Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Első lépések a 6 tonna felé vezető úton – a növényvédelem által

Syngenta Kft.

A Syngenta Kft. 2019 őszén hirdette meg a „Cél a 6 t/ha napraforgó” kísérleti programsorozatát azon termelők részére, akik gazdaságukban napraforgó termesztéssel foglalkoznak.

A termés mennyiségének alakulásában számos tényező játszik szerepet, amelyek közül jó pár antropogén, azaz saját magunk által is befolyásolható. Csak az egyik, vagy másik technológiai elem megváltoztatása önmagában nem vonja maga után a termés növekedését, ezért integrált, komplex módon kell azokat alkalmazni. Ezekkel akár az időjárás okozta hektikusságokat is képesek vagyunk csillapítani, de a környezeti feltételek teljesülése a siker igazi záloga.

Az általunk leginkább módosítható technológiai lépések közt döntő súllyal szerepel a növényvédelem. Természetesen az integrált szemléletnek kell érvényesülni a növényeket károsító organizmusok elleni védekezés során is. Viszont a lehetőségeink szerint a kémiai módszereket is alkalmaznunk szükséges, így jelen esetben a napraforgó vetését követő vegyszeres növényvédelmi lehetőségeket szeretném áttekinteni.

A napraforgó a kezdeti extenzív növényből egyre inkább intenzív kultúrává válik. A termesztési intenzitás és volumen növekedése számos növényvédelmi feladatot is nélkülözhetetlenné tesz. A minél magasabb termésátlagok felé vezető út első egyik lépése a gyommentesség biztosítása, lehetőleg minél korábbi gyomkikapcsolással. A preemergens, azaz a vetés után, de kelés előtt elvégzett gyomirtás számos előnnyel bír és kihagyhatatlan eleme a napraforgó termesztésének, függetlenül attól, hogy hagyományos gyomirtású vagy herbicid toleráns hibridet termesztünk. A napraforgó kezdeti gyomelnyomó képessége gyenge, tehát a vele együtt megjelenő gyomnövények komoly konkurenciát jelentenek. A gyomok kompetíciós képességéből adódóan az el nem végzett alapgyomirtás jelentős terméscsökkentő tényező. Tehát nem kérdés a preemergens gyomirtás elvégzése. Az viszont már kérdés, hogy milyen készítménnyel végezzük el a kezelést! Tény, hogy a napraforgó a kezdeti fejlődés szakaszában bekövetkező herbicid stresszre sokkal érzékenyebben reagál a termés tekintetében is, mint az állományvédekezés során előforduló fitotoxicitásra. Ezért a lehető legszelektívebb alapgyomirtást célszerű választani. Így két legyet üthetünk egy csapásra! Korai gyomkikapcsolással és a napraforgóra nézve szelektív alapgyomirtással jelentős termést menthetünk meg.

A Syngenta kínálatában két készítmény szerepel, amellyel a napraforgó vetés utáni, kelés előtti gyomirtása elvégezhető. A Gardoprim Plus Gold két hatóanyagának köszönhetően szinte teljes körű védelmet biztosíthat a napraforgó legtöbb, magról kelő, egy- és kétszikű gyomnövénye ellen. A terbutilazin hatóanyaga helyzeti szelektivitással bír, ami annyit tesz, hogy a csírázó napraforgó magot a szikleveleken maradó kaszathéj védi a hatóanyaggal szemben, míg a másik komponense az S-metolaklór kiváló szelektivitással rendelkezik. Fontos megjegyezni, hogy a készítményt csak 1,5%-nál magasabb szerves anyag tartalmú talajon szabad felhasználni, továbbá olyan táblákon, ahol fennáll a vízösszefolyás lehetősége egy intenzívebb eső hatására nem ajánlott. Erősebb magról kelő egyszikű fertőzöttség esetén a Gardoprim Plus Gold 4,0 l/ha dózisa kiegészíthető a Dual Gold 960 EC 0,25 l/ha dózisával. Megfelelő mennyiségű és eloszlású bemosó csapadék (10-20mm a kezelést követő két héten belül) esetén, akár betakarításig gyommentes állományt is eredményezhet (1. kép).

