Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Szenázsolási technológiák – mik a lehetőségeink?

Agrofórum Online

Jászárokszálláson tartott előadást a SAATEN-UNION Hungária Kft. szervezésében számos, az állati takarmányozásban, szenázsolási technológiákban, valamint a humán élelmezésben felhasználható gabonafajtáink termesztésében, feldolgozásában és felhasználásában jártas szakember. A találkozó üzenete szerint az időjárás okozta anomáliák nyomán fel kell térképeznünk azokat az alternatívát képező gabonaféléket, amelyek termesztésével pótolhatjuk, kiegészíthetjük, támogathatjuk a hazai takarmány-előállítás eddig szokványosabb módszereit, különös tekintettel a megfelelő minőségű szenázs előállítására, ami a hús- és tejelőszarvasmarha-takarmányozás alapvető eleme.

Blum Zoltán, a SAATEN-UNION Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a termékpalettájukon nem csak a nagy vetésterülettel rendelkező növényeket sorakoztatják fel. Kínálatukban számos olyan kultúra is megtalálható, amelynek a versenytárs vállalatok jellemzően nem szentelnek figyelmet. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a magyar növénytermesztők széles fajtakínálattal stabilizálják a körülményeiket, tekintettel az időjárási, gazdasági, politikai környezet változásaira.

Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumának laboratóriumigazgatója, Dr. Orosz Szilvia ,,Egyedül nem megy…” című előadásában a kettős termesztés jelentőségéről beszélt, valamint a szántóföldi termelés buktatóiról. Ki fizeti meg azt a veszteséget, ,,ki fizeti a révészt”, ha nem silózunk megfelelően?

Előadásában rámutatott az időjárás szélsőségessége következtében kialakuló, a tömegtakarmány-előállításra kedvezőtlenül ható körülményekre, valamint arra, hogy miként védekezhetünk a kiszolgáltatottsággal szemben. A rendkívül kis mennyiségű 2021. júniusi, júliusi, augusztusi csapadék mellett összesen 38 hőségnapot számlálhattunk, amikor az átlaghőmérséklet 30o C fölé emelkedett. Ez katasztrofális hatást gyakorolt a szántóföldi növényeinkre. 2022 nyara összességében és kétséget kizáróan megerősítette bennünk, hogy valóban eljött a lépés ideje: a kettős termesztés nem lehetősége, hanem feltétele a biztonságos tömegtakarmány-bázisnak.

Mik a lehetőségeink?

Hosszú éveken keresztül nem tettünk megfelelően az ügyért: nem tettünk például az öntözőrendszereink fejlesztéséért. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy nyújt-e megfelelő biztonságot az öntözés. Valójában az öntözésfejlesztés sem fogja meghozni a várt eredményt, azonban a különböző szárazságtűrő(bb) növényfajok termesztésbe vonása megoldást jelenthet.

A tömegtakarmányozás alapját a megfelelő fejlettségi és egészségi állapotú növények betakarítása adja
(Fotó: Baklanova Szandra)

A tömegtakarmány-bázis ,,evolúciója” hazánkban

A technológia, a csapat és az időjárás azok a (többé-kevésbé) befolyásolható tényezők, amelyek meghatározzák tevékenységünk sikerét. A napjainkban egyre divatosabbá váló rozs mellett opcióként megjelent a korai betakarítási idejű tritikálé, amely hosszabb időn keresztül megtartja emészthetőségét. Gondolkodhatunk olyan növényekben, melyek vetési, betakarítási idejének köszönhetően ,,kikerülhetjük” az utóbbi időben egyre nagyobb gondot okozó nyári időszakot. A már említett rozs és tritikálé mellett az olaszperje és Festulolium (csenkesz-perje párosítás) is szóba jöhetnek.

Szárazságtűrő és regenerálódásra képes növények

A BMR hibridcirok (a szerk: A BMR rövidítés a Brown MidRib kifejezésből ered, és a barna középső levélérre utaló jelölés) fiatalon betakarítva, a brachitikus BMR törpecirok kis internóduszaival, sok levelével, kis dőlési kockázatával jöhet szóba. A BMR bugás cirok pedig tejesérésben betakarítva (20% keményítő), míg a BMR szudánifű szilázs és széna formájában, a köles pedig egyméteres magasságig terjedő betakarítás esetén szolgáltat megfelelő takarmányozási értéket. Ezen a fronton a cirokkeverékek kerülhetnek még a fókuszba.

