Gyomirtás

Megint tavasszal kell megoldani: széltippan elleni tavaszi kezelések őszi búzában

A széltippan (Apera spica-venti) az utóbbi néhány évben a bolondját járatja a búzatermesztőkkel. Leírás szerint T2-es gyomflórába tartozó növény, vagyis illene ősszel csíráznia, majd ezután áttelelnie, a valóságban azonban nem mindig hajlandó így viselkedni. Valószínűleg az elmúlt évek meleg és aszályos őszi időjárásának köszönhetően az őszi kelés elmaradt, ellenben kora tavasszal megjelent és nagy tömegben tudta uralni a gabonatáblákat, ahol nem tudtak ellene időben a megfelelő készítménnyel védekezni. A 2019/20-as évjárat sem alakul másképpen: a széltippannal fertőzött területeken tavasszal kell megoldani a gyomirtást.

A tavaszi kezelések hatékonyságát leginkább meghatározó tényező a rugalmasság. A szerválasztást az dönti el, hogy adott készítmény a kultúrnövény mely fenológiai állapotáig használható, milyen fejlettségű gyomok ellen, illetve van-e a dózisban „játéklehetőség”: igazítható-e a gyomok fejlettségéhez a gyomirtó szer dózisa? Egyre több helyen az is szempont, hogy a széltippan mellett hatékony-e a készítmény más egyszikű gyomok ellen is?

Mindezen szempontok figyelembevételével a 2020-as tavaszi széltippan elleni kezelések egyik legjobb alternatívája az APERON WG. A készítmény hatóanyaga a szulfoszulfuron, mely egyedülálló hatékonysággal rendelkezik az őszi búzában előforduló széltippan és más egyszikű gyomfajok ellen. Sokáig az egyetlen hatóanyag volt, mely érdemi hatékonyságot mutatott tarackbúza ellen. Emellett – megfelelő dózisban – hatékonyan használható vadzab és rozsnok fajok előfordulása esetén is.

A tavasszal elvárt rugalmasságot biztosítja a készítmény széles dózisspektruma (13-26 g/ha), illetve az, hogy a búza 2 nóduszos koráig kijuttatható.

Az egyszikű gyomnövények közül az APERON hatóanyagára a széltippan a legérzékenyebb, az esetek többségében 13 g/ha elegendő ellene. Magasabb dózist (20-26 g/ha) magas fertőzöttség, illetve túlfejlett gyomok ellen célszerű alkalmazni.

Az APERON esetében – annak viszonylag szűk kétszikűirtó spektruma miatt – érdemes komplett technológiában gondolkodni, vagyis az adott tábla gyomviszonyainak megfelelő kombinációs partnert választani az APERON mellé. E szempontból szerencsére a lehetőségek száma igen nagy – az APERON e szempontból is rugalmas.

Általánosságban elmondható, hogy az APERON hatóanyaga szinergizál a szulfonil-karbamid típusú hatóanyagokkal, vagyis erősítik egymás hatását. Különösen igaz ez a metszulfuron-metil és a tifenszulfuron-metil hatóanyagokra, melyek megfelelő dózisban önmagukban is rendelkeznek széltippan elleni hatékonysággal. Ezért erős széltippan fertőzés esetén (annak gyökérváltásáig) kitűnő és gazdaságos kombináció: 60 g/ha ERGON + 13 g/ha APERON. Fejlettebb széltippan ellen alkalmazzunk 70 g/ha ERGON + 13-20 g/ha APERON kombinációt. E kombináció hatékony a bokrosodás előtti fenológiában lévő rozsnok fajok ellen is (1. kép).

1. kép: APERON WG 13 g/ha + Ergon 70 g/ha + Spur 100 ml/ha hatékonysága vegyes rozsnokos gyomflóra esetén (Magyaralmás, 2018)

Amennyiben a területen jelentős galajfertőzöttség van, az APERON partnereként alkalmazzunk ERGON STAR-t (metszulfuron-metil + tifenszulfuron-metil + fluroxipir). Veronikás-tyúkhúros gyomflóra esetén az APERON ajánlott kombinációs partnere a MODERATOR csomag, mely a felsorolt gyomok mellett a mezei acat ellen is hatékony védelmet nyújt.

A kétszikű gyomflóra és az esetleges tavalyi maradék készletek felhasználásának figyelembevételével más hatóanyag kombinációk is szóba jöhetnek. Az APERON jól alkalmazható a „nem klasszikus” hormon hatóanyag-tartalmú készítményekkel együtt (pl. aminopiralid2. kép; fluroxipir, klopiralid), egymás hatását jól egészítik ki.