1. kép: A Gardoprim Plus Gold és Dual Gold 960 EC hatása megfelelő bemosó csapadék hatására – Hercegszántó, 2020 (Fotó: Dr. Nagy Viktor)

1,5%-nál alacsonyabb szerves anyag tartalmú területeken csak a Dual Gold 960 EC alkalmazható biztonsággal, amely 1,4-1,6 l/ha dózisában kiváló a magról kelő egyszikű gyomok ellen, és számos magról kelő kétszikű ellen bír mellékhatással. Kísérleti eredményeink is mutatják, hogy egy jól sikerült alapgyomirtás jelentős termésmentést eredményezhet (1. ábra).

1. ábra: Az alapgyomirtás hatása a termés alakulására (Syngenta fejlesztői kísérletek 2018-2019)

Mindkét készítmény engedélyokirata lehetővé teszi a vetéssel egymenetben, sávban történő kijuttatását is.

A vetéskori csapadék bizonytalansága nem szabad, hogy eltántorítson bennünket az alapgyomirtás elvégzésétől. Még kevesebb, vagy kedvezőtlen eloszlású csapadék esetén is számolhatunk gyomirtó hatással, illetve a gyomok száraz környezetben való csírázását és kelését egyöntetűbbé teheti, amely segíti a posztemergens kezelések hatékonyságát (2. kép).

2. kép: Balra gyomirtatlan kontroll, jobbra Gardoprim Plus Gold hatása kevés, 7mm bemosó csapadék hatására – Mocsa, 2020 (Fotó: Dr. Nagy Viktor)

A herbicid-toleráns napraforgó hibridek megjelenésével a gyomirtás kapott egy biztonsági faktort. Ha szükséges, állományban be tudunk avatkozni egy kevésbé hatékony alapgyomirtás esetén. Csak az egyik, vagy csak a másik gyomirtási módszerre hagyatkozni nem szabad. A posztemergens állománykezelés akár imazamox, akár tribenuron-metil hatóanyagról legyen szó, precizitást igényel és a gyomok érzékeny fenológiai állapotához igazítva lehet a legjobb hatékonyságú. Ez magról kelő kétszikű gyomok esetén a 2-4, míg egyszikűek esetén az 1-3 leveles fejlettség. A túl korai vagy megkésett kezelések csökkent hatékonyságúak lehetnek.

Azt, hogy milyen posztemergens gyomirtást tudunk végezni, a hibrid határozza meg. Vagy kiválasztunk egy gyomirtási rendszert és adott szegmensen belül keressük meg a számunkra legkívánatosabb hibridet, vagy pedig hibridet választunk, amely magával hozza az állományban alkalmazható gyomirtó szert (2. ábra). Hogy minél jobb gyomirtó hatékonyságot érjünk el, ahhoz fontos, hogy ismerjük a területünk gyomflóráját. Alacsonyabb gyomnyomás, csattanó maszlaggal, magról kelő egyszikűekkel fertőzött területen a Clearfield® hibridek termesztésbe vonása és a Listego1 állomány gyomirtó szer használata ajánlott. A Listego1 1,0 -1,2 l/ha dózisban a magról kelő érzékeny gyomnövények ellen kiváló hatékonyságú. A lehető legjobb hatást a magasabb dózis, gyomok fejlettségéhez igazodó kijuttatásával érhetjük el. A kezelést követően a napraforgó növényeken sárgulás, úgynevezett „Yellow flash” jelentkezhet, amely a környezeti viszonyoktól függően hamar eltűnik és a tapasztalataink alapján nem jár terméscsökkenéssel.

2. ábra: A Syngenta napraforgó termesztéstechnológiai ajánlata

Erősebb gyomfertőzöttség esetén, továbbá mélyről csírázó, nehezebben irtható gyomfajok (szerbtövis félék, fehér libatop, parlagfű) jelenlétekor a Clearfield® Plus hibridek termesztése javasolt. Ezen hibridek herbicid ellenállósága erősebb, így a Listego Plus2 1,2-2,0 l/ha dózisban biztonságosan alkalmazható. A Listego Plus2 az erősebb adjuváns rendszerének köszönhetően az esetlegesen fejlettebb, vagy erősebb viaszréteggel borított gyomnövények esetén is hatékony megoldás, ez esetben is a maximálisan lehetséges 2,0 l/ha dózisa ajánlott.