Az erjedési folyamatok jelentősége

Szemethy Dániel, a NEOCONS Plus Kft. takarmányozási tanácsadója a tavaszi betakarítás, valamint a kedvezőtlen erjedési folyamatok sajátosságairól beszélt. A silózás a takarmányok erjesztéssel történő tartósítása. Silózás során a takarmánykonzerválás az oxigén kizárásával, azaz anaerob körülmények között játszódik le. Az erjedés során a szénhidrátok (keményítő és cukrok) egy része szerves savakká alakul át, amelyek önmagukban is rendelkeznek tápláló hatással, így a takarmány kémhatása savanyodik, ezáltal a káros, romlást okozó baktériumok szaporodása gátlódik. Az erjesztett takarmányokban azonban nemcsak a hasznos tejsavtermelő baktériumok, hanem az erjesztés szempontjából káros mikroorganizmusok is jelen vannak. Némely, a folyamat szempontjából káros mikroorganizmus jelentős mennyiségű ecetsavat képes termelni. Az ilyen értelemben vett, legkárosabb mikroorganizmusok a vajsavbaktériumok. Nevüknek megfelelően a takarmány szénhidrátjaiból, a tejsavból és az aminosavakból vajsavat állítanak elő. Tevékenységük káros, mert elszaporodásukkor nő a tápanyagveszteség.

A káros erjedési folyamatok elkerülésének jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, és kétségtelen, hogy ez a technológia segítségével előzhető meg. A ,,biztonságos” szárazanyag-tartományt 35%-nál nagyobb arányban határozhatjuk meg. A következő tevékenységekkel tehetünk a kedvező arány kialakulásáért: a talaj-előkészítés módjával, széles rendre történő kaszálással. Kiemelhető, hogy a kaszán is sok múlik, vagy éppen a tarlómagasság megválasztásán, szársértő használatán, illetve annak típusán. Törekedjünk az anyagmozgatás minimalizálására: itt felmerül a rendterítés/rendképzés módjának, eszközének megválasztása is. 48 óránál tovább ne fonnyasszuk az anyagainkat, mert az számunkra nemkívánatos mikrobák megjelenését és ennek folytán kedvezőtlen vegyületek megjelenését idézi elő.

Lehetőség van a technológián kívül baktériumalapú adalékanyagok alkalmazására is, azonban ezek 35% szárazanyag-tartalom felett nem garantálnak megfelelő hatást. A kémiai sókkal előidézett tartósítás előnye, hogy biztos eredményt hoznak szélsőséges körülmények között is, 25-45% szárazanyag-tartományban. További előnyeik, hogy nem gyakorolnak korrozív hatást, nem illékonyak, nem jelentek veszélyt emberre, gépre, infrastruktúrára nézve, nem fokozzák a csurgaléklé képződését, kis dózisban is megfelelő hatékonyság várható, könnyebben kezelhetők, és használatukkal a túlfonnyadás is elkerülhető. Fő hatóanyaguk a nátrium-nitrit, mely szelektív mikrobagátló hatását a romlást okozó baktériumok ellen fejti ki (Clostridium, Enterobacter). A természetes tejsavtermelő baktériumok támogatása nyomán erős, tejsav dominálta erjedést várhatunk. Használatakor egyéb adalékanyag nem szükséges, az erjedés során elbomlik, és ártalmatlan nitrogéngáz formájában távozik.

Közelítsünk gépészeti szempontból

Dobos Péter, a Valkon Kft. munkagép-kereskedelmi vezetője a takarmánybetakarítás jelentőségéről és az ehhez kapcsolódó gépészeti megoldásokról osztotta meg tapasztalatait.

A KRONE ActiveMow kardánhajtással ellátott tárcsás kasza oldalsó függesztésű rendszerrel. A kaszagerendely kialakítása a profi KRONE EasyCut sorozatnak felel meg, ami zárt, körbehegesztett kialakítást jelent. Ennek élettartama a kenésnek köszönhetően hosszú, mondhatni karbantartásmentes. A hajtás bevezetése az első kaszatárcsa mögött bolygókeretes, valamint két forgásirány közül választhatunk. Az acél verőujjas szársértő egyszikűek esetében hoz jó eredményeket, hiszen alkalmas a viaszos levél megbontására.

