Házikert

Őszi faültetés: már augusztusban készüljünk fel rá

Agrofórum Online

Akár a klímaváltozás miatt, akár mert szeretjük a fákat, az igazi faültetési időszak a tavasz és az ősz. Mindkettő időszaknak más és más az oka, mit melyik alkalommal ültetjük, de a talaj előkészítése nagyjából megegyezik.

Augusztustól az ültetésig

Ha biztosak akarunk lenni az eredésben, akkor már augusztusban elkezdjük előkészíteni a talajunkat arra, hogy később a fáink gyökere meg tudjon foganni.

A talajunk előkészítése során az egyik lépés a tápanyag-utánpótlás. Ha igazán jót akarunk tenni az eredés érdekében, akkor az ültetés helyét kezdjük el meghordani komposzttal vagy érett szarvasmarhatrágyával. Akár bedolgozzuk, akár a notill híve vagyunk ez egy fontos lépés lesz. Ilyenkor a talaj helyileg is feltöltődik tápanyaggal, lazább is lesz a talaj, megtelik talajélettel pluszban, ami a jótékony mikroorganizmusok és állatok jelenlétével is támogatják majd a gyökeresedést.

Támogassuk meg a talajéletet

A talajéletet nem csak a komposzttal vagy marhatrágyával tudjuk támogatni, hanem például használhatunk olyan nanotechnológiás készítményeket is, melyek a talaj mikroorganizmusait állítja helyre, egyben a talajéletet támogatja, optimalizálja. Egyes ilyen készítményekben gyógynövény kivonatok is találhatók, netán erjesztett növényi levekből készülnek.

Itt említeném meg, hogy magunk is készíthetünk növényi leveket, mint például a csalánlé is, ami az egyik legelterjedtebb ezek közül. De ha a helyi növényvilágból válogatunk a növényi leveinkhez, mint a porcsin keserűfű, a libatopok, tyúkhúr és még sok növényt lehetne erre a listára felírni.

Ökológiai oldalról is mindig érdekes, milyen gyomnövényfajok fordulnak elő a talajunkon. A gyomokból tájékozódhatunk arról is, hogy milyen a talaj állapota, ez az ültetendő fafajok és fajták szempontjából is egy plusz információ lesz.

Nem minden talajra ugyanaz a fafaj

Ha hosszútávra és felelősen ültetnénk a fát, akkor nézzük meg a talajunk adottságait és a mikroklimatikát is a kertben, tájegységünkön. Ahogy a gyomflóra is sok plusz információt adhat nekünk, úgy a talaj más adottságai, értékei is árulkodóak lesznek. A mészben gazdag talajokra mészkedvelő fajokat ültessünk, savanyú talajra inkább a savanyú talajt kedvelőket. Minél inkább közelít a fafaj és a talaj összhangja, annál könnyebben tudjuk majd begyökeresíteni, megtartani és ez egy gyorsabb növekedést is fog eredményezni és egy könnyebb növényvédelmet.

Nézzünk utána a fának is

Ha már kielemeztük a kertünket és kiismertük, hogy mit lenne érdemes egyáltalán faj szinten ültetni, akkor még az őszi ültetéshez bőven van időn a fafajnak és azon belül a fajtának is utánaolvasni. Ha kicsi a helyünk, válasszunk inkább helytakarékos, kompaktabb fajtákat. Ha nagy a terünk, inkább az árnyékot adás a cél, akkor a nagyobb lombozatú, akár az un. szomorú fajták közül is választhatunk. A fajtaválasztásnál az is fontos tényező, hogy az adott fával a céljainkat is kiszolgáljuk, mert akkor lesz hosszú távon örömünk benne, mind ápolás terén, mind az „együttélés” terén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Hogyan készüljünk fel, ha ősszel gyümölcsfát ültetnénk?

2023. szeptember 18. 04:38

Kertembe szeretnék ősszel pár gyümölcsfát ültetni. Hogyan készüljek fel erre?

Ültetőgödör: hogyan alakítsuk ki megfelelően?

2024. október 29. 17:10

Megtörtént a facsemete kiválasztása, és most hazavisszük az ültetésre kiszemelt növényt. Ahogy az egészséges facsemete kiválasztása sem egyszerű művelet, úgy a fa gyökérzetét befogadó ültetőgödör kialakítása is körültekintést igényel. Videónkban Sipos József szaktanácsadó javaslatait mutatjuk be nézőinknek.

Mire figyeljük a gyümölcsfák oltványainak vásárlása során?

2021. október 28. 05:38

A konténeres gyümölcsfák vásárlására és ültetésére is egész évben (a fagyok kivételével) lehetőségünk van, azonban szabadgyökerű társaik értékesítése csak október második felében kezdődik el.

Miért az ősz a legjobb időszak a fák ültetésére?

2022. szeptember 24. 07:34

Az ültetésre legalkalmasabb időszak – ami bizony, még a tavasznál is jobb – nem más, mint az ősz, legalábbis, a fák szempontjából.