Mezei acattal fertőzött területen, az Express® toleráns hibridek vetése indokolt, (túl azon, hogy az előveteményben célzott herbicid és/vagy annak a tarlóján totális gyomirtó szerrel pl. Medallon Premium-mal végzett kezeléssel hatékonyan tudjuk csökkenteni a következő évi kihajtás mértékét). Ezen hibridekben a Fluence3 gyomirtó szer használható. Kijuttatásának módja függ a mindenkori gyomfenológiától és gyomfajtól. Mezei acat jelenlétekor és egyöntetűen csírázó magról kelő kétszikűek esetén az egyszeri 45 g/ha dózisban, míg parlagfű ellen vagy egyenetlen fejlettségű gyomok esetén az osztott kezelés formájában kétszer 22,5 g/ha adagban alkalmazható. A permetléhez minden esetben Trend 90 tapadásfokozó adagolása szükséges.

Egyszikű gyomfajok ellen a Leopard 5 EC4 szelektív egyszikű irtó készítmény vethető be, melynek dózisa az adott gyomfajhoz és azok fejlettségéhez igazítható. A jobb hatékonyság elérése érdekében a magasabb dózisok alkalmazása és a permetléhez nem ionos tapadásfokozó adagolása szükséges. Általános szabályként elmondható, hogy a szelektív egyszikűirtó kezelésekhez tilos más egyéb növényvédő szer adagolása, hiszen fennállhat a kultúrnövény károsodásának lehetősége.

A gyomnövények mellett a napraforgó kórokozói és kártevői is jelentős terméscsökkenést eredményezhetnek, szerencsére a rájuk fordított figyelem is növekszik az elmúlt években. Nem csoda, hiszen magas termésátlagokat csak úgy lehet elérni, ha minden napraforgó számára kockázatos tényezőt számításba veszünk, tehát a rovar és gombakártételt is igyekszünk megelőzni, visszaszorítani.

Az évjárati sajátosságok nagymértékben befolyásolják a kórokozók dominancia viszonyait és magát a fertőzés mértékét is. Az időjárás és a kórokozók megjelenése a védekezés lehetőségét is meghatározzák. A napraforgó legfontosabb betegségei közül ki kell emelni az alternáriát és a fómás levél- és szárfoltosságot, melyek kifejezetten párás mikroklímát igényelnek. Figyelembe véve, hogy nagy intenzitású csapadék május végén, júniusban érkezik, e kórokozók megjelenésére számítani lehet és az ellenük való megelőzésként vagy védekezésként a fungicid készítményekkel tervezni szükséges. Emellett említést érdemel a fehérpenészes szár- és tányérrothadás, a szklerotínia és esetenként a rozsda, melyek jelentős teméscsökkentő tényezők lehetnek az ellenük való célzott védekezés nélkül.

A Syngenta portfóliójában az Amistar Sun5 készítmény hatékony megoldás a napraforgó valamennyi kórtani problémája ellen. A készítményben lévő mindkét hatóanyag (azoxistrobin és difenokonazol) széles hatásspektrumú, felszívódó hatóanyag. A növényben való szállítódás miatt a napraforgó minden zöld részébe eljut a készítmény, kialakítva ezzel a növény „immunitását” a legfontosabb kórokozókkal szemben. Ennek időtartama akár 3-4 hét védettséget is jelenthet. Az azoxistrobin a gombaölő hatásán túl jelentős élettani hatással is bír, számos növényélettani folyamatba beavatkozva fejti ki jótékony hatását. Juvenilizáló, zöldítő hatása révén javítja a növény szárazságtűrését, tápanyag-hasznosítását, amely a későbbiekben a termésben is megmutatkozik. A Syngenta több éven keresztül zajló fejlesztői kísérleteiben az Amistar Sun5 kezelés átlagban 580 kg/ha termésnövekedést eredményezett. Ez a plusz terméshozam, vagy termésmentés a jelenlegi felvásárlási árakat figyelembe véve egyértelműsíti a fungicides kezelés létjogosultságát napraforgóban.

