A szarvasmarhákról alkotott kép meglehetősen stabil: nagytestű, jól ismert haszonállatokként tekintünk rájuk, amelyek viselkedése kiszámítható és kevéssé változatos. Éppen ezért különösen figyelemfelkeltő minden olyan megfigyelés, amely azt mutatja, hogy a megszokottnál összetettebb módon reagálnak a környezetükre.
Egy osztrák eset most nem azért került a tudomány érdeklődésének középpontjába, mert látványos, hanem mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak egyetlen állaton. A történet középpontjában egy tehén áll és egy egyszerű vakarózó mozdulat.
Nem tárgyat fogott meg, hanem funkciót választott
Veronika, egy 13 éves svájci barna tehén Ausztria déli részén él, társállatként tartják. Gazdája évekkel ezelőtt figyelt fel arra, hogy az állat rendszeresen botokat vesz a szájába, majd azokkal saját testét vakarja. A jelenség önmagában még nem lenne rendkívüli – több faj esetében ismert az úgynevezett önirányított eszközhasználat –, a részletek azonban felkeltették a kutatók figyelmét.
A Bécsi Állatorvostudományi Egyetem viselkedéskutatói célzott megfigyeléseket végeztek, amelyek során hosszú nyelű kefét és más tárgyakat helyeztek az állat elé eltérő helyzetekben. A vizsgálatok alapján Veronika nem véletlenszerűen használta az eszközt.
A keményebb, kevésbé érzékeny testfelületeken – például a hát tájékán – jellemzően a sörtés részt alkalmazta, míg az érzékenyebb területeknél a sima nyelet használta. A fogást közben módosította, az eszközt a nyelvével újrapozicionálta, majd a kívánt cél szerint mozgatta. A kutatók ezt rugalmas, többfunkciós eszközhasználatként írták le.
Nem a „tehénzseniről” szól
Az eredmény jelentőségét nem az adja, hogy előkerült egy kivételes állat. A kutatók értelmezése szerint inkább arra világít rá, hogy a szarvasmarhák kognitív képességeit sokáig nem vizsgálták olyan részletességgel, mint egyes madárfajokét vagy főemlősökét.
A szakirodalomban az eszközhasználat régóta az összetettebb problémamegoldó viselkedések egyik jelzője. Korábban elsősorban csimpánzoknál, elefántoknál, cetféléknél vagy varjúféléknél dokumentáltak hasonló rugalmasságot. Veronika esete nem emeli a szarvasmarhát ezekkel egy kategóriába, de azt jelzi: érdemes óvatosabban bánni azzal az elképzeléssel, hogy bizonyos fajok „egyszerűek”, mások pedig „intelligensek”.
Mit jelenthet ez a gyakorlatban?
A gazdálkodás szempontjából a megfigyelés nem technológiai áttörés, és nem is tartástechnológiai recept. Inkább arra emlékeztet, hogy az állatok viselkedése erősen függ attól, milyen környezetben élnek.
Veronika hosszú életet élt meg, változatos környezetben tartották, és lehetősége volt tárgyakkal kapcsolatba kerülni. A kutatók szerint ezek a körülmények hozzájárulhattak ahhoz, hogy új viselkedési minták jelenjenek meg.
Az állatjólléti kutatások évek óta azt mutatják, hogy a környezet gazdagítása – megfelelő vakarózófelületek, mozgástér, változatos ingerek – nemcsak komfortkérdés lehet, hanem a természetes viselkedések megjelenését is támogatja. Ez nem jelenti azt, hogy minden tehén eszközt fog használni, de arra igen, hogy a viselkedési lehetőségek bővítése önmagában érték lehet az állattartásban.
Videó a megfigyelésről:
Képek: Pixabay
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
