A FruitVeB szakmai szervezésében egy kis létszámú csapattal, a szakmai utakkal kevéssé bejárt észak-görögországi, Thesszalonikitől északnyugatra elterülő, Pella körzetében jártunk, ahol a görög gyümölcstermesztést tanulmányoztuk.
Ebben a mind ökológiai, mind ökonómiai szempontból kiváló adottságú körzetben mintegy 35 000 ha, szinte egybefüggő gyümölcsültetvény található, meghatározó részben csonthéjas fajokból. A balkán hegyei megóvják a hideg északi beáramlásoktól, ugyanakkor biztosítják a bőséges öntözővíz ellátást, az autópályák lehetővé teszik a felvevő piacok gyors elérését, a szükséges munkaerőt pedig a közeli országokból (Bulgária, Albánia) érkező munkavállalók biztosítják.
Vendéglátónk, a program szervezője az I-CONSHARE tanácsadó szervezet volt. A cég meghatározó a szaktanácsadásban, kiterjedt tevékenységet folytat a pellai körzet, de a balkán gyümölcstermesztői körében is. Az út során nagyon szépen ápolt ültetvényeket láttunk, rendkívül sok volt a fiatal ültetvény. A térségben élő gyümölcstermesztő gazdák a folyamatos korszerűsítést az állandó megújulást, elsődleges fontosságúnak tartják. Az átlagos ültetvényméret fajonként 2-10 ha közötti, de jártunk ennél nagyobb kertekben is, melyek technológiai fejlettsége a legkorszerűbb elvárásoknak is megfelel. Néhány szóban összefoglalva a főbb csonthéjas gyümölcsfajoknál tapasztalható tendenciákról.
Kajszi
A kajszi termesztése az 1980-as évekig meghatározó részben a Peloponnészoszi-félszigeten zajlott. Napjainkra Pella körzete a közel 6000 ha, zömében fiatal ültetvénnyel átvette a vezető szerepet. A kajszi telepítése szinte folyamatos, így nagyon sok fiatal, még nem termő ültetvényt láttunk. Az új ültetvények létrehozásakor arra törekszenek, hogy a gazdaságos termesztés minimumaként megállapított 30 t/ha termést mindenhol elérjék. Ennek a célnak az elérését szolgálja a fajtaválasztás, valamint a tápanyag-gazdálkodás, az öntözés és a növényvédelem magas színvonala.
Fajtaválasztásukat az alábbi tényezők határozzák meg: az új fajta legyen öntermékeny, méretes, piros, pultálló, és esetleg ízletes. Szerintük a vevő választását ez utóbbi tulajdonság befolyásolja a legkevésbé. Az ültetvényekben a Bebeco fajta az uralkodó, mintegy 30-40%-ban szerepel, 30-40 t/ha termésátlag elérésére képes. Számtalan új fajtát próbálnak ki, főleg a koraiak közül, elsősorban a május 10-től érő fajtákat preferálják. Kedvelt a Bigred, a Kyoto és a Ladycot. A Pinkcot esetében kalciumos kezeléssel javítják a pultállóságot. A Farbaly, miután nem teljesen magvaváló és foltosodik, az utóbbi időben háttérbe szorult. Alanyhasználatukban különösen az intenzív, kis térállású telepítéseknél, a gyenge növekedésű Istara alanyt használják. Sok gondot okoz a Sharka vírus, a fitoplazmánál a fajtaérzékenységre hívták fel a figyelmünket.
Őszibarack
Az őszibarack termesztése Görögország EU-belépését követően több súlyos válságon esett át, de mára megtalálta saját útját. Az Edessa közelében termesztett 600-700 ezer tonna őszibarack adja a világ őszibarackbefőtt előállításának meghatározó részét. A konzervipari feldolgozás egyértelműen jó megoldás a túltermelési válságra, de egyben nagy kihívás is, mert csak igen magas termésátlaggal és alacsony önköltséggel tartható a vezető pozíció. Elvárás a 40 t/ha termés, minimum 90%-ban I. osztályú gyümölcsből. Az össztermésnek csak 10 %-a kerül exportgyümölcsként eladásra, ezen felül további 100 ezer tonna nektarint állítanak elő. Az új ültetvényeknél a nagy sűrűségű telepítések felé fordulnak, nagyon szép Y-koronájú (1. kép), illetve Fusetto típusú, központi tengelyes (5 x 1,5 m térállású) ültetvényeket láttunk (2. kép).
