Növénytermesztés

Ha nem öntözhető a kukoricája, ezzel a két elemmel teheti mégis jövedelmezővé a termesztést

Agrofórum Online

10 évből 3-ban nem kedvező az időjárás a kukoricatermesztés számára, így az Magyarország jelentős területén gazdaságtalan. Gondot jelent, hogy az eredményes 7 év sem mindig tudja kompenzálni ennek veszteségeit, legfeljebb a támogatásokkal együtt. Mégis van megoldás.

A Magyar Kukorica Klub Egyesület által szervezett kukorica termésverseny díjátadójára immár 17. alkalommal került sor 2026. március 13-án, a rendezvénynek viszont először biztosított helyet a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A győztesek, leeredményesebb termesztők tiszteletére konferenciát tartottak, majd a délutáni programban szerepelt a Top20 kisparcellás hibridkukorica kísérletek betakarítási eredményeinek ismertetése, illetve a díjátadó és az ünnepélyes fogadás.

Technológiai fejlesztések

A Debreceni Egyetem agrárkara 1983 óta folytat tartamkísérleteket a látóképi tangazdaságban, és ennek 2003 óta irányítója Pepó Péter. A felsőoktatási intézmény professor emeritusa, az MTA doktora előadásában azt a kérdést tette fel, hol van Magyarország helye a kukoricatermesztésben. A 2014-es és 2024-es évek statisztikai adatai beszédesek, hiszen egy évtized alatt a globális termőterület 180 millió hektárról 210 millióra nőtt, és immár alig marad el a búzáétól (215–220 millió hektár). A vetésterület különösen Kínában, Brazíliában, Indiában és Argentínában nőtt, míg az USA-ban a termésátlag a kimagasló (stabilan 10–11 t/ha, a klímaváltozás ellenére is).

Eközben Magyarországra csökkenő vetésterület és terméshozam jellemző, a 2014-es 7,8 t/ha helyett egy évtizeddel később már csak 6 t/ha átlagot regisztrálhattunk. A termésingadozás rendkívül hektikus, akár 70–80 százalékos is lehet az évjárattól függően, miközben az Európai Unióban ez 30–40 százalék. 2018-ban a Békés vármegyei termésátlag még meghaladta a 9 tonnát, ám 2022-ben már csak 1 tonnát tett ki a példátlan aszály miatt.

Egy teljes év csapadéka hiányzik

Pepó Péter az okok közt sorolta fel, hogy az 1991-től 2025-ig tartó három és fél évtizedes időszakban Debrecenben például 549 mm vízhiány gyűlt össze, vagyis egy teljes év csapadéka hiányzik. Az elmúlt 10 esztendőben a kukorica tenyészideje szempontjából kritikus június-július-augusztusi időszakban – két év kivételével – kevesebb csapadék hullott a sokéves átlagnál, miközben a hőmérsékleti értékek – egy év kivételével – bőven meghaladták azt. Az utóbbi 4-5 évben ez a 3-4 Celsius-fokot is elérte.

Pepó Péter professor emeritus, az MTA doktora (Fotó: Debreceni Egyetem)

A növényfiziológusok szerint két csapadékhullás között 8–10 napot képes túlélni a kukorica a talajban tárolt vízkészlet segítségével. 2015–2025 között minden esetben meghaladta a 10-et a két (5 mm-nél nagyobb mennyiségű) csapadék között eltelt napok száma, sőt 2022-től 2025-ig 3-4 hét telt el eső nélkül.

„A talajnedvesség-minták vizsgálata alapján Debrecen környékén, őszi búza elővetemény után, 2026. március 9-én 195 mm vízhiányt rögzítettünk a vízkapacitásig telített talajhoz képest. Ez 3-4 hónap vízhiányát jelenti, vagyis ehhez kellene igazítani a közelgő vetési időszakot, tőszámban, tápanyagpótlásban, növényvédelemben, a talajmunkák tekintetében”

– mutatott rá az előadó. A látóképi polifaktoriális tartamkísérleteik tanulsága pedig az, hogy minél szárazabb egy évjárat, annál fontosabb, hogy diverzifikált vetésváltásba tegyük a kukoricát. A monokultúrás termesztés mellett ők a bikultúrás (a kukorica és búza évenként váltják egymást), valamint trikultúrás (itt már bejön egy hüvelyes is harmadiknak, az utóbbi időkben a szója) vetésváltást alkalmazzák.

