21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Gyümölcs

Innovatív körtefajták

Agrofórum Online

A konzervatív fajtahasználat veszélyeket rejt a körtetermesztésben. Ezt egyre többen fölismerik, és próbálnak nyitni az új fajták felé. Ez azonban nem könnyű, mivel a hagyományos fajtákat a termesztők, a forgalmazók és a fogyasztók is megszokták, és igyekeznek ragaszkodni hozzájuk.

A régi fajtákhoz való ragaszkodás érthető, hiszen ezek kiváló kereskedelmi és fogyasztási értékűek, termesztéstechnológiájuk kidolgozott, marketingjükre már nagyon sokat költöttek. A fő probléma velük, hogy a betegségekre nagyon fogékonyak, a környezeti tényezőkre igényesek, és az ültetvényben, ha csak egy fajta van, az a szüretkor munkacsúcsot okoz, amit nehéz megszervezni.

Tudjuk persze, hogy nem elég egy fajta az ültetvényben, mert a körtefajták önmeddők, és kell pollenadó fajta is, de nagyon sok helyen egészségtelen túlsúlyba került egy-egy fajta, mint például Belgiumban a ’Conference’, vagy Portugáliában a ’Rocha’. Mindenféle szempontból jobb lenne több fajtával foglalkozni.

A termesztőt komoly döntés elé állítja, hogy akkor most melyikekkel? Új ültetvényekbe nagyon körültekintően, minél több információ birtokában kell a fajtákat kiválasztani. Olyanokat, amelyek az adott környezeti viszonyok között jól termeszthetők, a gyümölcsük pedig jól eladható. Újdonságként esetleg magasabb áron értékesíthető. Divatos kifejezéssel nevezhetjük ezeket „innovatív” fajtáknak.

Érdemes először kisebb területen kipróbálni a fajtát, és akkor ültetni belőle többet, ha jól bevált. Egyre több helyen csinálják ezt így. A nemesítők ehhez igyekeznek új fajtákat biztosítani, a kutatók és a szaktanácsadók pedig a termesztéstechnológia részleteit kidolgozni, termesztőkörzetenként létrehozott kísérleti ültetvényekben. Az ilyen „innovatív” fajtákból szeretnék most néhányat bemutatni.

Sikeres újak Franciaországtól Norvégiáig

Elsőként érdemes említeni a Sweet Sensation® fajtát, amely 2024-ben elnyerte a brüsszeli Nemzetközi Íz Intézet (International Taste Institute) által alapított Kiváló Íz Díjat (Superior Taste Award). A több mint 200 személyből álló zsűri kiemelte a fajta kiegyensúlyozottan édes ízét, finom aromáját és lédús állagát. Ez azért is nagy szám, mert éppen itt, Belgiumban a legnehezebb kiütni a nyeregből az ősrégi ’Conference’ fajtát. Ez a díj segíthet ebben, hiszen jelentős reklámértékkel bír.

Eredeti fajtaneve ’Rode Doyenné van Doorn’, Hollandiában a ’Doyenné du Comice’ fajta mutációjaként keletkezett. 1992-ben az észak-hollandiai Wijdenesben Simon Broertjes körtetermesztő fedezte föl az ültetvényében. A ’Doyenné du Comice’ egyik fáján sokkal szebb és színesebb gyümölcsök teremtek, mint a többin. 2002-től a Greenery nemzetközi cég forgalmazza Sweet Sensation® és Sweet Doret® márkanéven is. Hollandiában és Belgiumban vannak belőle a legnagyobb ültetvények, de a cég más országok termesztőivel is köt szerződéseket.

Angliában is létesült belőle egy kísérleti ültetvény az East Mallingi Kutatóintézetben a 2000-es évek elején, ahol kidolgozták az integrált termesztéstechnológia, az alanyhasználat és az intenzív művelési rendszer részleteit. 2015-től Chilében és Argentínában is létesültek ültetvények. A gazdák elégedettek a fajtával, 2010-től Európa legjelentősebb szupermarket-hálózatában is megjelent.

QTee® fajta gyümölcse (Fotó: Szalay L.)
QTee® fajta gyümölcse (Fotó: Szalay L.)

A QTee® fajta Norvégiából származik, a ’Vilmos’ és a ’Colorée de Juillet’ keresztezéséből. Eredeti fajtaneve ’Celina’. Norvégia mellett 2015-től Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Ausztriában, Svájcban, Belgiumban és Hollandiában is elkezdték termeszteni. 2021-től pedig Kanadában, Ausztráliában és Dél-Afrikában is létesültek belőle ültetvények.

Szupermarketekben történő értékesítésre kiválóan alkalmas, közepes méretű, szabályos körte alakú gyümölcsei enyhe piros fedőszínt kapnak, kellemes aromájúak. Nem teljesen érett állapotban, ropogósan is élvezetes a fogyasztása. A metszésével, tápanyag-ellátásával kapcsolatban szerzett termesztéstechnológiai tapasztalatokat folyamatosan átadják a termesztőknek, akik a fajta telepítésére vállalkoznak. A jó minőség és a tárolhatóság érdekében gondosan kell megválasztani a szüreti időpontot.

