A méhalkatúak (Apoidae) a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe tartozó rovarok. Nektár- és pollenfogyasztására, továbbá -gyűjtésére adaptálódtak. A virágos növények legfontosabb beporzói. A kertészeti termesztésben a munkájuk csak nehezen, vagy egyáltalán nem nélkülözhető. Hazánkban 650-700 méhfaj él.
Ezekből egy faj a háziasított, a mindenki által jól ismert mézelő méh, más néven háziméh (Apis mellifera). A nem háziasított méheket gyűjtőszóval vadméheknek hívjuk. A növények beporzásában résztvevő méhalkatúak: a bányászméhek (Andrenidae), a méhfélék (Apidae), az ősméhek (Colletidae), a karcsúméhek (Halictidae), a művészméhek (Megachilidae) és a földi méhek (Melittidae). A vadméhek szocializálódás szempontjából lehetnek családalkotók, vagy magányosan élők. A családalkotó méheknél csak a megtermékenyített királynő telel át.
A magányosan élőknél mindkét ivarú egyed tavaszra éri el a teljes fejlettségét, és kikelésük után azonnal párosodnak. Fészkelőhelyük igen sokféle lehet. Egyes fajok a föld felszínén készítenek fészket vagy üreget vájnak a földbe. Vannak, amelyek járatot fúrnak a fák törzsébe, vagy már meglévő lyukakba építenek fészket, más fajok növények üreges szárát használják ivadékbölcsőnek (1. kép), és vannak amelyek elhagyott mezei pocok üregeibe, kőrakások, falak hézagaiba fészkelnek. A vadméhek egyik fontos közös jellemzője, hogy kirepülésük után (ellentétben a háziméhekkel) nem rendelkeznek tartalékélelemmel. Ebből adódóan kénytelenek felkeresni a virágzó növényeket még akkor is, ha az időjárás rosszra fordul. A megporzást elvégzik olyan körülmények között is, amikor a háziméhek nem repülnek ki a kaptárjukból.
1. kép: Hideg, szeles időben ivadékbölcsőt építő faliméh (Osmia sp.) (Fotó: Antyipenkó István)
A vadméhek felszaporításának különösen nagy lehet a jelentősége olyan esetekben, amikor a háziméhes irányított megporzás akadályokba ütközik. Ilyen lehet a szerződött méhészet karanténba zárása, vagy a repcefélék korai virágzása, amikor a méhészünk gazdagabb méhlegelőre telepíti inkább a méheit. A virágzáskori mostoha időjárás is veszélyezteti a háziméhekre alapozott megporzást, amikor a nappali hőmérséklet nem, vagy alig éri el a 10 °C-ot, vagy a szélerősség meghaladja a 4-5 km/h-t. A vadméhfajok felszaporítása a gyümölcsösünkben hasznos, esetenként a termésünk múlhat rajta. Ehhez néhány feltételt kell biztosítanunk.
Hogyan csalogathatjuk a vadméheket az ültetvénybe?
A faliméhek (Osmia sp.) szaporodásának elősegítésére szükség van a terület szélén, lehetőleg nem permetezett területen kihelyezett nádkötegekre. A nádak legyenek 6-9 mm belső átmérőjűek, törésmentesek. A tájolás nagyon fontos, az északi oldalra nyitott nádszálakban nem alakítanak ki ivadékbölcsőt a faliméhek. A nádakat kihelyezhetjük erre kialakított, lábon álló ládában, kimosott, belső szigeteléssel ellátott fémdobozban, de tehetjük a kötegeinket a kerítésre kötve is, K-Ny irányba tájolva (2. a-c kép).
2. a-c kép: Faliméhek fészkelésére kialakított „szálláshelyek” (Fotó: Antyipenkó István)
A két legelterjedtebb faliméh az Osmia cornuta (szarvas faliméh), és az Osmia bicornis – régebben Osmia rufa – (piros kőművesméh). Gyűjtésük kb. három hétig tart, ezért a monokultúrás ültetvények közelében szükséges lehet a kezdeti időkben olyan virágzó növényeket elhelyeznünk, ami a fennmaradó időben pollent biztosít. Ha a megfelelő egyedszámot elértük, erre már nem lesz szükség.
A poszméhek (Bombus sp.) egyedszámának növelésére is van mód. Faládából vagy agyagedényből készíthetünk számukra fészkelőhelyeket, amelyeket a növényvédelmi kezelések hatósugarán kívül kell elhelyezni. Figyelembe kell vennünk a növényvédő szerek elsodródásának veszélyét is. Fontos szempont, hogy a fészkek egymástól ne kerüljenek kb. 50 méternél közelebb, mert ezek a fajok (elegendő élelem hiányában) rabló kedvűek. Mivel családalkotók, egész éven át jelenlevő fajokról van szó, megfelelő méhlegelőről egész évben gondoskodni kell számukra, a fészektől legfeljebb 200-300 méteres távolságban. Erre megfelel a virágzó növényekkel ellátott kerítés széle is. Földi poszméh (Bombus terrestris) családok már kereskedelemben is kaphatók (3. kép).
3. kép: Kereskedelemben kapható földi poszméh (Bombus terrestris) család (Fotó: Antyipenkó Beáta)
Az ivadékaikat földben nevelő (ősméhek – Colletidae sp., bányászméhek – Andrenidae sp., földi méhek – Melittidae sp., karcsúméhek – Halictidae sp.) méhek egyedszámának növelésére szolgáló módszerek a legegyszerűbbek és a legolcsóbbak. Mindössze egy nem bolygatott, vegyszerezés mentes, napsütötte kis terület, és egész éven át fenntartott méhlegelő szükséges. A felnövő növényzetet időnként kaszálnunk kell kb. 10 cm-es tarlót hagyva, de a földfelszínt nem szabad megbolygatni (4. a és b kép)!
4.a és b kép: Lasioglossum sp. üreg- és Halictus sp. ivadékbölcső a földben (Fotó: Antyipenkó István)
Minden szempontot figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a vadméhes megporzás lehetséges a gyümölcsültetvényekben (5., 6. kép).
5. kép: Karcsúméh kajszivirágon (Fotó: Langné Orosi Viktória)
6. kép: Bányászméh cseresznyevirágon (Fotó: Antyipenkó István)
Szükséges azonban megjegyeznünk, hogy jelen ismereteink alapján ez csak a háziméhekkel folytatott irányított megporzás kiegészítő tevékenysége lehet. Kutatások és megfigyelések folynak, ezek eredményei alapján nem lehetetlen, hogy a vadméhek a jövőben szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak a biztosabb terméshozam érdekében.
*
Az Agrofórum online átszerkesztett változata „Antyipenkó István: Vadméhek a gyümölcsösben (2016. ápr. 154. old)” című írása alapján.
