Gyümölcs

Így érdemes metszeni az őszibarackot + VIDEÓ

Agrofórum Online

Azért, hogy az őszibarack bőven teremjen, évente meg kell metszeni. Dr. Szalay Lászlóval, a MATE egyetemi tanárával néztük meg, hogyan érdemes ezt a munkát elvégezni.

Az őszibarack fényigényes növény, jellemzően nyitott, központi tengely nélküli koronaformát alakítanak ki. A kompakt váza ilyen, nyitott koronaforma, amely három vagy négy vázágból és az azokon kialakított gallérágakból áll. Az őszibarackot minden évben meg kell metszeni, ellenkező esetben a növekedése vegetatív irányba tolódik el, kevés termést hoz. Az őszibaracknál többféle metszési rendszer alakult ki, itt a szálvesszős metszésről lesz szó.

Őszibarack metszése: mikor és hogyan?

Amikor a rügyek már megduzzadtak, elkezdhető a metszés, de pirosbimbós állapotban érdemes elkezdeni a munkát. Egyébként a teljes tenyészidőszakban lehet metszeni az őszibarackot, télen, a nyugalmi időszakban nem.

Az őszibarack esetében a legértékesebb termőrészek az egyéves hosszú vesszők, ezek a teljes értékű termővesszők. A metszés során elsősorban ezeket kell meghagyni. A teljesértékű termővesszők legalább 40-50 centiméter hosszúak, és jól berakódottak virágrügyekkel. A termővesszők oldalán, a nóduszokon a legtöbb esetben három rügyet találunk. A két szélső virágrügy, a középső pedig hajtásrügy.

Az őszibarack metszése során érdemes fentről lefelé haladva, kívülről befelé dolgozni. Az őszibarack metszése alapvetően ritkító metszés, ennél a metszésmódnál nem alkalmazunk visszavágást. A vezérvessző konkurenseit, ill. elágazásait el kell távolítani. A letermett kétéves gallyakat, ha van elegendő egyéves termővessző, akkor le kell váltani a vesszőkre.

Az őszibarackot erősen kell metszeni, szellős, világos korona kialakítása a cél, valamint az erős metszéssel az erős hajtásnövekedést, a hosszú vesszők kialakulását segítjük.

Részletekért tekintse meg alábbi videónkat:

Kép forrása: pixabay.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így érdemes elvégezni a szilva őszi zöldmetszését + VIDEÓ

2026. október 17. 04:57

A gyümölcsfákat az év során többször is lehet, illetve ajánlott metszeni. A télvégi, koratavaszi metszési munkákat tudjuk megkönnyíteni azzal, ha vegetáció idején is metszük a fákat.

Gyümölcs Videó

Alanyt is válasszunk a cseresznyefákhoz, ne csak fajtát!

2026. október 15. 07:10

A magyar sajmeggy-klónalanyok kedvezőtlen termőhelyeken is ígéretesek. De melyik milyen növekedésű, és mit mutatnak a kísérletek?

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Korszerű őszibarack művelési rendszerek

2026. október 8. 07:10

Váza, karcsú orsó vagy Tatura? Bemutatjuk, milyen művelési rendszerekkel gyorsítható az őszibarack termőre fordulása.

Őszibarack-termesztés a Mecsek környékén

2019. november 2. 04:56

Klimatikus adottságai révén a Mecsek környékét tartják régóta hazánk egyik legjobb őszibarack-termesztő vidékének.

Miért nem vált be a kaszáló gyümölcsös?

2025. október 24. 07:10

Az 1970-es években kísérleti ültetvények tucatjai próbálták a gépesítést alma- és őszibarack-ültetvényekben, ám napjainkra a rendszer eltűnt a gyakorlatból.

Hogyan védekezzek az őszibarackon megjelenő levélfodrosodás ellen?

2019. március 30. 05:37

V. Csaba kérdése: Rendszeres probléma az őszibarack levélfodrosodása kertemben. Hogyan védekezhetnék ez ellen?

Milyen betegségtől alakulnak ki apró szürke foltok az őszibarackon?

2022. július 19. 04:36

Őszibarackfáim termésein apró, lapos, zöld vagy inkább szürke színű 1-2 mm-es foltok fejlődtek. Szinte mindegyiken. Korábban ilyennel nem találkoztam. Kép alapján meg lehet határozni, hogy milyen betegség ez, és mit érdemes tudni róla?