A Nyugat-Európában 2015 óta Migo® márkanéven forgalmazott fajta a ’Conference’ és a ’Doyenné d’Hiver’ keresztezésével született Franciaországban. Eredeti fajtaneve ’Cepuna’. Barátságos körteként reklámozzák, a névből az „amigo” is eszünkbe jut. A „menni” és az „útközben” kifejezésekre is utal a neve.

Az északnyugat-európai piackutatások kimutatták, hogy a fogyasztók olyan körtére vágynak, amelyet könnyen magukkal vihetnek, mint egy almát. Ez a frissítő, édes és lédús körte megfelel ennek az igénynek. Megnyúlt alakja, zöld héja messziről felismerhető. Tárolhatósága jobb, mint a ’Conference’-é. Vékony héja miatt viszont érzékeny a sérülésekre.

Ma már 800 ha ültetvény van belőle Nyugat-Európában, Franciaországon kívül Németországban, Svájcban és a Benelux államokban telepítették. Termesztéstechnológiáját a PCFRUIT kísérleti ültetvényeiben dolgozták ki. Erős növekedése miatt növekedést csökkentő alany javasolt hozzá. Nem megfelelő időjárás hatására parásodhat a gyümölcsök felülete.

A vörös héjszín hódítása

A Gräfin Gepa a németországi Drezda-Pillnitz nemesítési programból származik. Vörös fedőszínű héja nagyon vonzóvá teszi, de csak választékbővítőként érdemes vele foglalkozni kisebb mennyiségben, mert nem tárolható hosszú ideig. Egy héttel a ’Conference’ előtt szedhető, SmartFresh-sel november végéig tartható el. Early Desire® márkanéven kerül forgalomba.

A szintén sötét vörös héjú ’Red Modoc’ az Amerikai Egyesült Államokból származik, egyik szülője a ’Vilmos’ volt. Szintén csak választékbővítőnek alkalmas, mert nem tárolható hosszú ideig. Fája erős növekedésű. Újabban egyre nagyobb az érdeklődés a vörös héjszínű fajták iránt Európában, ezt az igényt várhatóan jól ki fogja elégíteni a CH201 nemesítői jelzésű, Fred® márkanéven forgalmazott, svájci nemesítésből származó fajta.

dr. Szalay László

MATE, Kertészettudományi Intézet, Budai Campus

A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2025. májusi számában jelent meg.

További szakmai tartalmakért: KATTINTSON!

A kiemelt kép a szerző felvétele.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Málna metszése: a bő termésért és az egészséges bokorért

2025. július 7. 16:10

Termőre forduló málnabokrot szeretne, amely bőségesen hozza a gyümölcsöt és ellenállóbb? A megoldás kulcsa a rendszeres és szakszerű metszés.

Korai gyümölcshullás: mikor kell beavatkozni?

2025. július 1. 13:10

A júniusi gyümölcshullás természetes folyamat, de ha túlzott mértékűvé válik, komoly terméskiesést és anyagi veszteséget okozhat.

Ez az eper nem az, amire gondol – de igazi kincs!

2025. június 24. 14:10

Az eperfa nemcsak árnyékot adó fa, hanem gyógyhatású gyümölcs, állattakarmány és kerti kincs is – mégis kevesen ismerik valódi értékeit

Cseresznye minden mennyiségben – fogyassza okosan!

2025. június 8. 16:10

A cseresznye nemcsak finom, de egészséges is. Szezonja rövid, de annál édesebb. Mutatjuk, mikor, hogyan szedje, tárolja és dolgozza fel!

Meddig fertőzi a tafrina az őszibarackfákat?

2024. április 3. 04:37

Egy kérdéssel fordulok Önökhöz: meddig fertőzheti a tafrina az őszibarackfáimat?

Így lesz télen is ehető a burgonya: tárolási tippek

2022. november 2. 05:37

Hogyan tároljuk a burgonyát jól, otthoni körülmények között? Erre hoztam ma bevált praktikákat.

Megmenthető még a teljesen bebarnult levelű Hardenpont téli vajkörtefa?

2023. július 25. 04:38

Idén tavasszal ültetett Hardenpont téli vajkörtém levelei teljesen bebarnultak. Mi lehet az oka? A levelek nem foltokban rozsdásodtak és azután barnultak, hanem az egész levél teljes felülete kezdett fokozatosan barnulni és elszáradni. Most tavasszal április elején ültettem. Megmetszettem a csúcsát, a törzsben úgy tűnik, van még nedvkeringés. Megmenthető még esetleg? Vagy ki kell ásni és újat ültetni helyette?

Igényesnek kell lenni a kukorica-vetőmag kiválasztásában?

2022. november 10. 11:19

A fajtaválasztás jelenti a kukoricatermesztés sikerének kulcsát. Biztosítsa termelésének sikerét a Maize in France kiválósági vetőmagjainak választásával.