Házikert

Vihar utáni károk enyhítése a veteményben

Agrofórum Online

Minden kerttulajdonosnak nagy nehézség, amikor egy viharos idő után kármentenie kell a kiskertben. Hogy mit lehet tenni és mivel segíthetjük növényeink regenerálódását, erről kérdeztük Varga Szabolcs agrármérnököt, növényvédelmi szakmérnököt, akinek bevett gyakorlata van már saját gazdaságában, szabadföldön a problémák megoldására.

Metszés, visszavágás

Az egyik legfontosabb első feladatunk vihar után, hogy átnézzük a kertet és a letört, sérült gallyakat, ágrészeket, hajtásokat összeszedjük, a növényekről levágjuk szakszerű metszéssel.Akár lágyszárú növényekről, akár fásszárúakról beszélünk, a törések felületét metszéssel kompenzáljuk, vágjuk annyira vissza a növényeket, hogy a legminimálisabb sérülési felületet hozzuk létre. Minél kevesebb a sebfelület, annál jobb lesz a regenerálódás is.

Növényvédelem

„Miután a metszésen túl vagyunk, jöhet a növényvédelmi rész. Rezes-gombaölős permetezéssel fedjük a sebeket.” – vallja Varga Szabolcs.

„Nagy sérülésnél a fák esetében a púposszú is beköltözhet és így nemcsak az elhalt ágrészekre lesz veszélyes, hanem sajnos az élő részekbe is berág a kéreg alatt és elpusztítja a teljes növényt. Éppen ezért ne hagyjunk nagy sebeket sem, mert hívogató lehet a púposszú számára.”

A szakszerű metszéshez szükség esetén kérjük segítséget hozzáértőktől. „Ha lehet, elágazáshoz menjünk vissza és ott vágjuk el a fák ágait, ez a fának is egy gyorsabb regenerálódás lesz.” – adja tanácsul Szabolcs.

Mi a teendő lágyszárúaknál?

„Jégverés, törés, szélkár esetében a lágyszárúaknál a rezes kezelés permetezés a következő lépés, illetve ha van kéznél, akkor egy 0.5%-os kalcium-klorid oldattal való permetezéssel zárjuk a sebeket.” – mondja az agrármérnök, aki saját kertészetében is évente többezer paprika és chilifajtát nevel meg szabadföldön.

Ha nagyméretű táblákon van a növény, mint például a paprika szabadföldi termesztésében, akkor használhatjuk a kasugamicin hatóanyagot is, mely első forgalmi kategóriás szer és csak vényre, növényvédelmi szakember segítségével használható, ha nagy a baj.

A felszívódó réz is jó hatással lehet a növények erősítésére, illetve a borostyánkősav és a mikroelemek segítenek kihozni a viharkári stresszből a növényeket. De ez már a második lépés a növényvédelmi stratégián belül. Ugyanígy a növények növekedésének serkentésére alkalmazhatunk más szereket, készítményeket is.

A túl sok víz akár gyökérvesztést is okozhat, érdemes ennek kompenzálására is alga- vagy gombakészítményt használni, mint gyökérstimuláns.

Ilyenkor érdemes aminosavakat lombon keresztül adagolni, hogy gyorsabb regenerálódása legyen a növénynek. Szóba jöhetnek a huminsav, fulvosav-tartalmú készítmények. Ezek mind segítenek kihozni a növényeinket a stresszből és a növekedést helyreállítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Sok a beteg, károsított diófa - napégés, almamoly és nyugati dióburoklégy okozzák a legtöbb problémát

2019. szeptember 11. 10:10

Növényvédelmi szempontból az esős időjárás és a tartós harmatképződés elősegíti a kórokozók egy részének fejlődését, de még számos kártevő is képes károkat okozni.

2022 tavaszának kulcskérdése a repce-fénybogár elleni védekezés

2022. február 24. 15:43

A tél múlásával lassan aktuálissá válnak a repce tavaszi növényvédelmi teendői; védekezni kell a szárormányosok, majd a virágbimbók megjelenésével a repce-fénybogár ellen.

Napraforgó: a védelem minden eszközére szükség van!

2023. június 2. 06:34

Integrált növényvédelemmel lehet sikeres a védekezés a komoly terméskiesést, és ezzel jövedelemcsökkenést okozó betegségek ellen.

Melyek a birsalma károsítói?

2018. október 1. 07:10

H. Helga kérdése: Ebben az évben gyakorlatilag nem tudtam „egészséges” birsalmát szüretelni. Mit kell tennem ahhoz, hogy a következő évben meg tudjam védeni a termést?