Az Amistar Sun5 hatékony a legfontosabb szár- és tányérbetegségek ellen. Kimagasló hatékonyságú az alternáriás szár- és levélfoltosság, a fómás levél- és szárfoltosság, a diaportés szárkorhadás, továbbá jó hatékonyságú a fehérpenészes szár- és tányérrothadás, valamint a rozsda ellen is. Tehát szinte teljes spektrummal bír, és ezen tulajdonságai a leghatékonyabb preventív gombaölő szerré teszik az Amistar Sun5-t.

3. kép: Jobbra kezeletlen kontroll, balra Amistar Sun5 hatása napraforgóra – Komárom, 2020 (Syngenta fejlesztői kísérlet. Fotó: Boros Szilárd)

Általános védekezési stratégiát ajánlani meglehetősen nehéz, hiszen számos tényező befolyásolja a kórokozók megjelenését és a fertőzés mértékét (terület mikroklímája, csapadék, hibrid stb.), azonban a javasolt növényvédelmi technológia követésével és az előrejelzés, területi szemlék tapasztalataihoz adoptált kijuttatással eredményes védekezést vihetünk véghez. Az első és legfontosabb, hogy az Amistar Sun5 kijuttatását a kultúrnövény 6-8 levélpáros állapotában, mely általában május vége, június legeleje, javasoljuk 0,8-1,0 l/ha dózisban. Különösen fontos a permetlé mennyisége is, lehetőleg 250 l/ha alá és 400 l/ha fölé nem célszerű menni, hiszen ezzel a hatékonyságot jelentősen ronthatjuk. Ebben a kijuttatási időpontban a védekezés még normál szántóföldi permetezővel is elvégezhető. A korábban fertőző alternária ellen is védettséget biztosítunk, de kihasználva a hatóanyagok felszívódó tulajdonságát a később megjelenő betegségek ellen is hatékonyan védjük az új növekményt. Ekkor szükséges lehet a levéltetvek elleni védekezés is, ekkor az Amistar Sun5 kombinálható a Judo rovarölő szer 1,2 l/ha dózisával. A Judo két hatóanyag közül a lambda-cihalotrin azonnali taglózó hatású piretriod, míg a pirimikarb a leveleken átdiffundáló, speciális levéltetű irtó hatóanyag. Így a levél felszínén, vagy éppen a fonákon szívogató levéltetvek ellen is hatásos. A napraforgó tápanyag-utánpótlása során kifejezetten nagy szerepe van a bórnak. A bór tulajdonságait figyelembe véve, bórtartalmú levéltrágya kijuttatása az Amistar Sun5-nal és Judo-val lehetséges.

A második Amistar Sun5 kezelést a csillagbimbós állapot végén célszerű elvégezni, ami általában június végén – július elején van. Ekkor szintén érdemes a bórtartalmú levéltrágyával kombinálni a kezelést, de a napraforgó cink igénye is jelentős. A különféle poloskafajok ellen pedig tau-fluvalinát hatóanyag tartalmú Monospel 24 EW6 is szükségessé válhat. Így a permetezéssel megelőzzük a virágzás időszakát, amely a méhek által leginkább látogatott periódus, és így az esetleges méhpusztulás gyakorlatilag elkerülhető. A növényvédelmi beavatkozások során a környezetünkre, kiváltképp a beporzó rovarok védelmére a lehető legnagyobb hangsúlyt kell fektetni. Hiszen a termesztési sikerünk csak akkor lehet eredményes, ha biológia rendszerként tekintünk a környezetünkre. A csillagbimbós állapotban végzett kezeléssel a levél-, szár- és tányérbetegségek ellen teljes lefedettséget biztosíthatunk. A kijuttatás időzítése mellett sok múlhat a permetezés technikáján is, ezért fúvókaválasztásnál célszerű a kettős réses típusok mellett dönteni. Emellett a permetezéshez használt víz keménységére is oda kell figyelnünk, és kemény víz esetén annak lágyításával jelentősen növelhető a növényvédelmi kezelések hatékonysága.

