró permetezőgépek elejére felszerelt keretek Európában viszonylag újdonságnak számítanak, Észak-Amerikában ugyanakkor már régóta népszerűek.

HELLIOS – Kompakt és sokoldalú

A Hardi Hellios egy igazán kompakt és sokoldalú önjáró permetezőgép, amely Cserkeszőlő határában is fel-alá cikázott a terepi bemutatóra kijelölt területen. A kezelhetősége az ergonomikus kialakításnak köszönhetően rendkívül könnyű, a 3000 literes tartály és a 28 méter munkaszélességig elérhető alumínium frontfüggesztésű szórókeret jó választás lehet a közepes gazdaságok számára. Mindezek mellett erős hidrosztatikus hajtásrendszer jellemzi.

RUBICON – Hatalmas méretek, óriási területteljesítmény

A Hardi Rubicon egy teljesen új kategóriát teremtett az önjáró permetezőgépek piacán, impozáns méretei a nagygazdaságok számára jelentenek megoldást bármilyen szántóföldi növényvédelmi munka gyors és hatékony elvégzésére. A tartály például 9000 literes. A Cserkeszőlőn bemutatott gép frontfüggesztésű szórókerete 36 méteres volt, de ez egészen 52 méterig bővíthető. A Rubicon hasmagassága 185 cm, amely jelentős változás a Hardi életében, hiszen eddig mindössze 175 cm-es permetezőgépet lehetett elérni a termékpalettán. A gépen hidraulikusan állítható a nyomtáv, légrugós, független felfüggesztéssel látták el. Bár a Rubicon nem kifejezetten a magyar piacra készült, és a hatalmas területteljesítmény miatt leginkább Ausztráliában, Észak-Amerikában és Oroszországban népszerű, hazánkban is van létjogosultsága.

ALPHA EVO 2 – Ráncfelvarrás, méternövelés

A Hardi Rally harmadik bemutatott önjáró permetezőgépe a már jól ismert Hardi Alpha Evo megújult, ráncfelvarrott változata volt. A gépcsalád mindeddig 3500 és 4500 literes tartálytérfogattal állt a gazdálkodók szolgálatára, mostantól viszont 5100 literes változatban is elérhető. Emellett újdonság, hogy a rendezvényen a Hardi légzsákos szórókeretének harmadik generációjával szerelték fel a gépet, amely már 36 méteres szélességben is rendelhető. Az Alpha Evo természetesen megtartotta a magas komfortszintet és a könnyű kezelhetőséget, amely nagyon fontos szempont az egész napos növényvédelmi munkák során. Szintén újdonság a korábbi típushoz képest a hidraulikus nyomtávállítás 2,1 és 3,4 méter tartományban, valamint a légrugós felfüggesztés.

A Hardi tehát mindhárom önjáró permetezőgép kategóriában tudott újat mutatni a gazdálkodóknak. A cserkeszőlői rendezvényen a hazai érdeklődők is megtapasztalhatták az új termékek előnyeit, hiszen a rövid felvezetéseket követően tesztvezetésre is alkalom nyílt.

Teljes képgaléria a Hardi Rally rendezvényről >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Intelligens technológia, elsőosztályú precizitással – John Deere R900-as permetezőcsalád

2025. július 10. 11:10

A John Deere vontatott permetezőinek palettáján a „legek” megtestesítői a 900-as család R-es felszereltségű modelljei.

Egyre jobban fogynak a mezőgazdasági pótkocsik

2025. július 7. 14:10

Összesen 471 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első félévében Magyarországon. Ez 10,8 százalékos plusz tavalyhoz képest.

F8 és F9: silózás felsőfokon a John Deere-től

2025. július 5. 14:10

Még jobb vezetési élmény, intuitív kezelés, még jobb minőségű silótakarmány. A John Deere bemutatja az új F8 és F9 önjáró szecskázógépet.

30 éves a John Deere 8000-es sorozat

2025. július 4. 16:10

A legendás 8000-es sorozat mind megjelenésében, mind műszaki megoldásaiban egy teljesen új technológiai világot nyitott meg.

Itt vannak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzésének első eredményei

2021. szeptember 14. 06:38

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazolómatrica-kiadás volt.

A dán HARDI permetezőgépek új magyarországi forgalmazót kaptak

2025. január 31. 13:10

A szántóföldi kultúrákban és az ültetvényekben használt függesztett, vontatott és önjáró HARDI permetezőgép-típusokat ezentúl országszerte az AGROTEC Magyarország Kft. munkatársai értékesítik és szervizelik.

Kverneland iXdrive S6 - mert a növények megérdemlik a törődést

2020. november 21. 04:38

A kényelem, nagy teljesítmény és a pontosság a fő érv amellett, hogy a végfelhasználó az iXdrive-t válassza.

Intelligens permetezőgépet mutatott be a BASF hazánkban

2022. május 13. 09:11

A BASF Európában második országként Magyarországot jelölte ki Németország után, az új SmartSprayer intelligens permetezőrendszerének teszteléséhez.