A szántás, a talajművelés alapeljárása, a sikeres növénytermesztés megalapozója volt évszázadokon át. A természeti feltételek (talaj, éghajlat, időjárás) és a gazdasági körülmények (üzemméret, költségek) változásának következtében a szántásról alkotott vélemények is módosultak.
Napjainkban a klímaváltozás és a gazdasági körülmények hatására egyes régiókban a szántást más módszerekkel helyettesítik, illetve technikáját módosítják. Az ágyekék helyett a váltvaforgató típusok, a fix fogásszélességű ekék helyett a változtatható kivitelek, a mély- és középmély helyett – ahol agrotechnikailag lehetséges – a sekélyszántás (10-18 cm) terjed. Vagyis egyértelműen állítható, hogy régiónkban a szántásos alapművelés hosszútávon megmarad, és végrehajtása alapvetően befolyásolja a talajelőkészítés-vetés minőségét és gazdaságosságát. Mindebből következik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, technikával és tudással valósítjuk meg az alapművelést.
A szántás legmodernebb eszközeiről, módszereiről és minőségéről legkönnyebben a szántóversenyeken szerezhetünk információt.
A szántóversenyek rendszerbe foglalásáról a Szántó világszövetség (World Ploughing Organization) 1952-es megalakulása óta beszélhetünk.
Az első világversenyre 1953-ban Kanadában került sor. Az alapszabály szerint a szövetség célja a következők szerint foglalható össze:
• fejlessze a szántás tudományát és gyakorlatát,
• népszerűsítse a szántó világversenyeket,
• segítse a bemutatók és kiállítások szervezését,
• nyújtson támogatást és segítséget a műszaki fejlesztéshez,
• alapozza meg az élelmiszertermelést a világ növekvő népessége számára,
• segítse a barátságot és a megértést a tagországok népei között és támogassa az együttműködést mindazon szervezetekkel és csoportokkal, amelyek ugyanezen célokért dolgoznak
A hazai szántóversenyek szervezése a XIX. század első felében kezdődött. Az első versenysorozat legnagyobb versenyeit 1866-1919, illetve 1925-1930 között rendezték. Az újkori versenyek három szakaszra bonthatók. Az Országos Felnőtt és Ifjúsági Szántóversenyek (1961-68) kisgépekkel és a World Ploughing Organization (WPO) szabályzata szerint működtek. A nagyméretű gépcsoportok terjedése és a KGST hatása az 1978-87 közötti időszakban dominált. A Magyar Szántóverseny Szövetség megalakulása és a WPO-hoz történő ismételt csatlakozás után 1995-ben indult újra a szántóverseny mozgalom. Mégpedig az eredeti programot folyamatosan bővítve először a nagygépekkel, majd váltvaforgató ekékkel és végül a fogatos szántással.
A néhai Táncos Ferenc kollégáival
A hazai szántóversenyek egyik fő helyszínévé Jászkisér vált, amelynek a megálmodója és rendezője Táncos Ferenc volt. A Jászkiséri Mg. Tsz. gépészeként (1966-1992), majd a Jászkiséri Agroszöv Rt. gépész főmérnökeként (1993-2001) kapcsolódott be a szántóverseny mozgalomba. Verseny szervezőként és ekefejlesztőként igen sikeres munkát végzett. Vezetésével alkották meg az első versenyekéket (Kverneland alapú ágy, majd váltvaforgató ekét), szakmai iránymutatásával nevelték ki a később magyar bajnokságokat nyerő versenyzőket (Kökény József, Farkas Gábor, Farkas Gáborné).
Farkas Gábor a korábbi országos bajnokság eredményhirdetésén
Kökény József a korábbi országos bajnokság eredményhirdetésén
Táncos Ferenc halála után a jászkiséri versenyek elmaradtak, de nyolc év után újraindult a hangulatos rendezvénysorozat, mivel a Farkas testvérek László és Gábor elhatározták, hogy népes családjuk bevonásával újraélesztik a hagyományt.
A döntés nem volt véletlen, hiszen Farkas Gábor a szántóversenyek hagyományát megteremtő Táncos Ferenc ösztönzésére kezdett foglalkozni a versenyszántással, és többszörös magyar bajnokként, világbajnoki résztvevőként fejezte be az aktív versenyzést. Bátyja, Farkas László pedig trénerként, segítőként vett részt a hajdani versenyeken, majd létrehozta Mezőgazdasági és Géptörténeti Gyűjteményét és szervezi a versenyt kísérő veterán gép- és gépésztalálkozót. Az atyai hagyományokat követendő, a szántóverseny és a kapcsolódó programok szervezésébe időközben bekapcsolódott Táncos Ferenc lánya, Ildikó is.
Az idei verseny a szokásos ünnepélyes felvonulással, majd üdvözlő beszédekkel és ekeáldással kezdődött. A verseny a következő kategóriákban került megrendezésre: 2-3 testű ágyeke, 4-5 testű váltvaforgató eke, veterán (hobbi) eke, fogatos eke. Az utóbbi két kategória versenyzői tulajdonképpen bemutató szántást tartottak. A versenyzők munkáját a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszékének ifjú oktatói értékelték, Dr. Rádics János a Magyar Szántóverseny Egyesület vezetőségi tagjának irányításával.
A szántóverseny kezdete
Népviseletbe öltözött szurkolók
Pötyi papa a verseny doyenje
Az abszolút győztes, Farkas Máté a záróbarázda húzásához állítja ekéjét
Fogatos szántási bemutató
A szántóverseny kiegészítéseként a nagyszámú látogató közönség számára különböző programokat szerveztek: traktoros ügyességi verseny, veterán autó- és motorbemutató, íjász bemutató, gépmúzeumi bemutató (Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum, Gödöllő; Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány, Törökszentmiklós).
A gödöllői múzeum bemutató pavilonja
A Lábassy Alapítvány bemutató pavilonja
A főszervezők és a bírói kar eredményt hirdet
A szervezők a látogatók számára nemcsak technikai, hanem kulináris lehetőségeket is biztosítottak a bográcsokban főzött helyi birkapörkölt és babgulyás kóstolásával. Az ízletes ebéd elfogyasztása után természetesen eredményhirdetéssel zárult a szántóverseny.
