Életmód, gasztronómia

Galagonya: a szív jótevője és értékes dísznövény

Agrofórum Online

A galagonya a rózsafélék családjának egyik nemzetsége, az ide tartozó növényeknek kiváló gyógyhatásuk miatt nem csak a díszértékük jelentős.

A Kárpát-medencében is vannak őshonos fajai a galagonyának: egybibés galagonya, fekete galagonya, rózsaképű galagonya, cseregalagonya, tehát még azt is mondhatjuk, hogy vadon is gyűjthető akár, ha gyógynövényként tekintünk rá.

Mivel egy viszonylag lassan fejlődő növényről van szó, az első pár évben díszfaként igen kicsi növekménye van, de ha begyökeresedik és elkezdi jól érezni magát, akkor nagyon szép lombot nevel és éke lesz a kertnek.

Az almatermései igen aprók, mely a vacok megduzzadásával keletkezik. A magjának héja nagyon kemény, melynek az a lényege, hogy amikor az állatok elfogyasztják a kis almaterméseket, akkor a mag a bélcsatornán sértetlenül áthalad és így messzire el tud jutni az anyanövénytől.

Egyes botanikusok szerint a galagonyáknak közel ezer faja van. Ezek között sok az átmeneti vagy hibrid alak. Főleg az északi féltekén terjedt el.

Milyen gyógyhatással rendelkezik a galagonya?

A galagonyát a szív jótevőjének is nevezik, rengeteg szívet támogató teakeverék alapvető összetevője.

Annyira elfogadott, hogy a szívre jó hatással bír, hogy sokszor kardiológusok is előszeretettel írják fel gyógyszerek mellett, vagy akár helyett.

Hatóanyagát a növény leveléből, virágából vagy terméséből főzött teán keresztül nyerik ki, melyet akár házilag is megtehetünk gyógytea formájában.

A galagonyát a szív jótevőjének is nevezik (fotó: Pixabay)

Hatóanyagok szempontjából igen gazdag összetétellel rendelkezik. A galagonya flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), amin-származékokat (feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket tartalmaz. Ezek a hatóanyagok egyszerre fejtik ki kedvező hatásukat, így jótékony hatással van a fáradt, túlterhelt, stresszes szívre, javítja a szívizomsejtek aktivitását, serkenti a szívizom vérellátását. Teakeveréke értágító és vérnyomáscsökkentő hatású, fogyasztása javallt koszorúér-betegségek esetén, ami miatt a kardiológusok is szívesen vetik be a kezelések során.

Egyes tanulmányok szerint a visszerek esetén is javasolhatják a szakorvosok. Segít a vérkeringési problémák enyhítésében, visszaszorítja az érelmeszesedés kialakulását.

Érdekessége, hogy már az időszámítás előtti időkben is használták, de akkor még nem a szívre, hanem a köszvény kezelésére. Szívre gyakorolt hatása csak a 17. század óta ismert.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hétköznapi élelmiszer lehet a demencia legyőzője, ebből kellene többet ennünk

2026. január 18. 16:10

A kutatók sem számítottak arra, hogy milyen élelmiszer segít jelentősen csökkenteni a demencia kialakulásának kockázatát. A 27 ezer emberen végzett vizsgálat meggyőzőnek tűnik.

Miért más a fekete fokhagyma, mint a fehér?

2026. január 18. 08:10

A fekete fokhagyma nem új növény, hanem egy precízen érlelt alapanyag, amely ízben és beltartalomban is többet nyújt.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Milyen betegség okozza a szobai dísznövények levelének foltosodását?

2020. február 5. 12:32

H. Anikó kérdése: Szobámban a vitorlavirágomon és a flamingóvirágomon is viszonylag nagyméretű barna foltok láthatók. Ismerősöknél is láttam már hasonlókat, az árusított virágoknál is. Mi okozza ezt a betegséget?

Ficus ginseng: bonsait kaptam, mi tévő legyek?

2022. szeptember 22. 06:38

A bonsaiok hagyománya a messzi Japánból ered, ahol ezeket a különleges megjelenésű növényeket már kétezer évvel ezelőtt is nevelgették a mesterek.

Mikor és hogyan ültessük a tavasszal virágzó hagymás növényeket?

2020. szeptember 10. 13:27

Kérem szépen válaszukat: mikor és hogyan ültessük a tavasszal virágzó hagymás növényeket?

Örökzöld tippek a díszkertbe: mit ültessünk most?

2022. október 20. 05:36

Milyen örökzöldeket ültessünk az őszi díszkertbe? Erről hoztam most pár gondolatot.