Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Áttörés az árpa sárga törpülés vírusával szemben

Különösen a korai vetésekben okoz gondot a betegség, amelynek jelentős terméscsökkentő hatása van.

A napjainkban már közhelynek számító klímaváltozás és az elmúlt években tapasztalt növényvédőhatóanyag-kivonások, illetve a tartamhatású rovarölő készítmények kínálatának drasztikus csökkenése komoly kihívás elé állította az őszi kalászos gabonaféléket, elsősorban az őszi árpát és őszi búzát termesztőket. Különösen a korai vetést preferálókat, hiszen ebben az új helyzetben az őszi állományokat jelentősen veszélyeztetheti a szívó kártevők által terjesztett törpeségvírusok fertőzése. Az egyik legelterjedtebb és legjelentősebb kártételre képes ágens az árpa sárga törpülés vírusa, mely elsősorban levéltetvek közvetítésével kerül be a fiatal növényekbe.

A fertőzés jelei sokszor csak hónapokkal később, a tavaszi indulást követően válnak láthatóvá: a levelek sárgás-vöröses elszíneződést mutatnak, a növény növekedése leáll, mivel a fertőzés hatására a tápanyagellátása beszűkül, esetleg teljesen összeomlik. A gyökérzet és a levelek fejlődése erősen visszamarad, ha a növény egyáltalán képes kalász létrehozására, annak mérete, illetve az abban található szemek száma is jelentősen elmarad az egészséges egyedekétől. A fertőzés az állományokban lehet foltszerű, de sok esetben az egész területet érintheti, az okozott gazdasági kár mértéke a néhány százaléktól a teljes árbevétel-kiesésig terjedhet.

Vírusfertőzés jelei őszi árpában

Tekintettel arra, hogy a klímaváltozás következményei a jövőben tovább erősödhetnek, és a hatékony védekezés lehetőségei is beszűkültek, kiemelkedő jelentőségű, hogy a SAATEN-UNION szakembereinek a legkorszerűbb kutatási és növénynemesítési technológiák felhasználásával ugyan, de mégiscsak klasszikus nemesítési eljárásokkal sikerült olyan sárgatörpeség-vírussal szemben ellenálló fajtákat létrehozni, amelyeket a termelők már napjainkban eredményesen tudnak felhasználni. Az ilyen típusú fejlesztéseknél több kihívással is szembe kell nézniük a nemesítőknek: egyrészt meg kell találni azt a rezisztenciaforrást, mely hatékony védelmet nyújt a mindenkori fertőzéssel szemben, másrészt az így előállított új, rezisztens fajták teljesítményének (termőképesség, termésstabilitás, agronómiai tulajdonságok) természetesen versenyképesnek kell lennie a piacon elterjedt, termelők által is közkedvelt hagyományos, azaz nem rezisztens fajtákéval.

A nemesítők etióp árpatájfajtákat kutatva azonosították az Ryd2 gént, mely az új fajták rezisztenciatulajdonságait biztosítja. A tulajdonság lényege itt is az, mint sok más rezisztencia esetében, hogy bár a fertőzés megtörténik, a növényen látványos tünetek és élettani változások nem alakulnak ki, és terméscsökkenés sem jelentkezik. Ráadásul a legfrissebb tudományos kutatások szerint a vírusrezisztens fajták egyébként fertőzött egyedei kevésbé vonzóak az újonnan betelepülő levéltetvek számára, mint a hagyományos fajták fertőzött példányai. Azaz a vírusrezisztens fajták használata a vírus további terjedésének mértékét, valamint kockázatát is csökkenti.

A SAATEN-UNION nemesítőinek köszönhetően ma már rendelkezésre áll az említett vírusrezisztencia-génnel felvértezett fajták választéka, ami a gyakorlatban jól működő megoldást kínál az őszi árpa sárga törpülését okozó növényvirológiai problémára.

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KWS kukoricahibridek: a jövő terméshozama

2024. december 18. 10:10

A kukoricatermesztés során számos tényező befolyásolja a terméshozamot, beleértve az időjárási viszonyokat, a talajminőséget és a kártevők jelenlétét.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Búzafajták a SAATEN-UNION-tól: GENIUS

2021. szeptember 18. 05:36

Azoknak ajánljuk, akik prémium malmi minőséget adó búzafajtát termesztenének, nagy termőképesség mellett. Intenzív és extenzív technológia alkalmazására egyaránt alkalmas, kiváló lisztharmat- és rozsdatoleranciát mutató, jól ismert és elismert fajta.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

SAATEN-UNION – élenjáró teljesítmény

2018. március 3. 12:00

Napraforgó vetőmag – akár rovarölő szerrel csávázva is!

RAPOOL-REPCÉK 2020: DUKE

2020. május 22. 04:38

Új hibrid, melyet rezisztenciagénjei pajzsként védenek a betegségekkel szemben, olajtartalma pedig kiemelkedő.