Házikert
Házikert

Így öntözzünk ősszel, ha kevés a csapadék és hideg az este

Így öntözzünk ősszel, ha kevés a csapadék és hideg az este

Agrofórum Online

Ősszel már kicsit másképp kell öntözni, mint korábban tettük, mert megváltoztak a körülmények, és ehhez igazodni kell öntözés terén is.

Amint az éjszakai hőmérséklet lecsökken, reggel teljesen más illatokkal vár minket a hajnali kert. Olyan “tél szag van” szokták mondani. De mit jelent ez az “ősz szag” vagy “tél szag”? Mondjuk először is illat, de ez lényegtelen: a tél szag egy olyan nyár végét jelző illat, amikor már tudjuk, hogy elindultunk kifelé a szezonból.

A reggeli levegő párásabb, hideg pára üli meg a növények levelét, nedves a fű és jó esetben csak 10 óra körül szárad fel. Ezzel együtt a virágok is kezdenek illatukból veszteni és egy más, talán tisztább illatélmény fogad minket egy őszi hűvös hajnalon a nyárhoz képest.

Ha változik a környezet, változik a párolgás is

Minél hűvösebb kezd lenni, a növények annál nehezebben száradnak fel és kevesebbet is párologtatnak.

Még a kevés vagy kevesebb párologtatás csak egy dolog. Az igazi feladat a növényvédelem, hiszen az elhúzódó felszáradás is magába rejt növényvédelmi feladatokat. Ilyenkor gyakoriak a gombás és baktériumos fertőzések is.

Nagyjából délig lehet érdemes öntözni ilyenkor (fotó: Pixabay)

Hogyan hidalható át ez a probléma?

Az egyik az, ha még csepegtető öntözésnél sem öntözünk a délutáni órákban. Kézzel öntözve meg pláne, mert a leveleknek is fel kell száradnia.

Nagyjából délig lehet érdemes öntözni ilyenkor, utána már nem.

A másik kérdéskör a víz hőmérsékletének kérdése: ha nagyon hideg vízzel öntözünk, még jobban lehűti a talajt és a gyökereket, így egy újabb szempont a reggeli vagy délelőtti öntözés mellett, hiszen van ideje felmelegedni a talajban és nem hideg vízzel megöntözve megy bele a növény a hűvösebb éjszakába.

Ha már öntözés, akkor tápoldatozás is van

Korábban már írtam róla, hogy a leandereket és az eddig tápoldatozott, de teleltetnivaló növényeket is át kell állítani a pihenőidőre.

Ez a kerti növényekkel is így van, hiszen nemcsak az öntözések számát érdemes csökkenteni, hanem a vízmennyiség mellett a tápanyagozás csökkentését is el kell kezdeni.

Ezzel kárt nem teszünk, de a növény azt érzékeli, hogy vége a nyárnak és elindul felkészülni a télbe, és nem új, finom hajtások hozására “pazarolja” az energiáját, hanem a télre való felkészülésre „figyel oda”.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gondoskodás a gyepről forróságban és más extrém időjárási viszonyok között

2024. július 16. 16:10

Ha az időjárás túlzott, extrém magas hőmérsékletet hoz, érdemes megfontolni a gyep nyírásának ideiglenes elhalasztását, amíg a környezeti feltételek nem javulnak.

Miért fontos a téli-nyári madáritató és -fürdető?

2024. július 16. 09:10

A madarak jelentős részének problémát jelent a száraz időszakokban a vízpótlás. Egyszerű eszközökből készített madáritatóval mi is segíthetünk nekik.

Mitől hullik a leander levele?

2024. július 16. 07:10

Ha a levélhullás sárgulással, sérült lombozattal, rovarokra utaló jelekkel párosul, könnyebb behatárolni az okozati tényezőket.

Kiszáradt a levendula? Így menthetjük meg

2024. július 15. 08:10

A levendula napfénykedvelő növény, amely ráadásul igen magas óraszámban igényli a napsütést, mégis fennállhat a probléma a kiszáradásra.

Nufarmer magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2018. szeptember 5. 09:57

Vetőmagcsávázás és őszi gyomirtás, a repce őszi növényvédelme, állományszárítás, tarlóápolás, valamint kijuttatástechnológiai tanácsok.

Széles körű, rovarokkal szembeni rezisztenciát eredményező géneket fedeztek fel

2021. augusztus 5. 07:39

A Wageningen Egyetem kutatói a lúdfű (Arabidopsis thaliana) esetében olyan géneket tártak fel, amelyek a zöld őszibarack-levéltetűn (Myzus persicae) kívül egyéb levéltetvek és liszteskefélék (Aleyrodidae) családjába tartozó fajok ellen is hatékony védelmet nyújtanak.

Picasso® gombaölő szer: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2021. július 6. 11:12

Június hónap időjárása kedvezően alakult a napraforgó fejlődése szempontjából, a napraforgó-állományok intenzíven növekedtek, a hónap közepén a sorok záródtak, megjelent a virágzat. A kora hajnali harmat és a helyi záporok, zivatarok jelentéktelennek tűnő csapadékmennyisége is kedvező mikroklimatikus viszonyokat teremtett a gombabetegségek számára az állományokban, ezért a gombabetegségek további terjedésével számolnunk kell.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzanak a nyugati dióburok-fúrólegyek

2022. július 13. 10:36

A jelenlegi időjárás elsősorban a rovarkártevők számára kedvező, a betegségek terjedésének csak a csapadékot kapó körzetekben, illetve öntözött körülmények között van meg a feltétele.