Szakcikkek

Maradjunk még egy kicsit az ormányosoknál!

Agrofórum Online

Tavasz van, a repcetermesztők ilyenkor a repce korai ormányoskártevőire figyelnek. Teljes joggal, tegyük hozzá, mert ha az ellenük való védekezés megcsúszik, nincs lehetőség annak korrigálására. Ha már a szárban fejlődnek a lárvák, onnantól már nincs mit tenni, a védekezéssel a kifejlett egyedeket kell megcélozni, megakadályozandó a tojásrakásukat.

Ezért egy gondos termelőnek illik tisztában lennie azzal, van-e a területén a kártevőkből! Máris sok táblában látunk sárgatálakat, sárga fogólapokat, amelyek segítenek abban, hogy legyen némi viszonyítási alapunk a területen lévő kártevők számáról. De, lehetünk-e teljesen nyugodtak, ha ezeken, ezekben nem találunk akár egyetlen egyedet sem? Nem, semmiképpen se hagyjuk ennyiben a dolgot, ha már ott vagyunk, nézzünk szét, tartsunk egy kis tővizsgálatot.

Hogy hol keressük elsősorban a kártevőket? Ha van a tábla szomszédságában erdősáv, gyepes terület, arról kezdjük a kutakodást az állományban. Keressük a napos, szélárnyékos táblarészeket, ahol a hőmérséklet valószínűsíthetően magasabb, mint a széljárta, hűvösebb részeken.

Mit keressünk? Mondjuk úgy, azokat a kis bogarakat, amelyek a lombozat első mozdítására ledobják magukat levelekről, igencsak megnehezítve ezzel a dolgunkat. Ha szerencsénk van és ezeknek nem csak a hasát látjuk, ahogy fennakadva a leveleken, levéltövekben összehúzott lábbal, mozdulatlanul lapulnak, akkor kinézetük alapján jó eséllyel meg tudjuk mondani, mely kártevőt látjuk.

Ha az barnásszürke, kissé „foltos” kinézetű, akkor az a repceszár-ormányos (1.-6. kép), amennyiben kicsit nagyobb, sötét grafitszürke színű, akkor az a nagy repceormányos (7.-9. kép).

A védekezés szempontjából ez igazából teljesen mindegy, de ha melegedő időjárás mellett egy négyzetméteren 2-3 db-ot találunk belőlük, akkor eljött a védekezés ideje!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezért illatosabb az egyik bor, mint a másik – a szőlő héjától a pincetechnológiáig

2026. január 17. 11:10

A bor illata nem a véletlenen múlik: a szőlő héjában lévő aromák és a borász technológiai döntései határozzák meg, mi kerül végül a pohárba.

Lakótelep vs. lakópark – Intézményi és rekreációt szolgáló zöldfelületi elem ellátottság összehasonlítása

2026. január 16. 16:10

Amilyen jellemző volt a rendszerváltás időszakáig a lakótelep-építési láz, olyan általános jelenség napjainkban a lakóparkok tömeges megjelenése a fővárosban.

Hősziget helyett oázis: városi zöldtetők szerepe a klímaadaptációban

A zöldtetők nemcsak esztétikusak, hanem kulcsszerepet játszanak a városi klímaadaptációban és a hősziget-hatás csökkentésében.

Lesz-e gond tavasszal a gabonalisztharmattal?

2026. január 16. 07:10

A gabonalisztharmat idén kevésbé fenyeget korai járvánnyal, de a tünetek megfigyelése továbbra is kulcsfontosságú.

A mexikóiak veszik az amerikai kukoricát

2021. május 6. 11:17

Chicagóban a kukorica ára szerdán megint több mint nyolc év legmagasabb árszintjére emelkedett, de később megfordult a kereskedés hangulata.

A kukorica ára 19 százalékkal zuhant egyetlen hét alatt

2021. június 28. 06:17

Múlt héten is az eladók uralták az agrárpiacokat, mind a tengerentúlon, mind Európában.

A lassú betakarítás és a rossz termésviszonyok miatt drágult a búza

2023. július 6. 09:46

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent a következő határidőre.

A vártnál több búzát takaríthatnak be az oroszok

2023. április 19. 06:10

A kukorica határidős jegyzései többnyire az ukrán kínálat kockázataitól függtek, a piac a vegyes időjárási előrejelzéseket is értékelte az Egyesült Államok vetései kapcsán.