Gépészet

Pneusej – Felvidéki vetőgép az Alföldre (VIDEÓ)

Agrofórum Online

A Start Agro Kft. hódmezővásárhelyi standján Petróczki Gábor mutatta be a kiállított gépeiket portálunknak, amelyek között helyet kapott például a finn ELHO bálabontója, de egy Massey Ferguson traktor is.

„2015-ös megalakulásunk óta Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyékben MF viszonteladók vagyunk, az idei évtől kezdve pedig már Jász-Nagykun-Szolnok megyében is mi foglalkozunk a márka értékesítésével” – tudtuk meg az ügyvezető-tulajdonostól.

Hódmezővásárhelyen ugyanakkor az igazi újdonság a szlovák Pneusej Fantom gabonavetőgép volt. A cég 30 éve kizárólag gabonavetőgépek gyártásával foglalkozik. „Akkoriban még a német Accord céggel kezdték el a munkát, ám nagyjából 20 éve teljesen önállóvá vált a fejlesztés. Kizárólag a magadagoló egység maradt meg Accordnak” – tudtuk meg Petróczki Gábortól, aki élő adásban mutatta be a gépet Facebook oldalunk követőinek.

„Ezt az eszközt mi vetőgép kombinációnak nevezzük, hiszen több részegységből áll. A dupla tárcsasorral talajelőkészítést tudunk végezni, a visszatömörítésről pedig a nagy átmérőjű, széles gumikerekek gondoskodnak. A csoroszlyanyomás 120 kg-ig hidraulikusan állítható, a vetőgép egyébként 3 métertől 6 méter munkaszélességig vásárolható. Annak ellenére, hogy Közép-Európában készül, prémium minőséget képvisel, és felveszi a versenyt a nyugati gyártókkal” – mutatta be a Fantomot a szakember. Hozzátette; a gyártó másik terméke a Venga, amely kuriózumnak számít a piacon, hiszen egy kompakt, 6 méteres vontatott gabonavetőgép, aminek különlegessége, hogy az Alföldön akár egy 90-100 LE-s traktorral is lehet üzemeltetni. Mindezek mellett ráadásul 1800 literes magtartállyal rendelkezik. A Pneusej Venga gabonavetőgépet az Agrofórum Szaklap májusi és az Agrofórum Online Magazin legutóbbi számában részletesen is bemutattuk.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Akár kertészet, akár szántóföld - permetezők minden helyzetre + VIDEÓ

2026. február 1. 04:40

A 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a HARDI permetezőket vettük górcső alá. A kertészeti pályázatokra alkalmas permetezőt is találtunk.

Gépészet Videó

Olasz öntözéstechnikai gépek verhetetlen áron – Nagykőrösről

2026. január 31. 13:10

Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok miatt felértékelődtek az öntözéstechnika területéhez kapcsolódó termékek, amelyekből a Pap-Agro Kft. teljes körű kínálattal rendelkezik.

A falról is a Güttler munkagépei lógtak, fontos újításokkal jelentkezett a hódmezővásárhelyi gyártó

2026. január 30. 10:09

Látványos termékfejlesztésekkel és kisebb, de annál jelentősebb frissítésekkel egyaránt jelentkezett a Güttler Kft. az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, január 21–24. között.

Dimenzióugrás a Kubota magyar forgalmazójától, izgalmas bejelentéssel érkezett a Két-KATA Kft.

2026. január 29. 16:10

Mindenki mást megelőzve tartott reggeli sajtótájékoztatót az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás (január 21–24.) nyitónapján a Két-KATA Kft.

Hamarosan nyílik az egyik legrangosabb hazai állattenyésztési kiállítás

2018. április 20. 07:04

Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.

Elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2020. március 14. 08:33

Ahogyan arra számítani lehetett, elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, erről a szervezők tájékoztatták az Agrofórumot. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.

Gyomfelismerő rendszert és szemenkénti vetőgépet is díjaztak a kiállításon

2023. április 21. 14:41

Kiosztották Hódmezővásárhelyen a közelgő állattenyésztési kiállítás díjait, az AXIÁL Kft.-t többel is kitüntették.

A szarvasmarhák ősi genetikája lehet a tejallergia megoldása

2022. május 24. 13:36

A szarvasmarhák ősi genetikát próbálják visszaállítani a Baranya megyei Makrom Kft.-nél, hogy termékeiket a laktóz-intoleranciával vagy tejfehérje-allergiával küzdő vásárlóik is fogyaszthassák.