Az utcafront minden kerttervezésnek egy fontos része. Sokan elfelejtik, de bármilyen kertesházat fel tud dobni és értékét is növelni, ha az utcafrontra is gondolunk kertészetileg. Ráadásul hasznos zöldfelület még akkor is, ha parkolni kell a ház előtt.
Nagyon sok kerttulajdonos szó szerint elfelejti a háza előtti utcafrontot, ami azért meglepő, mert mind tudjuk jól, hogy nagyon nem mindegy, hogy mire érkezünk haza. Sivár és poros járda mellett haladunk el, vagy már felkészítjük a lelkünket a hazaérkezésre?
Légkábel vagy földkábel van a házunk előtt?
Bár egyre több helyen van már földkábel az utcákon, azért bőven van még olyan környék, ahol a kábelekre is figyelni kell az utcafront tervezésénél. Ilyenkor nem szabad túl magasra növő fafajokat választani, mert később csak probléma lehet belőle. Ilyenkor minden esetben – ha beültethető a ház előtti közterület (mert bizony az már közterületnek számít) -, akkor törpe növésű fákban, cserjékben érdemes gondolkodni maximum.
Pont a napokban kaptam egy olvasói levelet, hogy mi legyen a kábeleket „bántó” akácfákkal, mert bár lenyírták a lombját, rengeteg vízhajtást hozott és még magasabbra tört. Ráadásul a szomszéd feljelentést tett és bírság lett a vége a közterületi fa visszanyírása miatt. Ezek minden esetben kényes problémák. Ezt megelőzve kell a fatelepítést vagy növénytelepítést eltervezni.
Erős növekedés és a járda tönkretétele
Az erős növekedésű fáknak másik hátránya, hogy a gyökérnövekedés is erőteljes. Sokfelé látni az akácon kívül például diót, gledícsiát, bükköt, juharokat. Mindegyiknek viszonylag nagy gyökértömege van és hajlamosak a térburkolatot sem kímélni, főleg akkor, ha az altalajba nem tudnak könnyen gyökeret verni.
Emiatt szintén a gyenge, lassú növekedésű fajok az ideálisabbak, mint egy szelídgesztenye, a galagonya, vagy például egy csüngő ágú eperfa.
Ne szemeteljen!
Főleg a városi járdafelületek vannak kitéve ennek a problémának, mert egy időben nagy divat volt mindenféle nagyra növő fafajjal dolgozni ezekre a helyekre, de mára már jól látszik, hogy a virágzási idő után sem ideális a legtöbb akácfajta és más “szemetelő” fafaj.
Mi legyen a vízelvezetéssel?
Kecskemét belvárosában igen komoly gond van – hogy csak egyet említsek a sokból – a vízelvezetéssel. A 10 Millió Fa csapata esőkertekkel próbálja a vízelvezetést javítani, ami szemlátomást egy nagyon jó megoldásnak bizonyul. Viszont ezekre az esőkertekre parkolni talán nem praktikus, bár nem is lehetetlen.
Viszont a vízelvezetéssel foglalkozni kell, főleg, ha sok a burkolat a környéken. Ilyenkor a jól mulcsozott ágyások sokat javítanak az utakat és járdákat terhelő felesleges vízmennyiségen.
Mielőtt kitalálnánk a telepítendő növények listáját, alaposan figyeljük meg a ház előtti területet, hogy szükséges-e a vízelvezetéssel foglalkozni, vagy például – ami sajnos egyre ritkább – van rendes árok, ami a nagy esőnél megoldja a problémát!
Kiemelt kép: Pixabay