A növénytermesztés szempontjából újabban az egyik legmeghatározóbb kérdés, hogy vajon idén lesz-e elegendő csapadékunk? Az adott év eredményessége a legtöbb gazdaság esetében alapvetően ezen múlik.
Az, hogy milyen csapadékellátottságra számítunk már az adott év tervezésekor, meghatározza a vetésszerkezetünket, a fajtaválasztásunkat, a terményértékesítési és szerződéskötési hajlandóságunkat is.
Mi, növénytermesztésből élők természetesen mindig az „új év, új remény és új lehetőség” optimizmusával állunk neki a következő esztendőnek, hiszen másképp ez nem is lehetséges. Bízunk benne, hogy idejében és megfelelő mennyiségben megérkezik majd a várva várt csapadék.
Ez az optimizmus viszont önmagában kevés a gazdálkodás sikeréhez. Folyamatosan tapasztalunk, tanulunk, és néha módosítanunk is szükséges a korábbi gyakorlatunkon azért, hogy sikeresebben alkalmazkodjunk a változásokhoz.
Legtöbbünk ezért olvassa ezt a szaklapot is. Cikkem elolvasása után a Kedves Olvasó remélhetőleg közelebb fog állni a címben feltett kérdés megválaszolásához.
Meghatározó a vízhiány
Úgy gondolom – néhány kivételtől eltekintve – nálunk az első számú terméskorlátozó tényező egyre inkább a víz, pontosabban annak hiánya. Csapadékból szinte mindig kevesebb érkezik, mint amennyit a növénytermesztéshez kívánnánk.
Kevesebb eső esik talán? Nem! A meteorológia által rögzített adatok tanúsága szerint nincsen érdemi csapadékcsökkenés, sőt a tízéves mozgóátlagok grafikonjának tanúsága szerint az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.
Akkor mégis hová lett a forrásokból, az ásott kutakból és a legtöbb árokból, csatornából a víz? Átlagos csapadékhozamú években is újabban miért szenved a kukorica, de még a búza is? Ez, mint látni fogjuk, elsősorban az éghajlatváltozásra vezethető vissza. Ami nem majd valamikor, a messzi jövőben lesz, hiszen már benne vagyunk. Ráadásul elsősorban mi, szabadföldi növénytermesztésből élők szenvedjük el ennek az elsődleges következményeit.
Éghajlatunk megváltozása elsősorban a hőmérséklet folyamatos emelkedésében nyilvánul meg. Vitathatatlan a légkör melegedésének ténye, sőt úgy tűnik, hogy ez még csak egy ’90-es években indult folyamat eleje.
A hőmérséklet emelkedése ráadásul gyorsulni látszik. Láthatóan máris túl vagyunk az 1,5 Celsius-fokos emelkedésen. A melegedés önmagában nem is lenne baj. Gondoljunk csak bele: kevesebbet kell fűteni, a kukorica előbb beérik, kevesebbet kell szárítani, lehetőség van nagyobb terméspotenciált ígérő, hosszabb tenyészidejű fajták termesztésére, új növényfajok termesztésbe vonására stb.
Az alapproblémát az okozza, hogy a magasabb hőmérsékletű levegő több párát tud felvenni, vagyis a melegedéssel megnő a légkör párologtató képessége. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, ugyanis a melegebb levegő szárazabb, a szárazabb levegő pedig gyorsabban szárítja ki a felszínt, majd a párautánpótlás csökkenésével a tovább száradó levegő gyorsabban melegszik még tovább.
Emiatt pedig fokozódik, tovább erősödik a hőstressz és az aszálystressz. Nehezebben alakul ki eső, ha az mégis létrejön, akkor a korábbihoz képest sokszor hirtelen nagy mennyiségben zúdul le.
Laposa János
Madagro Kft., Madocsa
A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2025. februári számában olvasható.
