Sajnos az utóbbi évek szinte folyamatos aszályai miatt viszont a 2 t/ha termés is már jó eredménynek számít, ami még a korábbi önellátottsági szinthez sem elegendő. Pedig a kihívás hatalmas, hiszen Marokkó – és a többi észak-afrikai ország – gabonaszükségletének jelentős részét importálja, ami a világpiaci gabonaár hektikus ingadozása miatt nagyon komoly belpolitikai és regionális biztonsági kockázatokat rejt.

Ezért minden évben igen jelentős forrásokat fordítanak ezekben az országokban a gabonatermesztéssel kapcsolatos technológiai fejlesztésre. A búza ezzel együtt nem csak ezekben az országokban fontos, hiszen a világ 89 országában 2,5 milliárd ember napi fő élelme.

A statisztikai adatok szerint a Maghreb-országok 91 millió lakosa élelmiszer-szükségletének 51%-át kénytelenek importálni, Egyiptom a maga 80 millió lakosával 66%-os önellátási szintet tud fölmutatni. Törökországban (74 millió) lényegesen jobb a helyzet, hiszen csupán 10% származik importból.

Csökkenő termésmennyiség

A MENA-régió lakossága 1960 és 2010 között gyakorlatilag megnégyszereződött és a demográfiai trend továbbra is nagyon jelentős növekedést mutat. A helyzet semmi esetre sem biztató, hiszen a 2050-ig készülő klimatikus forgatókönyvek szerint legjobb esetben is a jelenlegi termelési szint stabilitása várható.

Ám nagyobb esélye van annak, hogy a Földközi-tenger déli partvidékén legkevesebb 10-20%-os termésdepresszióval kell számolnunk, ez alól esetleg Törökország lehet kivétel, ahol akár növekedés sem zárható ki.

A művelhető területek nagysága a MENA-régióban 15%-kal csökkenhet a klímaváltozás miatt. A GlobAgri-Pluriagri modell szerint Egyiptom, a Maghreb, a Közel-Kelet és Közép-Kelet élelmiszer-importja 50-70%-ra nőhet, a leginkább érintett térség pedig a Maghreb lesz, ahol a jelenlegi 50%-os importfüggőség 70% közelébe emelkedhet. A MENA-térség átlagában mintegy 10 százalékpontos növekedés prognosztizálható.

Ha a klímaváltozás és a demográfia önmagában nem lenne elég súlyosbító körülmény, a nyugati fogyasztási szokások átvétele és terjedése (azaz a hagyományos mediterrán étrend elhagyása) miatt további 19%-kal nő az élelmiszerszükséglet, másrészt az étrendben a korábbi 30%-ról 50%-ra nőtt a gabona aránya.

Ez növeli az importfüggőséget, amit csökkenteni lehet:

• a termelési technológiák fejlesztésével, ideértve az öntözővíz-fölhasználás és az állattartás hatásfokának növelését (+12%);
• a mediterrán étrenddel, visszatérve a hatvanas évek elejének 2800 Kcal/fő/nap érték közelébe (+15%);
• az élelmiszerpazarlás 50%-os visszafogásával 7%-kal nőhet az élelmiszer-kínálat és 3,5%-kal csökkenthető a szükséglet.

A kutatás-fejlesztés fő irányai

A cél terméshozam a növelése mellett olyan termelési rendszerek kidolgozása – például a hüvelyesek, repce vetésforgóba illesztésével –, amik jobban ellenállnak a klímaváltozásnak. Megkerülhetetlen a vízhasználat kérdése és a vizet hatékonyabban hasznosító fajták előállítása, a víztakarékos agrotechnikák kidolgozása, de nem lehet megkerülni a búzatermesztés szocio-ökonómiai kérdéseit sem.

A konzervációs, magyarul a környezetkímélő, azaz a talajvédelemre, vízmegtartásra, szénmegkötésre és -raktározásra egyaránt hangsúlyt helyező gazdálkodói gyakorlatnak megkerülhetetlen szerepe van a régióban.

De messze nem sikerült még az ebben rejlő előnyöket maximálisan kihasználni, választ adni arra, milyen összefüggés van az úgynevezett „climate smart agriculture” és a fejlesztési célú agrárkutatások között a régióban.

Mi a helyzet Marokkóban?

Marokkóban az éves csapadék mennyiségében folyamatos csökkenés figyelhető meg, nő az éven belüli aszályos időszakok hossza, továbbá csökken az adott évi csapadékos napok száma.

Az évek közötti variabilitás a csapadék mennyiségében a 33%-ot is elérheti, ami igen komoly kockázatot jelent, ez volt az egyik kiváltó oka a nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet (INRA) ezt vizsgáló kutatási programja elindításának.

A vizsgálatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a marokkói pedoklimatikus környezetben nagyon fontos az ideális vetési időszak meghatározása, amit az október elseje után érkező „első szignifikáns mennyiségű (őszi) eső” (FSR, first significant rain) időpontjához kell igazítani. Ez ugyanis már elegendő nedvességet képes biztosítani ahhoz, hogy az elvetett kultúra kikeljen és stabil fejlődésnek induljon.

Ennek legalább 25 mm-nek kell lennie, ez Casablanca közelében november elseje, a tőle délebbre és az ország belseje felé eső, szárazabb vidékén november 10-e utáni vetést jelent. Pontosabban jelentett eddig.

Jelenleg a búzát november közepén vetik és április végén-május elején aratják, míg – ha a pesszimista forgatókönyv érvényesül – 2050-ben november közepei vetésnél március végére jön előre az aratás, míg 2090-re a vetés is el fog tolódni december második felére, változatlan aratási időszak mellett.

Azaz mindez azt jelenti, hogy 2050-re egy, az évszázad végére akár három hónappal is kevesebb idő áll majd a búza rendelkezésére, hogy termést hozzon!

dr. Somogyi Norbert, dr. Monostori Tamás

Cikkünk teljes terjedelmében az Agrofórum legfrissebb, 2024/06. számában olvasható.