8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Gépészet

Lexis permetezőgép – az érdeklődés középpontjában

Agrofórum Online

Új permetezőgéppel indította az évet a nagy múltú, néhány éve a hazai piacon is jelenlévő márka, a Kuhn. A cég újdonságaként bemutatott Lexis 3000 elnevezésű vontatott szántóföldi permetező kiemelkedő adottságai révén méltán hívta fel magára a gazdálkodók figyelmét. A szerencsések már január végén, a mezőgazdasági gépek legrangosabb hazai seregszemléjén, az AGROmashEXPO-n is megtekinthették, ahol "A legszebb stand" díját kiérdemlő kiállítási terület közepén ékeskedett.

„A Lexis 3000 egyértelműen a 2017-es év újdonsága” – kezdte az ismertetést Markovics Tamás termékmenedzser, majd hozzátette: „a korábbi Atlantique nevű terméket váltotta fel. Nagy az érdeklődés iránta, méghozzá annyira, hogy már ezt a kiállított példányt is megvásárolták.”

A 4,05 m tengelyhosszúságú, nagy hasmagasságú LEXIS 3000 permetezőgép nyomtávolsága 1,6-2,25 m között fokozatmentesen állítható, amelyhez 8 különböző kerék- és gumiméret alkalmazható. A 3000 literes nettó űrtartalommal rendelkező polietilén tartály (tényleges kapacitása 3180 liter) sima belső falfelülete könnyű tisztántartást tesz lehetővé, mellette pedig egy 350 literes tisztavizes öblítő tartály is rendelkezésre áll. Összecsukható alumínium szórókerete 18-24 méter szélességű MTA2, MEA2, RHPM és RHP, szállítási magassága a 18 m-es keret esetén 3,08 m, 24 m-nél 3,50 m.

A gép önsúlya a 24 m-es változatnál 2057 kg. A szórókeret 24/12-es kétlépcsős csuklású változatban is működik. Az alumíniumból készült MEA 2 és MTA 2 keretkarok nem rozsdásodnak, és mivel az alumínium sűrűsége az acélnak mintegy egyharmada, a vastagabb anyagból készült robusztus keret jól alkalmazkodik a hirtelen gyorsulás-fékezés okozta megpróbáltatásokhoz. A lecsapódástól egy független bal/jobb oldali antiostorcsapás-rendszer óvja meg (EQUILIBRA-csillapítás), a tökéletes talajlekövetést pedig egy inga és a független támasztórudakkal kombinált felfüggesztés teszi lehetővé.

A beépített KUHN DPAE szabályozási és ellenőrzési rendszer egy kompakt vezérlőegység, amely a BUSCAN kapcsolatnak köszönhetően könnyen telepíthető, így a gépkezelő mindig a helyes információról és az optimális permetezési menedzsmentről értesül. A VISIOREB elektronikus vezérlőegység pedig az elvégzett munkát és az automatikus GPS-szakaszolást jeleníti meg grafikusan. A permetező ISOBUS kapcsolattal is elérhető.

Az új kaszát is bemutatták

„Ezen kívül a liftkontrollos tárcsás kaszáinkban történt egy kis változás” – toldotta meg az ismertetést Markovics Tamás. „Az eddigi 2810, 3110, 4010-es változatok számjelei végén lévő nullákat egy egyes váltotta fel, amit a felfüggesztésben és a burkolatban bekövetkezett kisebb változtatások és újítások indokoltak, de a gép ettől hagyományos, liftkontrollos fűkasza maradt.”

A mezőgazdasági munkagépek gyártásában 180 éves tapasztalattal rendelkező KUHN márka méltán tartozik a világ élvonalába, mivel az általa tervezett és készített talajművelők, zöldtakarmány-kezelő és -betakarító gépek, takarmány- és trágyakezelők, valamint a növényvédelem gépei világszerte a legjobb minőséget képviselik.

A Kuhn globális hálózatába 2014 januárjában a teljes termékcsalád kizárólagos hazai márkaképviseleteként Kuhn Center Magyarország Kft. névvel hazánk is csatlakozott, a kecskeméti telephelyen pedig a magas minőségre specializálódott márka teljes termékpalettája elérhető.

„Ez a kiállítás az elmúlt évekhez képest kimagaslóan jó volt számunkra, sok már meglévő ügyfelünkkel tudunk találkozni ilyenkor, illetve új ismeretségek megkötésére is lehetőség nyílik. Legközelebb Hódmezővásárhelyen mutatjuk meg gépeinket, a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok idején, május 4. és 6. között” – összegezte benyomásait a termékmenedzser

(Csomós Éva – Agrofórum Online; Fotók: Gribek Tímea)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Vredestein Traxion abroncsokat választották a 6-os sorozatú DEUTZ-FAHR traktorokhoz

2025. február 28. 17:10

A gumiabroncsok a Powershift, RC-shift és TTV sebességváltóval felszerelt, 160 és 230 lóerő közötti teljesítményű 6-os sorozatú modellekhez lesznek rendelhetők.

Hatékony gyomirtás az AMAZONE Venterra 1K géppel

2025. február 27. 14:40

A könnyű, mindenre alkalmas gépet a kisebb gazdaságok szerkezetéhez és legalább 60 LE traktorokteljesítményéhez tervezték.

Hatékony megoldások a növényvédelemben az Agrotec Magyarország Kft.-vel

2025. február 27. 11:10

Az Agrotec Magyarország Kft. által forgalmazott HARDI permetezőgépek innovatív megoldásokat kínálnak minden gazdálkodó számára.

Kertészeti pályázatra készen! – Massey Ferguson traktorkínálat a 2025-ös „kertgépes” kiíráshoz

2025. február 21. 11:10

A Massey Fergusonnál a kertészeti géptámogatásban több tucat erőgépverzió közül választhat 50-től egészen 85 kW-ig.

Íme az AGROmashEXPO Termékfejlsztési díj győztesei

2018. december 14. 14:03

Az idei évben rekordszámú 41 db pályamű érkezett be, ami jelzi, hogy évről évre egyre többen érzik úgy, hogy érdemes elindulni ezen a megmérettetésen. Sajnos a hazai indulók száma nem nőt, sőt csökkent.

2025 mezőgazdasági kihívásai: fókuszban a talajélet

2025. január 30. 16:10

Az elmúlt 10 évben azt lehet mondani, hogy felgyorsult és folyamatos a klímaváltozás és az átlaghőmérséklet emelkedése. Ez globális szinten 2024-ben 1,5 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-es évek környékén.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó

Mikrobiológiai készítmények szerepe, előnye az AÖP támogatásban

2023. február 2. 14:17

Az AGROmashEXPO agrárkiállítás idején a Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége szakmai kerekasztal beszélgetést szervezett.