Szakcikkek

Árpabajok egy csapadékos évjáratban

Agrofórum Online

Gyökeresen más évjáratot élünk most, mint egy évvel ezelőtt. Míg egy éve ilyenkor már a vízhiány tüneteit voltunk kénytelenek nézni a tábláinkon, most éppen ellenkezőleg, a csapadékos évjárat hatásait láthatjuk. Ilyen a gombabetegségek régen nem látott fertőzése, többek között az árpaállományokban. Ezek között gyakran jelen lévő, de ritkán megjelenő kórokozók szokatlanul erős fertőzésére egyaránt találhatunk példákat. Természetesen az egyes táblákon kialakult helyzetet nagyban befolyásolják az azon elvégzett növényvédelmi beavatkozások, lombvédelmi kezelések, valamint a termesztett fajta esetleges kórokozókkal szembeni fogékonysága is.

Lisztharmat

A gabonalisztharmatot senkinek nem kell bemutatni, ez a megbetegedés rendszeresen jelen van a gabonaállományokban. Azonban jelenlegi fertőzése szokatlanul erősnek mondható, ritka az, amikor a kórokozó a zászlósleveleken is komoly tüneteket produkál (1. kép). A történet nem most tavasszal indult, már az elmúlt év ősze során erős, sőt kifejezetten erős fertőzése alakult ki, ami különösen az árpákra volt igaz. A kedvező időjárási körülmények, amely nem túl alacsony, de nem is túl magas hőmérsékleti értékeket, gyakori csapadékot és párás körülményeket jelent, együttesen a sokszor robusztus, sűrű, nehezen kiszáradó állományokkal, ideális helyzetet teremtettek a megbetegedés számára. Több vagy kevesebb, de minden táblán van belőle, egyáltalán nem ritka az alsó levelek lisztharmatfertőzés miatti tömeges elhalása (2. kép).

1. kép – Gabonalisztharmat tünetei a zászlóslevélen (2023. május 17.).
2. kép – Lisztharmatfertőzés miatti tömeges levélelhalás (2023. május 17.).

Árpa törperozsda

Az árpa törperozsda (3. kép) rendszeresen jelen van az árpavetésekben, azonban kifejezetten ritkán fordul elő, hogy tünetei a felső levélemeletekig, netán egészen a zászlóslevélig felhúzódnának. Jelenleg ez a helyzet is előfordulhat, a megbetegedés helyenként máris jelentős levélvesztéshez vezetett (4. kép).

3. kép – Árpa törperozsda tünetei (2023. május 17.).
4. kép – Árpa törperozsda fertőzése miatti tömeges levélpusztulás (2023. május 17.).

A tavaszi időjárási körülmények e kórokozónak is kedveztek, a nem túl meleg és párás viszonyok, az erős harmatképződés egyaránt segítették felszaporodását. A fertőzés jelenlegi állapotában az árpa törperozsdával fertőzött táblákon a megbetegített leveleken tömegesen jelennek meg apró, fekete tünetek (5. kép). Ezek is a kórokozóra utalnak, ugyanis a rozsdagomba teleutotelepeit látjuk.

5. kép – Árpa törperozsda fekete teleutotelepei (2023. május 17.).

Rinhospóriumos levélfoltosság

A rinhospóriumos levélfoltosság (6. kép) a korábbi kórokozókhoz képest lényegesen ritkábban jelenik meg az árpaállományokban. Már a tavasz folyamán érzékelhető volt ennek a rendkívül nedvességkedvelő gombának a felszaporodása, elszórt tüneteivel gyakran találkozhattunk, de foltszerűen jelentkező fertőzése (7. kép) egyes helyeken tömeges levélelhaláshoz is vezetett.

6. kép – Rinhospóriumos levélfoltosság tünetei (2023. május 17.).
7. kép – Rinhospóriumos levélfoltosság foltszerű fertőzése (2023. május 17.).

Árpa valódi porüszög

Egyes árpaállományokban megjelentek és helyenként akár szokatlanul nagy számban mutatkozhatnak az árpa valódi porüszög (8. kép) megbetegedésének tünetei, a már távolról is feltűnő, fekete kalászok (9. kép). Bár az eddigiekben olyan kórokozókról volt szó, amelyek az idei évjárat sajátosságai miatt érhettek el magas fertőzési szintet, az árpa porüszög megjelenése nem függ össze ezzel. Többnyire olyan területen fordulhatnak elő, ahol még az előző évi virágzáskor megtörtént fertőzése miatt már eleve fertőzött vetőmagot vetettek el, annak csávázása elmaradt, vagy nem jó minőségben végezték el.

8. kép – Árpa valódi porüszög által megbetegített kalászok (2023. május 17.).
9. kép – Árpa valódi porüszög által megbetegített, már messziről is könnyen felismerhető kalászok (2023. május 17.).

Aknázólegyek

Bár az eddigiekben kizárólag gombabetegségekről volt szó, a teljesség kedvéért érdemes megemlíteni egy kártevőt is, amely az idei évben mintha lényegesen nagyobb számban jelent volna meg a kalászos gabonákban, főként az árpavetésekben. Ez a kártevő a búza aknázólégy, amelynek kisebb nagyobb, de gyakran igen kiterjedt foltaknáira (10. kép) kifejezetten gyakran találhatunk az idei tavaszon. Szögezzük le rögtön, a levélfelület általuk okozott elhalása, bár kártétel, azonban a gazdasági károkozás szintjét messze nem éri el, az csupán extrém erős fertőzés esetén vezethetne hozamcsökkenéshez.

10. kép – Búza aknázólégy kiterjedt foltaknája árpalevélen (2023. május 17.).

Az időjárási körülmények az idei tavaszon a növényvédelem, különösen állományok kórokozókkal szembeni védelme terén komoly kihívások elé állították a gabonatermesztőket. Mind az árpa-, mind a búzatáblákon akadt tennivaló, ez utóbbiakon kifejezetten nehéz feladatot jelentett helyenként a sárgarozsdával szembeni hatékony védekezés, de a most aktuális kalászfertőzéssel szembeni védelem is nagy odafigyelést kíván.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hősziget helyett oázis: városi zöldtetők szerepe a klímaadaptációban

A zöldtetők nemcsak esztétikusak, hanem kulcsszerepet játszanak a városi klímaadaptációban és a hősziget-hatás csökkentésében.

Lesz-e gond tavasszal a gabonalisztharmattal?

2026. január 16. 07:10

A gabonalisztharmat idén kevésbé fenyeget korai járvánnyal, de a tünetek megfigyelése továbbra is kulcsfontosságú.

Alakfák: amikor a gyümölcsfa műalkotás volt

2026. január 15. 08:10

Az alakfák a gyümölcstermesztés művészi korszakát idézik – hatásuk ma is él a modern ültetvényekben.

Takácsatka-invázió: hogyan állítsuk meg időben?

2026. január 15. 07:10

Pókhálós levelek, sárguló hajtások? A takácsatkák gyorsan pusztítanak – szakmailag megalapozott megoldásokkal védekezhetünk.

A gabona 78 százalékát takarították be Ukrajnában

2020. október 19. 06:27

A gazdasági minisztérium arra számít, hogy a teljes gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról.

Szaúd-Arábia alaposan feltölti búzakészleteit

2020. március 31. 16:33

Szaúd-Arábia egyre jobban függ a gabonaimporttól, különösen a búza és az árpa tekintetében.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

2025. február 25. 13:10

A KITE Podcast legfrissebb adásában szakértő vendégek elemzik az árpa és a búza piaci helyzetét, az áralakulás trendjeit.