Befolyásolható a termésmennyiség

Az extenzív technológiai modellben a környezet és a talajtulajdonságok 65 százalékban determinálják a termés mennyiségét, míg az intenzívnél csupán 25 százalékban játszik be az időjárás és a talaj hatása. Így az általunk irányítható, megválasztható tényezők révén is befolyásolni tudjuk a termésmennyiséget, mégpedig a hibridválasztással, tápanyagpótlással és öntözéssel.

Debrecen környékén évente 40–50 hibridet tesztelnek azonos körülmények között, és a legjobbak 12–18 tonnás termésre képesek, vagyis a különbség 4–8 tonna is lehet, ekkora terméstöbbletet jelenthet a megfelelő genotípus megválasztása. Fontos lenne a kukorica vízhasznosításának (WUE) javítása is, hiszen az 1 mm csapadékra jutó termésmennyiség száraz klimatikus helyzetben, optimális tápanyag-ellátottság mellett is feleakkora monokultúrában, mint a bi- és trikultúrában termesztett növénynél.

Szerencsére egyre kevesebb termesztő kockáztat besűrített állománnyal, és jól teszik, ugyanis kísérleti eredmények szerint száraz évjáratokban 51 ezer a hibridek átlagában az optimális tőszám egy hektárra vonatkoztatva, miközben átlagos években 66 ezer, vízellátásban kedvező évjáratokban 78 ezer. Ami pedig az öntözést illeti, átlagos évjáratnál 2,5–3 tonnás terméstöbblet az elérhető maximum, és csak igazán nagy szárazságban realizálható ennél lényegesen több, akár 5-6 tonna.

„Fontos üzenet ez a gazdáknak: ha nincs öntözési lehetőség, akkor megfelelő hibriddel és agrotechnikával részben képesek lehetünk a klímaváltozás negatív hatásait kivédeni. A tápanyagellátás közel 40, a vetésváltás csaknem 30 százalékos arányban vesz részt a kukorica termésének kialakításában”

– zárta előadását Pepó Péter.

Eredményes kukoricatermesztés öntözés nélkül? Itt a példa:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gazdaságos növénytermesztés, csúcshozam nélkül + VIDEÓ

2026. szeptember 15. 04:55

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál számukra egyre bővülő termékpalettájával.

Megvannak az idei termésgyőztesek

2026. szeptember 11. 11:10

A GOSZ–VSZT–NAK őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletek 2026 aranyérmesei az SU HYANKEE és a KAROQUE.

Hogyan és meddig lehet jövedelmező a napraforgó termesztése?

2026. szeptember 8. 16:10

A jól időzített, kis vízmennyiséget kijuttató öntözés akár fél tonna terméstöbbletet is eredményezhet hektáronként a napraforgóban. Azonban nem biztos, hogy a jövőben is jövedelmező lehet a napraforgó termesztése.

Három növényt ajánlunk termesztésre, amelyek jól bírják a hőséget és csapadékhiányt

2026. szeptember 7. 13:10

A klímaváltozással a mezőgazdaságban az eddigi megszokott agrometeorológiai értékek is módosulni fognak, amelyek bizonyos növények termesztését kritikussá teszik hazánkban.

Így termett a kukorica 18 tonnát egy szabolcsi gazdánál, miközben tombolt az aszály

2026. február 13. 04:57

Napjaink időjárási szélsőségei között a növénytermesztés kihívásokkal teli munka. Németh Andrásnak a 2025. év sikeresen zárult.

Megfelelni a változó környezeti kihívásoknak – a Syngenta 2023-as kukorica portfóliója

2022. szeptember 20. 07:34

A mezőgazdaságban nincs két egyforma év, az évek, évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalatot is sutba vághatja egy-egy időjárási anomália. 2022 nagyon hektikus lett az ország számos régiójában, számos helyen már két esztendeje nem hullott a sokévihez közelítő, az alsóbb talajszelvényeket is megtöltő csapadék.

Termésverseny-győztes kukoricahibrid és egy korai nagy hozamú újdonság

2026. március 20. 13:10

Aszály, hőstressz, terméspotenciál: az SY Evident és SY Electron új szintre emelheti a kukoricatermesztést.