Gyümölcs

Mikor ébrednek fel tavasszal a gyümölcsfák?

Agrofórum Online

Gyümölcsfáink, éppúgy, mint a lombhullató erdei fák is, téli álmot alszanak. Ez a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás szép példája. Csak így tudják átvészelni a telet. Téli nyugalmi állapotuk időben két szakaszból áll, és ezeket érdemes egymástól határozottan elkülöníteni.

Az első szakasz a mélynyugalom, a második pedig a kényszernyugalom. A mélynyugalom az őszi lombhullással kezdődik, és akkor ér véget, amikor a fa egy bizonyos hidegmennyiséget megkapott. A növény ugyan alszik a mélynyugalom alatt, biológiai órája viszont ketyeg. Az alacsony hőmérsékleten eltöltött időtartamot regisztrálja.

Mennyi hideg szükséges?

Régóta vizsgálják, hogy az egyes gyümölcsfajoknak és fajtáknak mennyi a hidegigénye a mélynyugalomban. Az élettani folyamatok komplexitása miatt ezt nem könnyű meghatározni, de becsült értékek azért vannak. A nálunk termesztett kajszi- és őszibarackfajtáknak 800-1000 órát kell eltölteniük +7°C alatti hőmérsékleten ahhoz, hogy a virágrügyeik mélynyugalma megszűnjön, feloldódjon. Tőlük kisebb hidegigényűek a mandulafajták. A többi csonthéjas faj, és az almatermésűek hidegigénye viszont jóval nagyobb, mélynyugalmuk később ér véget.

Kajszibarackfák téli nyugalmi állapotban

Magunk is meggyőződhetünk arról, hogy a kertünkben lévő gyümölcsfa mélynyugalma mikor ér véget, ha rendszeresen vesszőket, gallyakat viszünk be róla, és azokat szobahőmérsékleten vízbe állítjuk. Amíg a fa odakint nem kapta meg a számára szükséges hidegmennyiséget, addig a szobában nem fognak kivirágozni ezek a behozott növényi részek.

Kényszernyugalmi állapotban már a melegegységeket regisztrálja a fa

Ha viszont a virágrügyek már kényszernyugalmi állapotban vannak, számíthatunk a kivirágzásra néhány napon belül. A mélynyugalom megszűnése után következik ugyanis a kényszernyugalom, amikor az áttelelő szervek már nem a hideg, hanem a melegegységeket regisztrálják. A kivirágzáshoz a fajtára jellemző, meghatározott mennyiségű melegmennyiséget, hőegységet kell megkapniuk. Ezután fognak virágba borulni.

A szobában gyorsabban összegyűlik az a melegmennyiség ami a kivirágzáshoz szükséges, mint kint, így a már kényszernyugalomban lévő virágrügyek néhány nap alatt virágot képeznek.

Különbségek a fajok között

A mandulafák tőlünk délebbi vidékekről származnak. Ezért olyan kicsi a hidegigényük, hogy mélynyugalmuk gyakran már november-december környékén véget ér. Egyben ők a legkorábban virágzó gyümölcsfáink.

A kajszi és az őszibarack szintén nem őshonosak nálunk. Virágrügyeik mélynyugalmának vége január közepe és február közepe között van mifelénk fajtától, termőhelytől és évjárattól függően. Ezután, ha enyhe az időjárás, gyakran már márciusban kivirágoznak.

Virágzó őszibarack ág

Azok a gyümölcsfajok, amelyek őshonosak Magyarország területén, vagy vadon élő rokonaik, őseik eredeti élőhelye itt van, jobban megszokták az itteni viszonyokat, és nem sietnek a mélynyugalom befejezésével és a virágzással. A cseresznye-, a meggy-, a szilva-, az alma- és a körtefák áttelelő szervei általában csak márciusban lépnek ki a mélynyugalomból, és áprilisban, május elején virágoznak.

Szoros összefüggés a fagytűréssel

Gyümölcsfáink áttelelő szervei a mélynyugalomban sokkal fagytűrőbbek, mint a később, a kényszernyugalom időszakában. Ezért is érdemes tudnunk a mélynyugalom végének időpontját. A vizsgálati eredmények szerint a mélynyugalmi időszak végére érik el az áttelelő szervek a legjobb fagyállóságukat.

A kényszernyugalom során, amikor a fa már fokozatosan a virágzásra készül fel, az áttelelő szervek fagyállósága is fokozatosan csökken. Virágzáskor már pár fok fagypont alatti hőmérséklet is jelentős fagykárt tud okozni.

A klímaváltozás hatása

A klíma melegedése miatt a gyümölcsfák fejlődési folyamatai is változóban vannak. Az egyre enyhébb teleken a mélynyugalom megszűnéséhez szükséges hidegmennyiség később gyűlik össze, a kényszernyugalomban viszont a kivirágzáshoz szükséges melegmennyiségek felhalmozódásához rövidebb idő elegendő.

Az összetett folyamat eredményeként a virágzási idő vagy korábbra, vagy későbbre tolódik. Hosszú időtartamú megfigyelések azt mutatják, hogy mifelénk a gyümölcsfák egyre korábban virágoznak. Ez nem jó, mert a korábbi virágzási idő nagyobb fagykár kockázattal jár.

A hozzánk hasonló klímájú területeken szinte mindenütt ilyen tendenciákat figyeltek meg. A tél során tehát ezeken a vidékeken a kényszernyugalom alatti folyamatok hatása az erősebb. Hiába ér később véget a mélynyugalom, ezután olyan gyorsan gyűlnek össze a melegegységek, hogy összességében ez korábbi virágzást okoz. Vannak azonban olyan területek is, ahol a mélynyugalom hatása az erősebb, és ez későbbi virágzáshoz vezet. Például Anglia déli részén.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így érdemes elvégezni a szilva őszi zöldmetszését + VIDEÓ

2026. október 17. 04:57

A gyümölcsfákat az év során többször is lehet, illetve ajánlott metszeni. A télvégi, koratavaszi metszési munkákat tudjuk megkönnyíteni azzal, ha vegetáció idején is metszük a fákat.

Gyümölcs Videó

Alanyt is válasszunk a cseresznyefákhoz, ne csak fajtát!

2026. október 15. 07:10

A magyar sajmeggy-klónalanyok kedvezőtlen termőhelyeken is ígéretesek. De melyik milyen növekedésű, és mit mutatnak a kísérletek?

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Korszerű őszibarack művelési rendszerek

2026. október 8. 07:10

Váza, karcsú orsó vagy Tatura? Bemutatjuk, milyen művelési rendszerekkel gyorsítható az őszibarack termőre fordulása.

Felmérik a tavaszi fagykárokat, ma még segíthet ebben a FruitVeB-nek

2026. április 20. 16:10

A tavaszi fagykárok online felmérését végzi a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet. Ma estig még kitölthető a kérdőív!

A tavaszi fagykár elvitte a gyümölcs ötödét tavaly

2021. július 7. 05:17

A gyümölcsfélék termése több mint ötödével maradt el az előző évitől, 573 ezer tonnát takarítottak be.

Fagy érte a repcéket! Mire számítsunk?

2021. április 14. 11:04

Nem várt fejlemény, a szokatlanul erős április eleji lehűlés komoly fagyokat, sőt helyenként havazást hozott, amely érintette a zöld- vagy már sárgabimbós, sőt, akár virágzásnak indult repcetáblákat is. Minden repcetermesztőnek eszébe jut ilyenkor, hogy vajon milyen hatással lesz ez a növényeire, a várható terméseredményre. Vegyük sorra, milyen következményei lehetek ennek a fagyhatásnak.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.