2. kép: APERON WG 13 g/ha + aminopiralid tartalmú készítmény kombinációja (balra). Jobb oldalon más, széltippan ellen engedélyezett készítmény (Kiskunlacháza, 2019.06.05.)

A „klasszikus” hormonokkal (magas dózisú 2,4-D, MCPA, diklórprop, mekoprop) való kombináció esetén azonban figyelembe kell venni, hogy ezek lelassítják a szulfoszulfuron hatását. Helyes időzítéssel azonban e kombinációk is sikeresen alkalmazhatók, amint azt gyakorlati tapasztalatok is mutatják (3-4. kép).

 

3-4. kép „Klasszikus” hormontartalmú készítmény hatékonysága önmagában és APERON WG-vel (13 g/ha) széltippan ellen (Nyáregyháza, 2018.06.11.)

Ami szintén fontos a termelők számára: a fent felsorolt széltippan elleni kombinációk hektárköltsége mind „tűréshatáron belül” alakul, bármely összevetésben megállják a helyüket, ezért is javasolhatók tavaszi kezelésre.

Az APERON utóvetemény-korlátozás tekintetében is rugalmasnak mondható: repce korlátozás nélkül vethető utána. 13 g/ha esetén csak zöldségnövények, 26 g/ha esetén cukorrépa, hagyományos napraforgó és zöldségnövények esnek utóvetemény-korlátozás alá.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy az esetek nagy többségében 13 g/ha APERON + kombinációs partner gyomirtással rugalmasan, hatékonyan és gazdaságosan megoldható egy széltippanos terület gyomirtása. Megfelelő dózisban olyan területeken is alkalmazhatjuk e kombinációkat, ahol más egyszikű gyomfajok (tarackbúza, rozsnok és vadzab fajok) is előfordulnak.

Gáspár Gergely
szaktanácsadó, mérnök-üzletkötő
Sumi Agro Hungary Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre több a lakossági bejelentés, keményen büntet a hatóság

2025. július 8. 08:10

Több ezer bejelentés, drónos ellenőrzés, akár ötmilliós bírság – 2025 nyarán is komolyan veszik a hatóságok a parlagfű elleni fellépést.

Egynyári perje: így védekezhetünk ellene hatékonyan

2025. június 22. 11:10

A gyorsan terjedő egynyári perje sok gondot okozhat. Mutatjuk, hogyan ismerhető fel, és milyen módszerekkel irtható ki tartósan.

Kínai alkörmös irtása: hasznos tanácsok

2025. június 17. 11:10

A kínai alkörmös gyorsan terjed és mérgező – ne hagyja, hogy átvegye az uralmat a kertben! Mutatjuk, hogyan szabadulhat meg tőle.

Megoldás a klímaváltozás hatására erősödő gyomproblémákra

2025. június 10. 11:10

A Viballa™ és Biloxa® hatékony választ ad a klímaváltozás miatt erősödő gyomnyomásra a napraforgó- és szántóföldi kultúrákban.

Megjelent és ingyenesen letölthető a Nufarmer Magazin őszi száma (pdf)

2019. szeptember 10. 16:34

A tarlókezeléstől a csávázáson, majd a vetésen át egészen a téli nyugalmi állapotig lépésről lépésre foglalkozunk az aktuális teendőkkel, kollégáinkon kívül gyakorló szakemberek is megosztják tapasztalataikat, javaslataikat.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Hüvelyesek gyomirtásának lehetőségei

2018. november 9. 06:36

Ebben a családban számos kultúrnövényünk is megtalálható, melyek termesztése régi korokra nyúlik vissza, a gabonafélékhez hasonlóan a legősibb élelmiszer- és takarmánynövényeink közé tartoznak, nagy termesztési hagyományuk van. Az összeállításban a különböző hüvelyes növények termesztésekor alkalmazható gyomirtási módszerekről olvashatnak.

Ha őszi gyomirtás, akkor Legato Trio – Gyomirts most, fizesd ki tavasszal!

2023. augusztus 29. 05:40

Az őszi előkészületek és a tavaszi tervezés mindig kihívás elé állítja a mezőgazdaságban dolgozókat. Az évszakok és a terméshozamot befolyásoló időjárási tényezők változása megkívánja a növénytermesztési stratégiák finomhangolását. Ahhoz, hogy kalászos gabonáinak nagyobb esélyt adjon a jó termésre a gyomirtási stratégia kialakításánál nem szabad lemondani az őszi gyomirtás nyújtotta lehetőségekről, előnyökről.