Növénytermesztés

Eredményesebb tápanyag-hasznosítás repcében

Agrofórum Online

A nitrogénhasznosítás témaköre rendkívül komplex, hiszen az egyes évjáratokban az időjárási körülmények mellett az éppen fellépő kártevő- és betegségnyomás is nagymértékben befolyásolhatja az állományok termőképességét és ezáltal a nitrogénfelvétel hatékonyságát is.

Ezeken túl természetesen a mindenkori helyi adottságok – úgymint talajtípus, talajművelés, vetésforgó és talajélet – is döntő befolyással bírnak. A RAPOOL az elmúlt években több kísérleti helyszínen különböző vetésidők alkalmazásával kutatta az egyes hibridek reakcióját eltérő nitrogénellátásra (180 kg N vs. 120 kg N, 1. ábra).

Magasabb hibridteljesítmény = jobb N-hatékonyság

1. A kísérletek elmúlt két évében a csökkentett N-ellátás eredményeként átlagosan mindössze 100-200 kilogramm terméscsökkenést regisztráltak, ez jelzi a tesztelt hibridek kiváló kompenzációs képességét. Az új hibridek egy csoportja mind a szokásos, mind pedig a csökkentett tápanyagellátás során is átlag feletti terméseredményeket mutatott. Az eredmény nemesítőink számára azért sem volt teljesen meglepő, mert a RAPOOL-tenyészkertekben már évek óta mérsékelt tápanyagellátási szint – 140 kg/ha – mellett folyik a szelekció.

2. A nitrogénhatékonyság szorosan kapcsolódik a termőképességhez. A nagyobb termőképességű hibridek esetében „automatikusan” jobb tápanyag-hatékonysági tulajdonságokról beszélhetünk. Már korábbi kutatások is igazolták, hogy ez leginkább a jobb alkalmazkodóképesség és a jobb tápanyag-hasznosítási képesség kombinációjának eredménye. A nemesítők ezért különös figyelmet szentelnek e tulajdonságok javítására, szem előtt tartva, hogy az új hibridek termésstabilitása az eltérő évjáratokban is magas szinten fennmaradjon. A kutatások során sikerült tipizálni az ezen új hibridekre jellemző gyökérszerkezeteket, azok speciális fő- és mellékgyökér-növekedési jellemzőivel együtt. Míg egyes ígéretes, új hibridek inkább hengeres gyökérszerkezetet mutattak, addig a perspektivikus jelöltek másik csoportja kúp alakú gyökérrendszert fejlesztett (2. ábra). Mindkét gyökérrendszertípus jellemzője, hogy a tápanyagellátás és a termésbiztonság legmagasabb szintjét képesek biztosítani a növények számára kiváló alkalmazkodóképességükkel.

3. A nitrogénhatékonyság a jövőben még fontosabb kritériummá válik. A RAPOOL ezért valamennyi fajtajelöltjét különböző üzemi technológiai körülmények között teszteli annak érdekében, hogy a mindenkori termőhelyi körülményekhez legjobban alkalmazkodni tudó és a legjobb termésbiztonsággal rendelkező hibrideket ajánlhassa a termelőknek. Ezt mutatják legújabb hibridjeink kísérleti és üzemi eredményei is. Nem véletlen, hogy a DALTON, a DARIOT és a CRISTAL új hibridek kiemelkedő teljesítménnyel, azaz kiváló nitrogénhatékonysággal igazolták a RAPOOL-nemesítés eredményeit. A RAPOOL több mint egy fajta, a RAPOOL a gyakorlatorientált nemesítés és a hozamfejlesztés szinonimája.

Rovarölő szeres csávázási lehetőséggel kapcsolatban kérjük, keresse területi képviselőinket!

Blum Zoltán
ügyvezető
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Hektáronként 200 ezer forint nyereség a kukoricán – látványos eredmények születtek Nádudvaron

2026. szeptember 29. 13:10

A KITE nádudvari bemutatója gyakorlati válaszokat adott a termelőknek a gazdasági és ökonómiai kihívásokra.

Repcevetőmag-üzletággal bővült a BASF

2018. szeptember 20. 13:02

A BASF az akvizíció révén a világ egyik legjelentősebb vetőmagvállalatává, a világ legnagyobb repcevetőmagos cégévé vált.

Jogszabályi szinten szigorítanák a fémzárolt vetőmagok használatát az országban

2018. március 12. 08:17

Elsősorban gazdálkodási szemléletváltásra van szükség, ugyanakkor a kérdésben mindaddig nem lesz érdemi előrelépés, amíg a törvényi szabályozást nem szigorítja a kormányzat.

Vetőmagadománnyal segíti az anyaország a kárpátaljai magyar gazdákat

2023. március 30. 12:38

Magyarországi gazdák és agrárcégek vetőmagadománya is segíti a kárpátaljai magyar gazdákat a tavaszi vetési munkák során. Az 500 zsáknyi adományt március 28-án adták át Beregszászon.

Új kihívások előtt a magyar vetőmagszektor

2021. szeptember 9. 08:07

Növekvő verseny várható a nemzetközi vetőmagpiacon az elkövetkező évtizedekben. Az exportorientált hazai ágazatnak ezen kívül a klímaváltozás hatásaival is számolnia kell, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén. A rendezvényen a Vetőmag Szövetség-díját idén Pintér Zoltán vette át a kukorica növénynemesítés területén végzett csaknem fél évszázados munkájáért.