Növényvédelem
Növényvédelem

Kórokozók aszályos körülmények között

Kórokozók aszályos körülmények között

Agrofórum Online

A jelen időszakban bátran ki lehet jelenteni, hogy a szántóföldi növénykultúrákat – beleértve természetesen az őszi és tavaszi vetésű kalászosokat is – nagyon erős aszály sújtja. Ez a szárazság már jó pár tonnányit elvitt a potenciálisan elérhető, betakarítható termésből és még nem látni a szárazság végét.

Jó néhány termelő ilyen esetben úgy érezheti, hogy ami nem jó a kultúrnövénynek, az jó eséllyel a kórokozók számára is kedvezőtlen lehet, vagyis ilyen körülmények között nem kell költeni a betegségek elleni védekezésre. Bár nagyon sok helyen tényleg az aszály és a rendkívül száraz levegő erőteljesen gátolja több kórokozó felszaporodását is, de vannak olyan esetek, helyzetek, amikor még ebben az erős szárazságban is célszerű fél szemünket a növényzet egészségi állapotán tartani.

Az áttelelt növényi maradványokon még mindig képződnek peritéciumok

A fertőzött növényi maradványokon áttelelő kórokozók esetében az ivaros szaporodás nagyon sok helyütt még mindig nem fejeződött be! A kórokozók ivaros szaporítóképleteiből (ezek sok esetben peritéciumok) az aszkospórák kilökődése egyszerű fizikai folyamat, amelyhez víz szükséges. Az érett aszkuszokkal teli peritéciumok sokáig, akár hónapokig is elállnak, arra várva, hogy az első csapadék hatására kilökhessék az aszkospórákat.

Barna levélfoltosság fellépése tavaszi árpán

Több kórokozó, így a búzát támadó fahéjbarna foltosság (Pyrenophora tritici repentis), illetve az árpa állományok lombozatára veszélyes hálózatos levélfoltosság (Pyrenophora teres) és a gyakoribb barna levélfoltosság (Cochliobolus sativus) esetében a primer, aszkospórás eredetű fertőzési hullám a víz hiánya miatt még nem fejeződött be, így egy nagyobb csapadékhullás után nemcsak konídiumos, hanem még aszkospórás eredetű fertőzésre is számítani kell.

Fahéjbarna levélfoltosság őszi búzán

Számos esetben az eddig itt-ott lehullott pár milliméteres csapadékok ahhoz nem voltak elegendőek, hogy a növényeknek érdemi segítséget nyújtsanak, viszont az egyes kórokozók, így a rozsdák és a lisztharmat (Blumeria graminis) számára bőségesen elegendő hajnali harmatot képesek biztosítani, amely szükséges a szaporodásukhoz.

Lisztharmat telepek őszi árpa állományban

A búza és tritikálé kalászolása és virágzása most zajlik. E gabonák egyik legfontosabb, veszedelmes betegsége a kalászfuzáriózis. A fertőzéshez ugyanakkor – évtizedes tévhitekkel ellentétben – nem szükséges eső, csapadék. Egy kiadós hajnali harmat is képes annyi nedvességet szolgáltatni, amely a gabonákat támadó Fusarium fajok aszkospóráinak és csírázásának megindulásához szükséges.

Hiába van szárazság, aszály. Mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni az időjárás menete mellett a kalászosok növény-egészségügyi állapotát. Nem sok termés várható egy ilyen aszályos évben, de azt a keveset célszerű lenne megvédeni.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alma: megindult a varasodásfertőzés

2024. március 28. 12:40

Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák.

Hasznos tanácsok a szója termesztéséhez

2024. március 28. 12:10

A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület szervezésében idén négy helyszínen nyílt lehetőség a hazai szójatermesztéssel kapcsolatos információk gyűjtésére, tapasztalatcserére.

Nyugtalanító: a növényvédő szerek jelentősen növelhetik az antibiotikum-rezisztenciát

2024. március 26. 13:10

Magyarország több száz pontján vizsgáltak két közegészségügyi szempontból kritikusnak számító baktériumfajt a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet kutatói.

Most igazán veszélyesek a fénybogarak

2024. március 26. 05:40

A repce már zöldbimbós, illetve helyenként sárgabimbós állapotban van. A bimbók belsejében a portokok java részben már kifejlődtek, így az éhes fénybogarak találhatnak bennük számukra kedvező táplálékot.

Mit lát a szakértő? – Kalászos évértékelő 2022

2022. november 2. 06:47

Használjanak 2023-ban is Bayer kalászos gombaölőszeres technológiát a biztos háttér és az egészséges állományok érdekében!

Egyensúly a szakértelem és a megfizethető árak között

2024. február 19. 10:10

2024-től elérhető a piacon a BASF által kifejlesztett, kizárólag a KITE által forgalmazott költséghatékony gombaölőszer-kombináció, mely megbízható védelmet nyújt a legtöbb levélbetegség ellen a kalászos szegmensben.

Hadd mondjam el újra… – A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

2018. december 7. 06:58

A kikalászolt, de még nem virágzó búza kalászfuzáriózis iránti fogékonysága nem sokkal marad el a virágzóétól. E veszélyes kórokozó elleni gombaölő szeres védekezés idejének „finomhangolásával” kapcsolatos tudnivalókra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét.

Most kell a kalászfuzáriózis fertőzést megelőzni a gabonákban

2018. május 1. 16:10

Az átlagosnál melegebb és száraz időjárás hatására a növénytermesztési munkák az elmúlt időszakban igen jól haladtak. Az idő kedvezett a növények fejlődése számára, szinte egy időben kel a napraforgó és a kukorica.