Összességében az Amistar Sun5 hosszú hatástartamú, felszívódó hatású gombaölő permetezőszer, amely a legjobb választás a napraforgó legfontosabb szár,- levél- és tányérbetegségei ellen. Továbbá jelentős élettani hatásának köszönhetően használatával szembetűnő termésnövekedést érhetünk el (3. ábra).

3. ábra: Amistar Sun5 kezelés hatása a napraforgó terméshozamára (Syngenta fejlesztői kísérletek, 2017-2020)

Mint, ahogyan már említettem, általános és minden körülmények közt alkalmazható sémát nem lehet a napraforgó növényvédelmére ráhúzni, hiszen számos tényező befolyásolja a termelést. Viszont az általános ajánlások figyelembe vételével és az üzemi tapasztalatok beépítésével a Syngenta termékeivel garantált lehet a siker a 6 tonna/hektár-os termésszint elérésében!

Dr. Nagy Viktor
Fejlesztőmérnök
Syngenta Kft

Clearfield® A BASF bejegyzett védjegye

Clearfield® Plus a BASF bejegyzett védjegye

Express® Az FMC bejegyzett védjegye

1A Listego azonos a Pulsar 40 SL, 04.2/1380-1/2013. NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel.

2A Listego Plus azonos a Pulsar Plus 04.2./10624-1/2015 NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel

3A Fluence azonos a 534/2006. NTKSz számon engedélyezett Express 50 SX gyomirtó permetezőszerrel. A Fluence® az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkaneve és a jogtulajdonos engedélyével a Syngenta vagy leányvállalatai által felhasználható.

4A Leopard 5 EC az Adama Hungary Kft. bejegyzett márkaneve

5 Az Amistar Sun gombaölő szer azonos a 02.5/2452/5/2008. MgSzHK számon engedélyezett Amistar Top gombaölő szerrel

6A Monospel 24 EW azonos a 02.5/2322/2/2007. MgSzHK számon engedélyezett Klartan 24 EW rovarölő permetezőszerrel

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KWS kukoricahibridek: a jövő terméshozama

2024. december 18. 10:10

A kukoricatermesztés során számos tényező befolyásolja a terméshozamot, beleértve az időjárási viszonyokat, a talajminőséget és a kártevők jelenlétét.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Válasszon a Syngenta jól bevált repce hibridjei közül

2018. június 13. 09:35

Az őszi káposztarepce a harmadik legfontosabb növényi olajforrás a világon a pálmaolaj és a szójabab után. Európában az olajrepce általában őszi vetemény és elsődleges felhasználási területe a bioüzemanyag gyártás.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

Amistar Era – új, univerzális kalászos gombaölő szer levél- és kalászbetegségekkel szemben

2022. február 28. 11:37

A mai, köztermesztésben lévő kalászos gabonafajták és hibridek magas genetikai terméspotenciállal rendelkeznek. A fajtaválaszték széleskörű, mindenki megtalálhatja a termesztési céljához, termesztési körzetéhez, technológiai intenzitásához leginkább megfelelő fajtát illetve hibridet.

Kalászos Start csomag – az integrált megoldás

2021. február 16. 13:32

Az idei szezonban ismét a termelők rendelkezésre áll a Syngenta integrált kalászos csomag ajánlata Kalászos Start csomag néven. A kiváló ár-érték arányú csomagot elsősorban a búzatermesztő szakemberek figyelmébe ajánljuk. A kedvező hektárköltségű csomagban szinte minden, a tavaszi szezonban problémát okozó problémára találunk hatékony megoldást: így a kalászosok gombás eredetű betegségeinek megakadályozására, a nehezen irtható gyomfajok kiiktatására és a rovarkártevők ellen is védelmet biztosíthatunk kalászos tábláinknak.