Házikert

Léteznek természetes fekete virágok?

Agrofórum Online

A gyors válasz természetesen az „igen” lenne, hiszen léteznek lélegzetelállító szépségű, egészen különleges fekete virágok – ám ezeknél, ha lupe alá tesszük őket, láthatóvá válik, hogy valójában mély sötétbordó vagy szürke színűek, s csak az emberi szem számára tűnnek feketének.

A virágszirmok fekete színét az antociánok határozzák meg. A feketének látott virágok színe a rendkívül sötét antocián színeknek köszönhetők. Ezek közül válogattunk össze az alábbiakban egy csokorra valót:

  1. Halfeti rózsa: A fekete rózsaként emlegetett Halfeti rózsa (Rosa Halfeti) egy olyan rózsafajta, amely egészen mély sötétbordó vagy a feketébe hajló sötétkék árnyalatú virágokat hoz létre – ezek a virágok azonban valóban feketének tűnnek! Ezt a rózsafajtát Törökországban, Halfeti környékén termesztik. Exkluzív megjelenése miatt igencsak keresett fajta, hiszen egyedi hangulatot kölcsönöz mind a csokroknak, mind a virágkompozícióknak, és természetesen a kerteknek is. A helybéliek úgy tartják, a növénynek csak a helyi talajviszonyok és az Eufráteszből származó talajvíz felel meg, gazdag antocián-tartalma mellett ez adja meg igazi, telt fekete színét.
  2. Fekete tulipán (Tulipa „Queen of Night”): ez a rendkívül különleges és egyedi tulipánfaj valójában sötét lilás-barnás szirmokat hoz, amely azonban a kertben, kiváltképp más színekkel körítve, valóban feketének tűnik. A fekete tulipánok 50-70 centiméter magasra nőnek, megfelelő tápanyagokat, humuszban gazdag talajt, napos, félárnyékos helyet igényelnek.

3. Kígyószakáll (Ophiopogon nigrescens): fekete liliomfűnek is nevezik ezt az elképesztő küllemű, jobbára fekete levelű dísznövényt, amely a dísznövények között igazi kuriózumnak számít. Fehér és rózsaszín virágai még szebb kontrasztot képeznek a sötét levelekkel, ezért konténeres növényként is előszeretettel nevelik. Árnyékkedvelő, hidegtűrő növény – de a kemény fagyokat nem viseli el.

4. Fekete írisz (Iris chrysographes): ez a különlegesen elegáns növény feketének tűnő szirmokat hoz, amelyek közelről megnézve mélybordók, és amelyek közepén egy-egy aranyszínű csík fut. Innen ered a neve is, amely annyit tesz, mint „arannyal írott”. A növény 30-45 cm magasra nő és tavasszal vagy kora nyáron hoz virágot. Az erős napfény hozzájárul a teltebb színeihez, ezért napos, félárnyékos helyre érdemes ültetni.

5. Fekete bársony petúnia (Petunia „Black Cat”): bár listánk ötödik helyére csúszott, ez talán a legfeketébb virág mind közül, nem véletlen, hogy az angol elnevezése a fekete macskára hajaz. Ez a dísznövény egészen sötétlila szirmokat hoz, amelyek közelről nézve is feketének tűnnek, legfeljebb nagyító alatt látszik csak a valódi színe. Közepes méretű növény, legfeljebb 20-20 cm magasra nő, ám tavasszal, nyáron és ősszel is virágot hoz. Szemet gyönyörködtető látványt nyújt, virágai szépen mutatnak bármilyen más növénnyel együtt. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: a betegségeknek kifejezetten kedvez a hideg idő

2023. április 5. 08:37

A fagyos éjszakák nem kedveznek a gyümölcstermő növényeknek, ugyanis többségük virágzik vagy virágzás előtt áll, néhány betegség számára pedig kifejezetten kedvező a hideg, kissé csapadékos idő.

A tőzegmoha helyett új „csodaszert” találtak a kertészeknek

2023. július 16. 17:10

A Heirloom Soils négy éve csendesen dolgozik, tökéletesíti tudományát és tökéletesíti talajkeverékeit.

Már nem csak fólia alá lehet veteményezni – áprilisi kertészeti teendők

2019. április 17. 08:40

Már bőségesen benne vagyunk az április hónapban, az évnek azon szakaszában, amikor megkezdődnek a szabadföldi munkálatok a veteményesekben is. Persze már hetekkel ezelőtt el lehetett vetni például a borsót is szabadföldbe, de a munka dandárja csak most kezdődik.

Energiamegtakarítás alacsony emissziójú üveggel

2023. május 17. 15:18

Az olyan üveg, amely kombinálja az AR-bevonatot és az alacsony-e bevonatot, körülbelül 22%-kal több energiát takaríthat meg – derült ki a wageningeni UR Greenhouse Horticulture kutatásából.