Gépészet

Zöldsor-gépek Hódmezővásárhelyről: a belépő szinttől a profi változatokig

Agrofórum Online

Mezőgazdasági gépekből is mindig bőven akad látnivaló a hagyományosan májusban tartott Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Az immár 29. alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi rendezvényen ezúttal a zöldsor-gépek között néztünk szét.

Friss együttműködés, gyors rögzítés

Technológiai sorrendben haladva elsőként a DM-KER Nyrt. standján álltunk meg, ahol egy Kuhn GMD 240 FF függesztett tárcsás kasza is a kiállított munkagépek között szerepelt. A típusszám a 240 cm-es munkaszélességre utal, míg az FF jelzés a Fast-Fit rendszerű gyorsrögzítős késekre, amelyeknél a pengék cseréje és rögzítése valóban egy pillanat műve.

A szigetszentmiklósi központú forgalmazó tavaly kezdte meg az együttműködést a Kuhnnal, vagyis nem régóta van jelen a piacon a francia gyártó szálastakarmány-betakarító és takarmányozás-technológiai gépeinek viszonteladójaként. A kínálatukban kaszák, rendterítők, rendképzők, rendsodrók, bálázók, bálacsomagolók, illetve takarmánykeverő-kiosztók és bálabontók egyaránt szerepelnek, de emellett a teljes Kuhn-géppalettához biztosítanak alkatrészeket, közvetlenül a franciaországi gyárból, gyorsan, néhány napos szállítási határidővel.

A tárcsás oldalkasza mellett egy vontatott, csigás Kuhn EUROMIX I takarmánykeverő-kiosztó kocsit is láthattunk Hódmezővásárhelyen. Ez 8, 10 és 12 köbméteres változatokban érhető el, a kiállított darab a közepes (10 köbméteres) verzió volt. A mérleges kivitelű, rengeteg opcióval kapható eszköz teljesítményigénye 70–100 lóerő, vagyis a jószágok etetése egy hagyományos „mindenes” traktorral megoldható a segítségével.

Hét évtizedes tapasztalat

A technológiai sort követve az olasz Enorossi csillagkerekes V rendsodróját kell kiemelnünk, amelyet Magyarországon az e-Géptár Kft. forgalmaz. Az olasz gyártó közel hét évtizedes múltra tekint vissza, vagyis igazán nagy tapasztalattal rendelkezik a zöldsor-gépek terén. Ezúttal egy 12 kerekes BATRAKE eszközüket lehetett körbejárni, de a rendsodróból létezik 8 és 10 csillagkerekes verzió is. A legnagyobb munkagépen nemcsak oldalanként volt 6-6 kerék, de hátul is egy, ami lazítja a rendet, illetve opcióban az elejére is lehet kérni dupla csillagkereket.

A rendsodró legnagyobb erénye a sokrétűen beállítható munkaszélesség és rendszélesség, a rugós rendszer révén pedig minden egyes csillagkeréknél precízen be lehet állítani a feszességet. Az 680–890 kg önsúlyú gép akár egyoldalasan is használható, így gátoldalon, rézsűn is. A munkasebessége (területtől függően) 15-16 km/h is lehet, és a vontatásához már egy 50–60 lóerős traktor elegendő. A legnagyobb (12 kerekes) változatból egy-egy gerendely leszerelésével 10, illetve 8 kerekes gépet lehet csinálni, ami tovább szélesíti a felhasználási lehetőségeket.

A BATRAKE a gazdák tapasztalatai szerint tisztán, minimális takarmány-szennyezéssel dolgozik, mert könnyen beállítható a csillagkerekek talajnyomása. Alkalmas fűre, lucernára, sőt gumiujjas csillagkerekekkel kukoricára is. A fémujjas gép pálcavastagsága 7,5 mm, ezáltal kisebb a kopás, és ritkább törés, az 1,5 méteres csillagkerék-átmérő pedig (szemben a leggyakoribb 1,4 méteressel) kisebb forgási sebességgel rendelkezik, így kevésbé sodorja össze a takarmányt, nem képez fonatot.

Őszi újdonság a májusi melegben

Hódmezővásárhelyen bálázógépeket is láthattunk, az AGROTEC Magyarország Kft. például a New Holland Roll-Bar 125-ös hengeres bálázót állította ki, amely egy tavaly őszi újdonság. Valójában a korábbi, sikeres BR6090-es „faceliftes” verziójának is nevezhetjük, amelyen meghagyták a jól bevált dolgokat, így egy kompakt, mindössze 405 cm hosszú, megbízható, strapabíró bálázó áll a kis- és közepes gazdaságok rendelkezésére.

A Roll-Bar 125 a belépő szintet képviseli a fixkamrás körbálázók között, amely egyszerű hajtással szerelt, és már egy kis teljesítményű, 60–80 lóerős traktor is elég hozzá. A gép 90×125 cm-es hengeres bálákat készít, és szeletelővel ellátott. A rendfelszedő munkaszélessége 2 méter, a fordulatszáma 106 fordulat/perc. A kések száma 3, 7 vagy 15 darab (a CropCutter változatnál), és rugós védelemmel vannak ellátva. A bálázó saját tömege 2600–2775 kg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AI asszisztált, precíziós hígtrágya kijuttatás? - igen, lehetséges!

2025. december 5. 16:10

A MATE és az AJG Kft. közös konzorciuma az elmúlt három és fél évben azon dolgozott, hogy kifejlesszen egy mesterséges intelligencia alapú precíziós hígtrágya kijuttatási technológiát.

Perfect szárzúzók profiknak és kisebb gazdaságoknak

2025. december 4. 16:10

A holland Perfect szárzúzók, mulcsozók, körforgó kaszák, soraljművelő talajmarók és seprők 7 és fél évtizede szolgálják ki a zöldség- és gyümölcstermesztőket, valamint a szántóföldi növénytermesztőket, állattartó telepeket és önkormányzatokat. A kiemelkedő minőségű termékek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Magabiztosan bővül a mezőgazdasági pótkocsik magyarországi piaca

2025. december 4. 07:10

Novemberben 68 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 33 százalékos bővülés 2024 azonos időszakához képest.

Tartósság és jó használhatóság – Briri szerves- és hígtrágya-kijuttató járművek

2025. december 3. 16:10

A német Briri cég mára a szerves- és hígtrágya-kijuttatás vezető specialistája lett. A hannoveri Agritechnica kiállításon 400 nm-es standon állították ki jó néhány gépüket, amelyek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

2022. május 2. 14:36

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

Így ünnepelt AXIÁL Kft. a jubileumi Állattenyésztési Napokon

2018. május 17. 15:29

Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.

Hamarosan nyílik az egyik legrangosabb hazai állattenyésztési kiállítás

2018. április 20. 07:04

Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.

Nemzetközi bírói csapattal a hódmezővásárhelyi kiállítás függetlenségéért

2019. május 8. 04:21

Idén hat külföldi show-bíró bírál négy szarvasmarha fajtában a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.