Hazánk diótermesztése hektikusan változott az elmúlt 30 év során. Szinte minden kertben, parkban, folyóparton megszokott látványt nyújtanak a terebélyes diófák. Az utóbbi években azonban egyre nehezebb mind a kiskerti, mind a nagyüzemi diósokat megvédeni a különböző kórokozóktól és kártevőktől.
A betakarítás idejére már csak aszott, fekete, rothadt terméseket találunk az avarban. Vajon mi lehet ennek az oka? Minden esetben a dióburok-fúrólégy a főellenség, a főkártevő, vagy az ördög itt is a részletekben rejlik? A következőkben ezt a kérdéskört vizsgáljuk meg.
A nemes dió (Juglans regia) már évszázadok óta meghatározó héjas gyümölcse a hazai kertészeteknek. Ha elfelezzük a tisztított termést, egyesek az emberi agyra hasonlító alakzatot látnak benne. Tény, hogy a benne rejlő ásványi anyagok és növényi olajok rendkívül jó hatással vannak az emberi idegrendszerre is.
Már a 18. században íródott törvények és kereskedelmi levelek is megemlítik a szatmár-beregi kistérségből származó szilva és dió kereskedelmének jelentőségét. A hazai szortimentben pedig főleg hazai nemesítésű fajták találhatóak. Szentiványi Péter nemesítő munkássága pedig lehetővé tette az intenzív diótermesztést hazánkban.
Az elmúlt évek telepítési programjai miatt ma már 5500–6000 ha-on termelünk diót, mind belföldi, mind külföldi felhasználásra. A globális felmelegedés és a drasztikusan változó időjárási anomáliák miatt ennek a gyümölcsnek a termesztése is egyre nehezebbé válik.
A termesztési technológia sajátossága az alacsony hektáronkénti tőszám, illetve a kései termőre fordulás. A dió termesztésben nincsenek bevált törpésítő alanyok, így a növény a terebélyes habitusa miatt egyedi növényvédelmi technológiát kíván meg.
Az egyik legnagyobb veszélyt a dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completta) okozza a már beérett gyümölcsökön. Ez a kártevő a gyümölcsben fejlődő fúrólegyek közé tartozik, csakúgy, mint az amerikai keleti cseresznyelégy (Rhagoletius cingulata).
Ezek a fúrólegyek a frissen kötődött gyümölcsökbe rakják a petéiket, és később a nyüvek rágása miatt a gyümölcs lehullik. A rágás hatására alakul ki a fekete szín, amely sokszor összekeverhető a dió baktériumos rügy-, termés-, levélfoltosságával (Xanthomonas campestris pv. juglandis).
Gyakran ezek között a károkozások között ok-okozati összefüggés van. A fúrólegyek sebzése után a nyüvek károkozása fertőzési kaput nyit, és a különböző bakteriális kórokozók is könnyebben felszaporodnak a gyümölcsben ennek hatására.
Számos fertőzés jellemző még a dió kórtanában, ilyen például a különböző Erwiniás, és Brenneriás patogének. Egy megfelelően karban tartott ültetvényben, ahol megfelelően el vannak végezve a különböző növényvédelmi munkák, nem okoznak jelentős kárt ezek a baktériumtörzsek.
Érdemes mindig kezelnünk a fák mélyebb sebhelyeit, a nagy felületű és mély sebek gyorsan elrákosodnak, illetve a fa jelentős mennyiségű nedvveszteséget is szenved ennek hatására.
Illetve a dió metszéséhez hozzátartozik a hagyományos gömbkorona ritkítása is, mely során az idősebb, megvastagodott termőágakat érdemes időnként kiválogatni. Ellenkező esetben a korona belseje árnyékos lesz, romlik a termőrügyek differenciálódása, illetve sokkal nehezebb lesz elérni az évről évre ismétlődő termésmennyiséget.
A sebek kezelése és a törzsek meszelése egy olcsó, de hatékony módja a fertőzések kiküszöbölésének. A dió növényvédelmét tovább nehezíti, hogy a fa habitusa és koronaformája jóval meghaladja az átlagos gyümölcsfákét. Ezért a hagyományos kertészeti permetezők nem alkalmasak a teljes szerfedettség biztosítására.
Erre megoldást jelenthet a légi növényvédelem, ebben az esetben a drónok bevonása kérdéses lehet, hiszen számos hatóanyag nincs még engedélyezve, illetve a nagy lombfelület nagy lémennyiséget is igényel.
A helikopteres permetezés pedig egy hatékony, de ugyanakkor költséges megoldása a permetszerek kijuttatásának. A fúrólegyek gyérítésére megoldást jelenthet a tömegcsapdázás, illetve a feromonos légtérterítési módszer is.