A hengeres szársértőket pillangós kultúráknál használhatjuk. A KRONE frontkaszák akár 4 m munkaszélességben, összehajtható kivitelezésben is hozzáférhetők. Hátsó függesztett kasza szintén ilyen munkaszélességben vagy akár duplán, szársértővel vagy anélkül is hozzáférhető. A KRONE BIG M önjáró kaszálógépek közül legalább 15 egység dolgozik hazánkban. A VENDRO T&C nevű rendterítő, maximálisan 20 méter munkaszélességben Octo-link munkakapcsolóval felszerelve, a lehető legnagyobb kapcsolódási felületet adja, mindkét oldalon egyforma felületű ujjakkal.

KRONE EasyFlow 300S a zöldtömeg feldolgozása közben
(Fotó: Baklanova Szandra)

A tapasztalatok szerint, mint az egyrotoros függesztett gépek csoportjába tartozó KRONE Swadro rendképzők esetében is, egyre inkább a nagyobb munkaszélességű gépek kelendők.

Varga Gábor, a SAATEN-UNION Hungária Kft. termékfejlesztő munkatársa a rozsra, a tritikáléra és az árpára mint a hónap növényeire utalt előadásában. Itthon meglátták a potenciált abban, hogy a hazai kis vetésterületen szálastakarmányként való hasznosításra koncentrálva induljanak a kultúrákkal.

A szenázsként használt növények abrak-, szemes takarmányként is remekül megállják a helyüket.

A rozsra és hibridrozsra rendkívül hasznos tömegtakarmány-növényként tekinthetünk. A talajhoz, termőhelyhez, aszályhoz jól alkalmazkodik, így termesztése bárhol megoldható. Gyorsabb öregedési hajlama dacára (a tritikáléval szemben) élettani szempontból kiváló strukturális rosttartalommal rendelkezik. Tömegtakarmány-előállítás tekintetében az egyik legkorábban vethető gabonafélénk (szeptember vége), és nem utolsósorban utána kiváló silókukorica termeszthető, így jó futószalag-jellegű termesztést tesz lehetővé ez a vetésszerkezetbe könnyedén illeszthető növény. A hibridrozs állóképessége dinamikus betakarítást, egészséges alapanyagot és kimagasló hozamot biztosít. Jól időzített betakarítás mellett élettani szempontból kiváló tömegtakarmány.

Varga Gábor, a SAATEN-UNION termékfejlesztő munkatársa
(Fotó: Baklanova Szandra)

Az árpa kettős hasznosítását szintén fontolóra vehetjük. A növény jól alkalmazkodik a száraz körülményekhez, erős gyökérzetével, jó bokrosodási képességével, szárazságtűrésével kiváló gabonaalternatívát jelenthet. Kritikus évjáratokban tömegbiztonságot ad a telepek számára (ami nem keverendő össze a jó minőséggel). Korai kaszálást követően jó újrasarjadó állományt képes képezni. Mint azt Varga Gábor kiemelte, az egészséges vetésforgó a fenntartható termesztésben elengedhetetlen tényező.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

Válasszon megbízható napraforgót, ami kis trükkel még többet ad!

2024. december 10. 12:10

A hozambiztonságot fenyegető szélsőségek erősödése miatt csak a megfelelő fajtaválasztás és tőszámhasználat képes megalapozni a sikert.

Nem hordunk össze tücsköt, bogarat! - Nagy lehetőség rejlik a rovarfarmok létesítésében

2018. október 20. 04:07

A mai nagy genetikai képességű állatok keveréktakarmányainak egyik fontos komponense a fehérjeforrás. A világ legtöbb országára – így Magyarországra is – jellemző, hogy nem képesek a fehérjetakarmány szükségletet saját termelésből fedezni. A probléma lehetséges megoldásának tűnik: a rovarok takarmányozási célú felhasználása.

Itt a nyírbátori csoda: a szuper prémium minőségű lucernaszéna

2022. június 14. 14:34

A hazai piac egyelőre nem érett meg rá, de nyilvánvalóan ez lesz a jövő útja.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.

Hogyan tarthatók stresszmentesen a tejelő tehenek?

2024. szeptember 2. 16:10

A stressz a tejelő szarvasmarhák halálozásának egyik fő oka. Hogyan vehető észre, és mit lehet tenni ellene?