Az országban autózva sok vidéken egyre-másra ötlenek a szemünkbe az utak szélén virító, sárga, keszekusza szövedékből álló foltok, az arankafoltok (1. kép). Ehhez még csak le sem kell mennünk a földutakra, bár az igazán méretes foltokat többnyire ott találjuk.
Bár hazánkban több arankafaj is alkothatja ezeket, többnyire a nagy és a kis aranka felelős értük. Igazából nem is ez a lényeg, nem a fajokról szólna ez az írás, inkább az „aranka-jelenségről”. Arról, hogy a földutakon gyakran közlekedve az elmúlt években egy kezemen meg tudnám számolni, hány helyen láttam irtásának nyomait. Egészen egyszerűen szinte senki sem foglalkozik az arankafoltok eltüntetésével, talán csak azok a gazdálkodók, akik lucernamagot állítanak elő, ahol kizáró ok a tétel arankamaggal való fertőzése.
Pedig a törvényi előírás egyértelmű:
„43/2010. (IV.23) FVM rendelet 2. paragrafus
A földhasználó és a termelő köteles védekezni különösen a …parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) és az … arankafajok (Cuscuta spp.) ellen…!”
Igen, az arankafajok ellen pontosan ugyanannyira lenne kötelező védekeznünk, mint a parlagfű ellen! Talán sokan kérdezhetik most, hogy miért kellene? Nem allergén, nagy kárt nem okoz, nem elfér ott az út szélén?
Személyes véleményem az, hogy nem, nem fér el. Sok esetben tapasztalhatjuk, hogy az utak széléről az arankafoltok behúzódnak a művelt részekre is, károsítva az ott található kultúrnövényeket. Az alacsonyabb növényeknél, mint pl. a cukorrépa (2. kép), ez szembetűnő, egy napraforgónál, kukoricánál már kevésbé, de ettől még gyakran találhatunk beszőtt tövű növényeket az állomány mélyére pillantva.
Miért veszélyesek az arankafoltok? Ez az élősködő gyomnövényünk magról szaporodik, amely a talajban hosszan, akár 8-10 évig is megőrzi csírázóképességét. Ha elegendő nedvesség áll a talajban a rendelkezésére, tavasztól őszig egyformán jól csírázik. Csírázását követően azonnal tápnövényt keres, miután megtalálja, szívógyökerével kapcsolódik ahhoz, majd az alsó, talajjal kapcsolódó része elhal. Innentől a megfertőzött növény tápanyagait használja fel saját céljaira, gyengítve, vagy akár el is pusztítva azt (3.-4. kép). Gyorsan terjed, szövedéke nagy területen hálózza be a növényeket (5. kép).
E parazita gyomnövényünk ellen a védekezés egyszerre nehéz és könnyű. A nehézségét az adja, hogy a magok hosszú ideig megőrzik csírázóképességüket, így egyetlen kezelés biztosan nem lesz elegendő ahhoz, hogy a következő évben ne jelenjen meg ugyanott a szövedéke. Könnyűvé az teszi a védekezést, hogy az esetek nagy részében az utak szélén, ruderális területeken szaporodik fel, ahol nem kell figyelemmel lennünk a kultúrnövényre, így akár kontakt, akár felszívódó hatóanyagú gyomirtókkal kezelhetjük egész éven át a gazdanövényeket, magát az arankát is elpusztítjuk. De ugyanerre elegendő lehet egy gázperzselő is, a tűzvédelmi szempontokat figyelembe véve akár azzal is elvégezhetjük a foltkezelést. Alapszabály, hogy a folt méreténél mindig nagyobb, akár egy méterrel szélesebb körben végezzük az irtást. A cél a maghozás (6. kép) megakadályozása. Lucernavetésekben a kontakt hatóanyagú gyomirtó szerekkel végzett foltkezelés is eredményre vezet, amely a lucernatöveket nem károsítja, de a zöld növedék leszárításával megszünteti az aranka életfeltételeit. Azonban lucernában a védekezés első lépése a fémzárolt, garantáltan arankamentes vetőmag használata!
Azt, hogy mi lesz az arankafertőzéssel hosszabb távon, nem tudnám most megmondani. Míg az őszi mélyszántások a művelt területeken valamelyest kordában tartották a fertőzést, a jelenleg egyre szélesebb körben alkalmazott sekély, forgatás nélküli, no-till, min-till stb. művelési módoknál még nem lehet megmondani, milyen hatással lesznek a terjedésére. Valószínűsíthető, hogy ezek kedveznek az arankának. Ezért is érdemes már a táblaszéleken megfogni ezt az élősködő növényt, esélyt sem adva a felszaporodására! Még most sem késő lekezelni a virágzó, éppen magot hozó foltokat!