1. kép Y-alakú őszibarackfák
2. kép Őszibarack orsó korona
Itt is, de minden más fajnál nagy jelentőséget tulajdonítanak a lekötözésnek, melyhez kiváló, egyszerű megoldást találtak, egy kis földbe szúrt fémtüske segítségével (3. kép). Ipari barackok között a Babygold fajtasorozat a meghatározó. Az étkezési őszibarackoknak ugyanazokat a fajtáit termesztik, melyek a világban és nálunk is elterjedtek. Alanyként a GF 677-et használják, de erős növekedése miatt arányát csökkenteni szeretnék, spanyol alanyokkal, illetve közbeoltásos oltványokkal próbálkoznak.
3. kép A lekötöző eszköz
Cseresznye
A körzet 500-600 m tengerszint feletti magasságú területei adják a görög cseresznyetermesztés 45%-át. Évi 45-60 ezer tonna termést állítanak elő, amiből 8-10 ezer tonna kerül exportra. A cseresznyéből az előző két fajnál is több fiatal ültetvényt láttunk. Alanyként a Gizella 6 és a Maxma 14 vált be legjobban. Fő fajtáik: Early Lorry, Germersdorfi 3, Cordia, Ferrovia, Regina, Rita és a Rocket. Többféle művelési rendszerrel találkozhatunk. A kis méretű nyitott koronák vázágait lekötözéssel nevelik (4. kép). Egyre elterjedtebbek a támrendszer mellett nevelt, intenzív orsó faalakok (5. kép).
4. kép Cseresznye nyitott faalak lekötözéssel
5. kép Fiatal cseresznyeültetvény orsó koronaformával
Termesztési céljuk a 4. évtől 25 t/ha termésszint elérése, amihez a ma jellemző 3,5×2,2 m-es térállást fokozatosan 3×0,8, illetve 4×0,6 m térállásra cserélik le. Termesztéstechnológiájuk fő elveként a gyümölcsnek a központi tengely közelében tartását fogalmazták meg. Ezt a célt a törzsön ejtett bemetszésekkel, növényi hormonok felhasználásával és metszéssel kívánják elérni. A metszést a szüret után, augusztus, szeptember hónapokban végzik. Különösen fontos e faj esetében a törzsvédelem, mert erősen tartanak a Phytophtora cortatum fertőzésétől.
Védekezésképpen erős, szinte festésszerű bordóilés kezelést alkalmaznak. A többi fajnál is láttuk ennek a módszernek a nyomait. Minden csonthéjas faj esetében, de a többi ültetvénynél is igyekeznek minél jobban megtalálni a tápanyag-utánpótlás és öntözés összhangját. A körzet jó csapadékellátottsága (éves csapadék >600 mm) ellenére minden általunk meglátogatott ültetvény mikroszórófejes, vagy csepegtető öntözéssel ellátott, természetesen a megfelelő tápoldatozó technológiával felszerezve. Ezzel igyekeznek megteremteni a feltételeit az ideális vízellátottság és tápanyagszint biztosításának. Különösen fontosnak gondolják, hogy már kihajtáskor, virágzáskor a megfelelő mennyiségben, felvehető formában álljanak rendelkezésre a szükséges tápanyagok. A tápanyag-feltöltés a szüret után kezdődik.
Különösen a 7,0 pH feletti kémhatású talajokon figyelnek rá, hogy a tápanyag beépüljön a növénybe, de már ne indukáljon növekedést. Ebben az időszakban tehát elsősorban a foszfor és a kálium pótlását végzik. A nitrogénellátás folyamatosságát többszöri karbamidos kezeléssel, vagy az egyenletesen feltáródó mikro-ammónium-szulfát felhasználásával érik el. Meghatározó a cink jelentősége. Tavasszal, a kihajtás előtt nagy mennyiségű cink-szulfátot (30-40 kg/ha) juttatnak a fás részekre.
A pozitív változások elérését nagyban segítette, hogy a termelőket folyamatosan rendelkezésre álló szaktanácsadók segítik mind a tápanyag-utánpótlás, öntözés, növényvédelem, mind a termesztéstechnológia folyamatában.
Fotó: A szerző felvételei
